Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek - Forrai Eszter: Lázgörbe
szólnia, s minthogy ezek a válaszok maguk is csak újabb kérdéseket vetnek fel, a költészet feladata a kérdezés, ö maga a létezést szeretné megérteni, s minthogy a lét magyarázatát az ember megértésével kell kezdenie, az ember titkaira kérdez. Azokra a nehezen kifejezhető érzésekre és sejtelmekre, amelyeknek költői vizsgálata, megfogalmazása mindenképpen közelebb vihet az ember megértéséhez. „Valóságfeletti aforizmái” ilyen módon szüntelenül az ember titkos mélyvilágát, a személyiség végső magját vagy éppen két emberi személyiség kapcsolatának lehetőségét kutatják. Az előbbivel vet számot Kinek képlete vagy Személy, az utóbbival Megváltás az... című verseiben. Az önvizsgálat során a személyiség transzcendentális háttere és értelmezhetősége foglalkoztatja, mint írja: „Asztalhoz ülök, s mire fölállok, / árnyékom épp körbejárt. / Megtörténtem, végül / a pont is én vagyok” (Isten leltári tárgya). A személyiséget mégsem tudja pusztán önmagában tekinteni, valamiféle titkos emberi közösségben reménykedik, amelynek sejtelmét ugyanúgy beleszövi verseibe, mint a személyiség transzcendenciájának gondolatát: „Mindenkivé kellene lennem / hogy csak magam lehessek — / árnyék a lélek önrablása / felöltöztet meztelenségem” (Lélek önrablása). A modern költészetben az emberi személyiség többnyire tragikus módon izolált világot jelent, elveszett szigetet a mindenség közönyös tengerében: Labancz Gyula versei azokat az alig látható, mégis erős kötelékeket keresik, amelyek ezt az izolált magányt összekötik vagy összeköthetik a nagy egésszel s mások magányos szigeteivel. „Valóságfeletti aforizmáinak” ez a küzdelmes kutatás ad igazán morális erőt, humánus távlatot. (Magvető Könyvkiadó, 1982.) FORRAI ESZTER: LÁZGÖRBE (HERP és ETÁN A közös kiadása, München) Költői munka megítélése esetén — de ez vonatkozhat bármely művészeti alkotásra, sőt, bármely emberi gesztusra —, kétféle megközelítés közül választhatunk. Az egyik, amikor általános követelmény-szinttel szembesítjük az illető terméket, regisztrálva a mű helyzetét, viszonyítva az elképzelt ideál-tipikushoz. Ilyenkor a megközelítés foka egyben értékmérő is. A másik megoldás kompromisszumokra alkalmasabb, többnyire a szelídebb kritikai hangnem tartományán belül bukkan fel. Ennek lényege az lenne, hogy a művet, a már létező, illetve éppen létező művek hierarchiájában helyezzük el. Amint ezt megtettük, már nem az értékek minőségét, hanem az értékek tényét mutatjuk fel, függetlenül azok relatív mivoltától. Az értékelést a leírás mozzanata helyettesíti. Forrai Eszter könyvét az utóbbi megközelítésben tartom elviselhető olvasmánynak. Amit ír nem tartozik sem a hazai, sem a nyugati magyar költészet élvonalába. Személyes költészet az övé, személyes (belső) használatra, szép pillanatokkal, melyeket esetenként felénk, olvasók felé is sikerül közvetítenie. Legszimpatikusabb vonása a LÁZGÖRBE című könyvnek, hogy pontosan azt a helyiértéket foglalja el a versalkotások világában, amely őt — eszközei és esélyei alapján — megilleti. Nem akar többnek látszani, mint ami. Egy női lélek naplója, szentimentálisán és szívós egzaktsággal elővezetve. 754 Külföldi magyar könyvek
