Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Oltyán Béla: Párhuzam és eltérés: Illyés és Déry "oratóriumának" világképében (tanulmány)

ki kerget”. De természetünk e „kettősségéről” csak egy-két sornyit meditál, hogy utána rögtön megteremtődjön a hadsor-rendezés, irányulás és elhatárolódás szilárdsága. Az ellentétes erők írontvonalai így markánsan meghúzottak, tömbszerűen polarizáltak, s küzdelmük a lélek mélyéről kívülre, a társadalmi-hatalmi tagolódás szférájába helyezett. Illyés a démonokat önmagában már legyőzte, alapállása készebb, kontúrosabb a kinti fenyegetettség elleni mozgósításra. Ami pedig a belső ellentétekből kikerekedhető meghatározó egyéni karakterjelleget, az úgynevezett jó és rossz ember fogalmát illeti, Illyés tisztában van az egyes rétegek, osztályok egye- deinek bonyolult lélektaniságával, hogy „jó” és „rossz” emberek mindenütt lehetnek. Éz ellentétpárt ezért elsősorban nem az eltérő személyiségjegyekhez, hanem a csoportok társadalmi-történelmi szerepéhez kapcsolja, s az „alul” és „felül” lévők képlete, a beleszólás jog- és hatókörének metszetét adja. Etikai értékjelzője az emberek sorsát befolyásoló tényezőket, az esetlegesség- és önkényesség-mozzanat kiküszöbölésének fokozatait „méri”. A bent és kint, a személyiségérték és társadalmi igazság sarkpontjait humán töltésű magatartás normája hozza közös nevezőre, mely mind az egyéni életkörök, mind a társadalom jelenét, jövőjét illetően, a termékenyítő-fenntartó erőforrásokat aktivizálja. Mindebből következően: bár úgy látja, hogy a világküzdelem most „épp a rossz felé”, a rossz javára hajlik, az emberiesség legyőzhetetlenségébe vetett hite, érzelmi-gondolati logikája egy — a jó mindenhatóságára épülő — monisztikus világképet, perspektivikus nyitottságot teremt meg.

Ehhez viszonyítva: Déry — bár a hatószándék nála is kifelé irányul — a küzdelmet a szubjektumon belülre helyezi, „Poklait” tudata, képzelete mélyein járja be („Keresvén Dante poklát, leszálltam magamba...”). Az Illyésnél egy-két sorban megfogalmazott felismerés — hogy a Káin-i és Ábel-i ösztön egyaránt bennünk van —, Dérynéi a viaskodás körkörös, majdnem bezáruló hurkait köti meg, s a romboló és építő erők egyensúlya, az előre és felfelé haladó mozgás helyett legfeljebb az ismétlődés esélyét ígéri. A kilátástalanság érvrendszere, s a jóra mégis aktivizáló végkövetkeztetés közötti ellentmondás, a kétely és életvágy ütköztetéséből kicsiholt magatartásforma, a „moralizálásból’ kiszakító gesztus okhálózata, egy dualisztikus kötődésből kibomló világképet formál.

Déry közelítése áttételesebb s egyben nyugtalanítóbb. A társadalmi érvény és lélektani fogantatás, a jó és rossz határai elmosódottak, egymásba játszóak. Váltakozó viszonyítási pontról, hol a társadalmi szerkezetben érvényesülő (mások sorsát befolyásoló, hatalmi helyzetű) cselekvés értékéről, hol egy általános etikai, pszichológiai-lelkiismereti értelemben vett jó- és rosszról van szó.

Hamurabi törvénykönyvének, Marathon-, Catalaunum-, Muhi-, Mohács-, Verdun-, Sztálingrádnak (stb.) említése, a történelem sodrában, szintjén megjelenő emberi és antihumánus tendenciák érvényéről vall, s jelzi a felismerést, mely szerint az emberi közösségek mind a mai napig csak társadalmi-politikai, hatalmi szerkezetekben élhettek: „...a hatalom... tapasztja össze malterként a világot, nézz körül!... A hatalom tapasztja egymáshoz az osztály tagjait, a nemzet fiait, ha a malter kicsorog közülük, jobbra-balra dőlnek”. Felsorolásai azonban homályban hagyják az egyes társadalmi szerkezetek humán-tartalma közötti különbségeket, s a „tömegpszichológia, propagiandatanfolyamak, hirdetések, közvéleménykutatások, sajtó, rádió, televízió, miegymás...” eszközeivel önmagához idomító nagybetűs Hatalom akarva-akaratlan minden társadalmi rossz absztrakt jelképeként is funkcionál. E gondolati rendszerben, a döntést elszenvedő „kicsinyekkel” azonosulva mondja az író: „...a kegyelem állapotába kerültünk: nem választhatunk a jó és a rossz között. Akik határoznak helyettünk ... majd csak eligazítanak ... Béke velünk!”.

Illyés, saját kérdésfeltevése között e választ a tétlenségre kárhoztató, érvénytelen feleletek egyikének tartja; Dérynéi részleges érvénnyel, az aktivizáló elemek bizalom-töltését oldón módosít. A Szembenézni világképe mégsem azonos a hatalom és erkölcs azon elvont képletével, mely az egysíkúan antihumánusnak vélt társadalmi-politikai tett, s a nem cselekvő szubjektum tisztasága, etikussága kizárólagos ellentétpárjában láttat. Problematikája más természetű. A történelemfilozófiai értel744