Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Kabdebó Lóránt: Illyés Gyula - Szabó Lőrinc. Kettős tükör (tanulmány)

például elég talán ha Eluard, Lorca vagy Csoóri költészetére utalok. Vagy pedig éppen az Illyés—Szabó Lőrinc kettős portrénál maradva: Illyés háború előtti prózájára, vagy a hatvanas évektől újravirágzó lírájára.

Mert éppen az Illyés-prózában találkozhatunk a Szabó Lőrinc vershez hasonló alkotói szemlélettel. És ezzel juthatunk vissza kiindulási problémánkhoz, a Lélek és kenyér hangsúlyos kiemelésének kérdéséhez. Ennek a prózának a lényege az ismert, a kész, a természetes, a magától értetődő megkérdőjelezése, az esetlegességek megfigyelése, a tények felsorakoztatásával a szabadság és szükségszerűség arányainak a vizsgálata. A lehetőség keresése. A versek kiszámíthatóságával szemben a próza kiszámíthatatlansága áll. És talán éppen a Lélek és kenyér az a kötet, amelyben az Ily- lyés-próza a legközelebb kerül a Szabó Lőrinc-vershez. Itt valóban minden megkérdőjeleződik, a legnehezebb pillanatban, a világháború első esztendejében az analízis olyan példáját teremti meg az Illyés-házaspár, amelynek a maga véletlenszerű eredményeire már csakis a történelmi váltás adhatta majd meg a végleges választ. Vizsgálataikkal a pusztulás igazi távlatai, a bomlás, az európaalattiság ijesztő települési és tehetetlenségi képleteiig jutnak: a népvándorlás-kori és természeti népekre jellemző hibernáltság feltárásáig — és ugyanakkor e sors teljes szellemi tudatosult- ságát is követhették. Az az energia, ami a fényes szellők nemzedékével — a megkapott lehetőségek idején — feltört, az itt, ekkor halmozódott fel. De ne csak a tények szabad asszociációi felé figyeljünk. Itt hangzik el a legtöbb olyan mondata Ily- lyésnek, amelyik saját állításait is kétségbevonja, megkérdőjelezi. És amelyik sokkal többet fed fel személyes, individuális létéből, a maga esetlegességeiből, mint ekkori költészete. A könyv a legkitűnőbb Illyés-önportrék közé tartozik, — ha nem éppen a legtalálóbb. A „lírai kitérőknek” nevezett analízisek jelenthetik azt a közelséget, amivel magyarázható, hogy ekkor kerül a két ember baráti szoros kapcsolatba. Pedig ekkor vannak állásfoglalásaikban, világlátásukban talán a legtávolabb. De erre még visszatérek.

Eddig hangsúlyozottan a Szabó Lőrinc életében írott Illyés-művekről beszéltem. Szabó Lőrinc halála után mintha sajátos szerepcsere történt volna. Már Szabó Lőrinc észrevette a Kézfogások olvasásakor is költészetének ezt a kezdődő nyitottabbá válását: „az öregedés kezdete még közelebb vitte a tulajdonképpeni költői témákhoz” — írja. Ezt úgy is fordíthatjuk le a mi nyelvünkre: közeledik a költészet alkotáslélektani felfogásában a Szabó Lőrinc-i változathoz. Pedig ekkor még szinte semmi látható nyoma nincs ennek, inkább a költő-barát zseniális előrelátását csodálhatjuk. Legfeljebb az olyan nagy művek egymás felé hangolódásáról lehetett szó, mint mondjuk a Doleo, ergo sum. Azóta azután többen észrevették: a hatvanas évektől írott Illyés-versek mintha magukon viselnék a Szabó Lőrinc-vers ihletét. Itt csak hipotézisként jelezhetem: nem annyira kései Szabó Lőrinc-hatásról lehet szó, mint inkább az Illyés-életművön belüli szerepcseréről. Mert ugyanis amilyen mértékben veszíti el Illyés verse szintetizáló igényét, és válik a kérdezés, a tájékozódás, az analízis eszközévé, ugyanúgy válik zártabbá, teljesebb világot magába foglalóvá prózája. Az Ebéd a kastélyban, a Kháron ladikján és végül a Beatrice apródjai alkotói szemléletükben különböznek a korábbi Illyés-prózáktól. Azoknak nyugtalan kutató kérdezése, az író se tudja merre haladó nyomozásai után ezek a biztonság- érzet, a harmónia igényét és vigaszát mutatják fel. Különösen a Beatrice apródjai, amelyik történelmünk talán legtragikusabb pillanatának elmondásához találja meg a lehetséges legideálisabb nézőpontot: egy értelmiséginek készülő angyalföldi proletárfiú szemszögéből a legtragikusabb a veszteség, a szellemi nagyhatalom tűnte, az ország szellemi, gazdasági és társadalmi összeomlása. Az ő emlékeivel minden elmondható — hogy is mondta Szabó Lőrinc? — „igazságelvűen, természeteivűen”. Ugyanakkor minden újabb Illyés-vers egy-egy kaland, egy-egy nyitott kérdőjel, egy-egy megfejtésre váró távirat-üzenet.

736