Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Ferenczi László: Illyés Gyuláról (esszé)
fordította és népszerűsítette költőiket, de maga lényegében nem élt vele. Nem is volt rá szüksége, mert — egyébként a szimbolizmusról szólva — jelezte Petőfi és a népköltészet képeinek merészségét, bonyolultságát. Ahol Illyés él a szürrealizmus inspirálta képekkel, például olyan remekművében, mint A kacsalábonforgó vár, ott ezeket a képeket egy más költészet hagyományába, és egy más típusú versbe integrálja. Ugyanakkor a szürrealizmus képeiben mintha lenne valami nemzeteken és nyelveken felüli. Paul Eluard és Illyés Gyula olvasója, Csoórd Sándor, a magyar népköltészet szürrealista vonásaira figyelmeztet. Senghort a néger és arab költészet képeire emlékeztetik a francia szürrealisták képei. Érdekes összevetni Illyés és nemzedéktársa, a belga Robert Goffin viszonyát a szürrealizmushoz. Illyés a pusztáról érkezik Párizsba, Goffin Brüsszelből, de törvénytelen, azaz házasságon kívül született gyerekként. Illyés előbb Kassákkal találkozik, aztán a szürrealistákkal, Goffin Cendrars szellemi közvetítésével jut el hozzájuk. Mindketten tanúi az Egy dög című híres szürrealista pamflet megfogalmazásának, noha személyesen akkor még nem találkoztak, csak az 1960-as években. Mindkettőjüket életreszóló barátság fűzi a szürrealista írókhoz, és mindketten, az egyik Magyarországon, a másik Belgiumban, lelkes népszerűsítőjük. Legtöbbre mindketten Eluard költészetét becsülik. Egyikük sem tagja a szürrealista mozgalomnak, és a mozgalom belső vitái, harcai, kiátkozásai mindkettőjüket közömbösen hagyják. Mindketten elvetik az automatikus írás gyakorlatát, és mindketten több ízben hangsúlyozzák, hogy álomból vagy véletlenből nem születik költészet. A szürrealizmus belső mitológiáival szemben mindketten újra felfedezik a külső világot, az Eluard-i, sőt az Aragon-i fordulatot is megelőzően. Szinte egyidőben mint kultúrát és nem mint exotiku-mot értékeli az egyik a magyar népköltészetet, a másik a dzsesszt, az amerikai négerek népművészetét. Az egyik a puszta embereit vonja be az irodalomba, a másik a belga társadalom alsóbb rétegeit. Illyés írja Goffinről magyar nyelvű verseskötete, a Márványvágtatás utószavában: „Egy ember, aki természetes adottságnak fogja föl a helyet és időt, ahová helyeztetett. Nincsenek tragikus miértjei, kétségbeesett tiltakozásai. Feleletei vannak, beszámolói... A kor rettenetét villám világosságé sorokkal tudta kifejezni... Az úgynevezett köznép — a külvárosi bisztrók és falusi kocsmák népe — kevés költő műveiben mozog olyan otthonosan, mint az övéiben.” Robert Goffin önéletrajza második kötetének — Souvenirs avant VAdieu — címlapján és hátlapján aláírások olvashatók. A címlapon négy belga íróé mellett három külföldié: Cocteau-é, Eluard-é és Illyésé. A hátlap aláírói között van Louis Armstrong, Max Jacob, Blaise Cendrars, Jules Romains és Stefan Zweig. Goffin bejárta a világot, barátainak és híveinek se szeri, se száma. Szimbolikus, hogy az összesen 16 aláírás (9 külföldi) közül egyik Illyésé. Tanúsítja, mindennél jobban bizonyítja, hogy hogyan értékeli Goffin Illyés szerepét a modern világkultúrában. Se Illyés, se Goffin nem ismerik, még hírből sem a hasadást a hazaiság és az európaiság, sőt, a hazaiság és az egész világ között. Illyés néhányszor leírta Senghor nevét. Annak illusztrálására, hogy a nemzeti problémák tárgyalása nincs ellentétben az univerzális értékekkel. Ugyanebben az értelemben utalt egyszer a japán és az izraeli irodalomra is. És ugyanebben az értelemben elemezte Kölcsey vagy Arany János művét is. Illyés az első magyar író, akinek maradandó nemzetközi kapcsolatai voltak. Hiszen Ady, Babits, Kassák vagy Kosztolányi (és a névsort még bőségesen lehetne tágítani) nem kevésbé világméretekben gondolkodtak. Illyés lehetősége a dadaizmus és szürrealizmus nyíltsága volt. És az, hogy azok a fiatalemberek, akik az I. világháború után kezdték pályájukat, lényegileg azonos módon fejlődtek, illetve, hogy hívek maradtak ifjúságuk nagy eszméihez. Illyés 1938 augusztusában rövid időre visszatért Párizsba, és egy évtized után újra találkozott Tzarával. Életművének egyik legszebb lapja ennek a találkozásnak a leírása. Mennyi kétséggel, félelemmel kezdődik a beszélgetés! .....fürkészve és szorongva nézzük egymást: mi lett belőlünk, a sz abadság régi megszállottjaiból, akik még azt a megkötést sem bírtuk elviselni, amely a mellékmondatokat összefűzi.” Kerülőutakon halad a beszélgetés, Crevelről, 729
