Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Csordás Gábor: Molnár Kati: rondó (novella)

pörkölt amerikai fföldimogyo’ót. Ki’obtam azt a sok pénzt hiába. Az én névnapom nem rju’ott eszébe senkinek. De bizony nekem eszembe jutott. Meg is hívlak az én albérletembe, mert meg ázol hazáig. Nem bá’om én már, ha meg- á’ok, de szívesen megünnepelném veled a névnapomat. Molnár Kati, te már ittál a konyakból, egyedül.

Vártál, vártál, lógáztad a lábod a kezelőasztalon, üres volt a hosszú folyosó, leszálltál, felültél újra, hátratámaszkodtál, felhúztad a vállad, előre dőltél, öledbe ejtetted a kezed, keresztbe tetted a lábad, megnyálaztál egy szemet a harisnyádon, üres volt a hosszú folyosó, leszedtél egy szöszt a szoknyád aljáról, felkaptál egy kórlapot, letetted, megláttad a kávéspoharakat, leszakítottad a kupakot, (hideg támadt a szíved táján, két ujjnyit töltöttél magadnak, egyszeribe lehajtottad, szétpezsgett az ereidben, kinéztél az ablakon, már akkor esett az eső, fényiették a nyírfák, koromlott a tuija a mentősbejáratnál, valaki szaladt posztóköpenyben, üres lett vele a kert, két ujjnyit töltöttél magadnak, egyszeribe lehajtottad, kitüzesedett az arcod tőle.

Idetettem egy széket a kályha mellé, vesd le a kabátod, terítsd rá, hadd száradjon. A blúzod is vizes, a szoknyád is vizes, leveheted azt is. Terítsd rá, száradjon. Van nekem egy üveg borom, előbb igyuk azt meg, ne váljon ecetté. A franciasalátáról lébontogatja a zsírpapír pelenkát. Zsákból a napot, előveszi a sajtos ropogóst. Ha a kana’unkat nem is, de a tá’érunikat megöhetjük a vé- ’én. A bor nyakára papírszalvétát cssavar. Hetven é’es az é’esanyám. A nővé’em lányával együtt játszadoztam. Felmásztunk a to’onyba süldőgalambért. Zsebkendőbe pelenkáztuk, mint a kisba’ákat. Te’efosta, aztán megdöglött. A zsebkendőt kimostuk a pa’akban. Este azt mondtam é’esanyámnak, ne’em nem kell kisba’a, mert összefosik mindent. Jól megpofoött. Annyi baj le’en. Kuncog Molnár Kati, meg-megrázza a fejét, tenyere élivei törölgeti a szemét, a homlokát. Átszínesedik a szobám, áttüzesedik. Régen látott asszonyt, meghálálja. Szelíden beborít minket, ahogy madárfiókát tart, óvatosan, lazán két tenyere között az ember, valaki. Akinek bánat, megaláztatás jutott mára is. Titkos döntéseket hoztak, tanácskoztak, sóvárogtak, hogy az elnapolt valóság visszatérjen, és visszahelyezze őket bitorolt jogaiba, ahogy az elfojtott visszatér, s az elnyomott öntudatos szolgává lázad. Feleségem ócskábbik cipője is ott még a szekrény aljában, a letörölhető utolsó filctollas üdvözlete is. Megpofoztam, mesélik a házban. Itt laktunk utoljára. Csillagos éjszaka volt, csillagosabb a mainál. A gangon semmi más fény, csak ez. A Ifőbérlőék fürdőjébe zárkózott be az én első feleségem. Virágzott az orgona. Nekünk csak egy elfüggönyözött lavórunk volt, a vért is ott mostuk le, a szennyet is. Felhúzócizkodtam a szellőző- nyíláshoz, úgy beszélgettünk, agyoncsaplak, ha valami hülyeséget csinálsz. Nagysokára kijött, többé nem szóltunk egymáshoz. Nem ütöttem. Pár házzal arrébb fölneszeit és szűkölni kezdett egy előszobába zárt kutya. Beköszöntött a tél és én nem felejtettem el hazahordani az olajat.

Itt ülök Molnár Katival, bemozdulva, elmosódva. A fekete menyasszony odakint járkál a fekete, pocsolyás éjszakában, dúdol magában, fellegajtót nyi- togat, fekete kendőjét vonszolja a földön, ilyenkor hunyorog a villany, megrezzen az alvó kutyák mancsa, megbillennek az utcai lámpák pléhtányérjai, talpraugrasztják az árnyékokat, egytestvéred fölmagaslik a föld alól. Ha te eszel, ehetnék én is. Mikor te iszol, én is ihatnék. Megeszed-e az ehetnékemet, ihatnékomat megiszod-e. Elmégy-e a nyárfásba helyettem? Küldtek-e. Hoztál-e. Formátlan vagy e. Elkapják a bokáját, visszasuppan, nem mehetsz még, gyere,

621