Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Oltyán Béla: Párhuzam és eltérés: Illyés és Déry "oratóriumának" világképében (tanulmány)

mezést, a József Attila-i módszert — mely „az ösztönöket odabent”, s „a termelési erőket odakint” veszi számba —, egy életfilozófiai ihletés váltja fel, a „kinti” és „benti” világ egymásra montírozódik, s a világ kettős arculatát a bennünk küzdő Káin-i és Ábel-i hajlam világba áramlása teremti meg. Somogyjád és Kakukháza kórusának párviadalában nem a történelmi szféra, elnyomók és kiszolgáltatottak, hanem ösztöneink, tudatunk démonai és angyalai objektivizálódnak. Háttérben marad az a szempont, hogy az emberi minőséget s a világ szerkezetét egyaránt a folyamatos egymásrahatás teremti-formálja, s a „benti morál”, az ember és a természet, a csoportok, osztályok, népek egymás ellehi küzdelme körülményeinek, a gazdasági létharc törvényeinek függvénye is, illetve hogy a humánum eltérő fokozatai a hatalmi szerkezeteket is differenciálják. A kiindulás eredetileg, e „művön kívül” Dérynéi is induktív módszerű. Az emberiség történelmi gyakorlatából indul ki, a sorjázó pusztítások, a romboló erők visszaszorításának lehetőségeit kutatja, s egyes alkotásaiban más-más oldalról világító s realitás-értékű válaszokat ad. A Szembenézni- ben azonban a kinti feloldhatatlanság, a körüljáróbb okhálózat helyett a tudatstruktúra ambivalenciájában nyer magyarázatot.

S a tételek és ellentételek, az egymást semlegesítő válaszok kavargásából nehezen nyílik kiút. Ha ugyanis „minden jó és rossz bennünk van”: mi vagyunk a kinti embertelenség is; s a „mások határoznak helyettünk” formulára: „a termelőerő én vagyok”, s a „kezünkben a hatalom” tétel felel. Belső és külső szféráink, ellentéteink kibogozhatatlanságából következve a műben helyenként az emberiség reményét, „jobbik felét”, tisztaságvágyát, „eszméletünk táncát”, az Ábel-i pólust megtestesítő Somogyjád válik vádlottá, Káin-ná, hogy utána mindkét fél ismét saját szerepkörét játssza. Mindez különös vibrációt eredményez, a tisztázás, értelmezés igényét (vagy a kétely nyugtalanságát) ébreszti az olvasóban is. Hisz ha nem tőlünk függ a döntés, s az ember eredendő, pusztító ösztönei újra és újra előidézhetik a katasztrófát; ha csak a „hatalom malterja” tarthat össze bennünket, de „tapaszd ösz- sze a hatalmat a boldogsággal: buborék marad a helyén”; vagyis: eleve boldogtalanságra ítéltettünk, mi értelme mindennek, reménynek, küzdésnek, de akár a csüg- gedésnek is?

látható, ily összefüggésekből az Illyés-i cselekvés-etikához jutni csak e deter- minációs érvhálózatot szétpattantó életösztön „csakazértis” dacának felizzításával, s ehhez igazodva, egy más kapcsolódású gondolatvezetéssel lehet. E szerint: ha igaz is lenne, hogy mások határoznak majd helyettünk a végső szó kimondásában: az ember nem harcfeladó lény, nem tud, de nem is akar megmaradni a kétely és hit egymást semlegesítő keresztútjának holt-terében. S a Madách-i „mégis” elv értelmében teszi, amit helyzetéből adódóan tennie kell.

Illyésnél az atombomba nyomógombjáig való eljutás, átvitt értelemben: a világ hatalmi szerkezetébe való beépülés, a népi-demokratikus jelleg kiterjeszthetőségének, a társadalom emberarcúbbá formálhatóságának tudata, a bizonyosság-érzés munkál; Déry alapja — paradox módon —: a bizonytalansági tényező, mely a remény motívumot is csak sajátos áttétellel — kiiktatva, majd visszatükröztetve — érvényesíti.

Reményeink látomásai téveszmék — mondja Déry —, hiába tervezünk: „Minden látomásunk másolat. Hiába tápláljuk be kitágítható agyunkba ismereteinket és tapasztalatainkat, csak a múlt hitvány modelljét fogja visszamakogni..Ezért: „... a reményt és reménytelenséget egyaránt félretéve, végezzük dolgunkat”. A valóságban, a jövőben: „minden másképp van”. Így viszont nemcsak reményeink, hanem félelmeink (egy atompusztítás rém-) képzetei is alaptalanoknak bizonyulhatnak. „El ne vesd őket... de kísértéseiknek se engedj! Minden másképp van ... A célnál, hol a Megváltásra várakoztál, Luciferrel parolázol. De sírjából Lázár felkelt... az ember házassága a valósággal nem anyakönyvezhető sem a pokolban, sem a mennyországban, naponta váltogatják illetőségüket.” A meddő félelmeknél, latolgatásoknál ezért „van nekünk ... jobb dolgunk is ... talán ...”. Kössünk békét a mai nappal, hogy a holnapit megérhessük...”. De a napi gyakorlatnak a holnap alapjait is építő tevékenységként való felfogása, a „remény-nélküli”, „jón rosszon túli” „pesszimista

745