Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Oltyán Béla: Párhuzam és eltérés: Illyés és Déry "oratóriumának" világképében (tanulmány)
gileg azonban a XX. századi ember egész világbeli helyét, általános fenyegetettségét s lehetőségeit, ember-minőségéből fakadó feladatait kutató társadalom- és létfilozófiai vizsgálat. S Illyés és Déry feltett: mi lesz „Ha jő a harag napja, ha robban az atom”; illetve: ha kiáltozik a világ „az atombomba szárában” — kérdésére megfogalmazott érvényes válaszok már nem is a „mi lesz akkor”-ra, hanem a megelőzés, az antihumánus tendenciák elhárításának „hogyan”-jára, s ezzel összefüggésben életünk alapkérdéseire koncentrálnak. AZ ÉDEN ELVESZTÉSE A „mi lesz akkor” felvetésre ugyanis, mint Illyés művéből kiderül, önáltátó, tétlenségre kárhoztató feleletek is lehetségesek. Ezek szerint: ha az emberiség el is pusztulna, egy-egy egyed („egy perui szirten ... egy kis tanár”; „egy eszkimó lány”; „egy jurta bölcse” a tundrán stb.) talán megmarad, s kezdődhet minden elölről. Sőt — figyelmeztet Illyés —, egyesek úgy is érvelhetnek, hogy egy katasztrófa, a megmaradtak számára nyitottabb pályát, frissült ambíciót biztosítva tisztítótűzzé is válhat; s különben is: bármit teszünk, a veszély elhárítása nem tőlünk, kisemberektől, hanem a világ hatalmi helyzetben levő uraitól függ. A költő azonban nem fogadja el ez érvelést, igazságát nem ily alternatívák közt kristályosítja. Igaz, pl. az állatvilág egyetlen túlélő párja, egyetlen utódban is azonnal s maximális szinten reprodukálhatja faja minden adottságát, lehetőségét. Nem így az ember, egy rommá égett világban. Az ember kulturális körülményeinek nemcsak alakítója, teremtménye is, s civilizációja pusztulása embervolta talajától fosztaná meg. Faja egy-egy egyedének megmaradása, egy biológiai szintre süllyesztett életformában nem lenne kárpótlás az ember-minőség eltűnéséért. S ha el is képzelhető, hogy e minőség a történelmi folyamatban nagyobb távon újratermelődhet, a jelenleg felhalmozott pusztító eszközök mellett már ez sem bizonyos. Az eddig megsemmisült s magasabb fokon újjászületett kultúrák esetében a visszazuhanás a föld egy-egy kis területére korlátozódott, de most oly méretű világégés is bekövetkezhet, mely az újraformálódás minden feltételét eltünteti. S ha nem, mennyi időbe telne csak mai önmagunkig is visszajutni? S ha tétlenségünk miatt újra és újra ez a képlet ismétlődne? Érdemes lenne így száguldozni „kerge mutató gyanánt körbe... egy vak óralapon?!” Itt és ebben a kérdésben sűrűsödik felelősségünk: nemcsak a jelen, a jövő iránt is. Hisz: ......ha eddig eljöttünk... miért ne mehetnénk még tovább is?” az em beriesedés útján — kérdi Illyés —, s ebben a gondolatrendszerben nyer új értelmet választott címe: Az éden elvesztése is. A mű idősíkja nem a múlt és jelen, hanem a jelen és jövő viszonylatát kapcsolja. Nem egy valamikori paradicsomi állapot elvesztésére, hanem a jelen, s méginkább a jövő „emberiesedési állapotából” való esetleges kiűzetésének veszélyére utal. Teljesértékű éden ugyanis az emberiség számára még sohasem volt: de lehetne — mondja Illyés —. S ez eshetőséget már ma meg kell ragadni. Azért is, mert nemcsak érdemes: lehetséges is. A helyes válasz a kérdésekre megvan: „A világot azoknak kell vezetniök, akik fenntartják. Munkálva szüntelen rajta, kézzel, ésszel”. A probléma, hogy e válasz gyakorlati érvényesülése a földnek több részén „nem tény, hanem csak kívánalom”. S „meg kell lelni a módot, a legközvetlenebbet a beavatkozásra, a legkisebbek számára is”. Az ember kétirányú feladata: napi termelőmunkája, s az együttélés társadalmi-politikai szerkezetének kiépítése, a demokratizálódás fokozatos tágítása összefonódik, s egyikről sem mondhat le. S ha a világegész állapotát tekintve ma még sok helyt „hevesek dölyfe” aláz, az is igaz: „Minden uralom emberi mű, mégpedig folytatólagos. Emberi kézben van, a miénkben is, a legszerényebbekében ... millió akarat kering... Nemcsak felülről lefelé. Alulról fölfelé is ... ösz- szefügg a világ...” A jó és rossz küzdelmében, a jó oldalán való azonnali és közvetlen harcba lépés feladatát Illyés az elvégzendő szerény, napi munkák, „hétköznapi” gesztusok, állásfoglalások mindenki számára elérhető lehetőségeként vetíti, hogy ezen apró 741
