Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Ferenczi László: Illyés Gyuláról (esszé)
De nemcsak Illyés segít megérteni Senghort, hanem Senghor is Illyést. Különleges helyzetét, ritka tulajdonságait. A tuniszi Mohamed Aziza 1980-ban adta ki beszélgetéseit Senghorral. Egy kérdésre válaszolva a szenegáli költő (s akkor mág államelnök) elmondja, hogy az európaiak kirekesztésekben, ellentétekben „vagy-vagy”-okban gondolkodnak. Ha egy valakit szeretnek, akkor más valakit eleve el kell vetniök. Míg mi négerek, magyarázza Senghor, a kapcsolódásokat, az összefüggéseket, a szimbiózisokat keressük. Senghor természetesen túloz, szembeállításában nagyon is merev. De éppen túlzásával segít megérteni, hogy Illyés milyen ritka jelenség. Milyen ritka dolog az, hogy mintha hírből sem ismerné a hazaiság és európaiság hasadását. Hogy Qzora és Párizs közt az „és” kapcsolatos kötőszót teszi ki. Hogy a 19. századdal való látványos szakítás idején, a „butá”-nak bélyegzett század örökösének tartja magát változatlanul, anélkül, hogy a 18. század felfedezéséről lemondana. Hogy — és itt a dátum nagyon lényeges! — 1938 augusztusában a Tzarával való teljes nézetazonosságról beszél, és Zrínyi mondja meg neki, hogy a franciák cserbenhagyják Prágát. Senghor még egy szempontból segít megérteni Illyést. A szenegáli költő, aki hangsúlyozza a francophone, azaz a franciául író költők (négerek, belgák, stb.) szerepét az egyetemes kultúra szolgálatában, az eltérő kultúrák és civilizációk közötti termékeny dialógus feltételének a különbözéshez való jog elismerését tekinti. Azaz az egyenlőség a különbségben elv felváltotta az egyenlőség az azonosságban elvet. Ez az állítás némi magyarázatra szorul. Voltaire szerint, aki a 18. századi francia racionalizmust és a francia polgárságot fejezi ki, „az erkölcs mindenütt ugyanaz, minden embernek hasonló fogalmai vannak az igazságról és az igazságtalanságról, a jóról és a rosszról.” Kétarcú tézis. Egyfelől az emberek egyenlőségét sugallja, legalábbis elvben, másfelől az egyenlőtlenségnek nyit tág teret. Ha az erkölcs mindenütt ugyanaz, az uralkodó erkölcsitől való eltérés a gyengeség, az erkölcstelenség, — és az ízléstelenség kifejezése. (Az erkölcsi ítélkezés hamar átcsap esztétikai síkra.) A 18. századi francia mintából kiindulva (hiszen, ha az erkölcs mindig és mindenütt ugyanaz, akkor a francia „minta” a normális) ítélkezik majd Voltaire a régiek és újak tévedéseiről, és így beszél Arisztofánész vagy Shakespeare ízléstelenségéről. Senghor viszont hangsúlyozza, a néprajzi kutatásokra is támaszkodva, hogy minden nagy kultúra kevert kultúra, hogy a kultúrák közötti termékeny kapcsolat létszükséglet, és hogy az egyenlőségnek a különbözéshez való jog elismerésén kell alapulnia. Az Ingyen lakoma már idézett bevezetője, a Nyitott ajtó szerkesztési elve azt sugallja, hogy Illyés a kultúrák közti egyenlőséget a különbözéshez való jog elismerésével azonosítja. Sőt, ez az elv egész munkásságát áthatja a Nehéz föld megjelenésétől fogva. Erre tanítja Kölcsey is, akit a Magyarokban idéz: „Nem elég tudni Athénében, Rómában, Angliában vagy Amerikában hogy van? Ugyanazon idea különböző helyeken, korban és környületben különböző foganattal munkálat. Tapasztaláson épülő vizsgálat fog megtanítani, hol a hiány, hol a tennivaló? Egyetemes formulák sem egyes emberre, sem az egész nemzetre állandóul nem alkalmaztathatnak”. Illyés több ízben hangsúlyozza, hogy Párizs tette emberré, Párizs tette magyarrá, és hogy a szürrealizmus hatására fedezte fel a magyar pusztát, illetve a puszta embereit, önmagában se a Puszták népe, se a nagy költő forradalmáságát újrahangsúlyozó Petőfi nem szürrealista alkotás. Nem a stílusát, szerkesztését, általános formai jegyeit tekintve. De szürrealista lázadásában, a hagyományos értékek elvetésében és újak hangsúlyozásában, új, ismeretlen világ feltárásában és vállalásában. Ahogy az afrikai írók Párizs hatására felfedezik Afrikát, ugyanúgy fedezi fel Illyés a pusztát. A szürrealizmusnak, a szürrealizmus lázadásának és nemzetköziségének döntő szerepe az, hogy az I. világháborút követően, alapjaiban ingatta meg a hagyományos nyugat-európai modellt, anélkül, hogy annak az értékeit kétségbe vonta volna. A szürrealizmusnak voltak előzményei. Senghor szerint a 20. századi európai kultúrát meghatározta az 1889-es forradalom. Abban az évben jelent meg Bergson 727
