Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Csordás Gábor: Molnár Kati: rondó (novella)
keressük együtt a fekete menyasszonyt, gyere csak, gyere, kincset találok neked. Jó büdös szart. Hát ott keresik szegények,, ott, a föld alatt keresik egyre, pedig kiszabadult, pedig megszökött, pedig kihízelegte magát a sárkány gyomrából, és immár közöttünk jár, közöttünk (válogat. Forgolódnak a tábornokok. Forgolódnak a kurvaka j tató kiskatonák. Forgolódnak a kutyaszájakban a kutyanyelvek, álombéli véres falatok. Forgolódnak a kamaszfiúk, álmodnak meleg csövekről. De már eljegyezte őket a fekete menyasszony. Aki telheti, aki elszánt eléggé, szökdös világgá, elfelejti az édesanyja nevét is. Aki teheti, aki elszánt eléggé, itt marad csakazértis, de hamarább elfelejti az édesanyja nevét, mintsem kivághatná magát abból az ölelésből, abból a nyomorúságból. Mert a te édesanyád nem a te édesanyád, hanem ez a makacs, fekete, eszelős, napjaid pirosát lakoppintó, fekete, sárkány gyomrából kiszökött, fekete, sárkány gyomrából ki nem mentett, fekete menyasszony a te édesanyád. Az én édesanyám? Az én édesanyám suhogó fehér hópaplant igazít a mellemre. Fenyőágat tördel. Fenyővízzel kimossa a sebemet. Kiburítja a eérnásdobozát. Piros cérnát szakít, megköti a lábamon. Mindén, akik majd elesünk. Az ember: ember. Azért tanult meg énekelni, hogy utoljára is énekeljen. Azért tanult a lányok szemébe nézni. Nyakkendőt megkötni. Azért tanult mindent. Itt ülök Molnár Katival, beborozva, elszótlanodva. Megettük a névnapját Molnár Katival. Megittuk a névnapját Molnár Katival. Molnár Katinak. Molnár Katival — Molnár Katiért. Ez a jelszó. Ha álmos vagy, alhatsz énnálam, Molnár Kati. Ennek a szobának két kulcsa volt valamikor. (Ebben a lavórban ketten mosakodtunk, ezt a szekrényt ketten nyitogattuk, ennél az asztalnál ketten ettünk, ebben az ágyban ketten feküdtünk, evvel a pokróccal ketten takaróztunk, ezt a falat ketten néztük (Ne menj ki az utcára, megfázol, megázol, el- botlasz részegen, hallod, ne menj ki. Add i’e a ru’ámat! Nem adom, Molnár Kati. Add i’e a ru’ámat! Nem adom, Molnár Kati. Hallják, nem adja i’e a ru’ámat! Gyere be, Molnár Kati. Nem me’ek! Szóljanak neki, hogy adja i’e a ru’ámat! Gyere be, az istenit, itt a ruhád. Várj meg, elkísérlek, részeg vagy, elesel. Esik még mindig. Ránehezedik a karomra, de ha Ibotlik is, könnyedén vezetem. Kétszer olyan hosszú az árnyékom, mint az övé .Meg-megtaszit, húzza a kezét az érdes falon, beletapicskol a pocsolyákba. Meglátom magunkat egy sötét (kirakatban. Fehérek vagyunk. Egyedül vagyunk. Az utcán, talán az egész városban. A boltok előtt tej és kenyér, hamarosan hajnalodik. Lophatnánk. Rettenetes, hogy mindent szabad. Hajnal felé, ha odaérnénk a te udvari szobádhoz, behívhatnál egy kávéra. Behívhatnál szárítkozni, melegedni. Aztán lefeküdhetnénk, mert én már nem (bírok hazamenni, odanyomhatnád a kicsi hegyes fenekedet a hasaimhoz, és elaludhatnánk egymás mellett. Elbődül, mint egy állat, könnyek nélkül, vonyitva, végeárhetetlenül, panaszosan. Szabad, szabad kezével, felhorzsolt ujjaival beleakaszkodik az esőcsatornába, rázkódó negyvenöt kilóját megpróbálom bevonszolni a kapualjba, de nagyon erős. Felcsapódik egy ablak. Átölelem a vállát, a fejét, a kabátomhoz szorítom az arcát, hogy belé- fojtsam az üvöltést. 822
