Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Ferenczi László: Illyés Gyuláról (esszé)
elvegyülök a franciát nem francia akcentussal beszélő milliók egyenrangúságában. Tehát — ellentétben másokkal — nem nemzeti elszigeteltségből akartam kitörni, hanem egy osztályéból” — írja 1963-ban a Hála a második anyanyelvért című esszéjében. A Puszták népé ben, 1934-ben így értékelt: „Aki a cselédházak közül indul embernek, az kezdetben olyan törvényszerűen lelöki magáról, és elfelejti pusztai mivoltát, akár ebihal alakját a béka. Ez a fejlődés útja, és nincs más út. Szívet és tüdőt kell cserélnie annak, aki a puszta levegőjét elhagyja, különben elpusztul az új környezetben. S szinte a világot kell megkerülnie, ha újra vissza akar jutni. Magam is átmentem a kínos metamorfózis szakaszain, s csak a hatodik-hetedik forduló után váltam annyira emberré, hogy vállalni mertem a pusztát.. Illyés öt évig, 1921 és 1926 közt élt Párizsban. Egész életműve, hazatérése óta, vagy ha egy könyv dátumához kell kötni, első kötetének, a Nehéz földnek (1928) a megjelenése óta ennek a vállalásnak a dokumentuma. De. legalább olyan lényeges, hogy nemcsak a pusztát, hanem tanulóéveit és Párizst is ugyanolyan következetességgel vállalta. A metamorfózis, amit Illyés leír, az eltávolodás, visszatérés, majd vállalás folyamata^ jól ismert pszichológiai jelenség. Számos művész, tudós, politikus vallomása tanúskodik róla. És nemcsak Illyésre jellemző, hogy a metamorfózist lezáró visszatérés-vállalás után nem csapja be maga mögött az ajtót. De minden hűség egyedi és oszthatatlan, és Illyés, az anti-Saulus, a pusztához is, Párizshoz is minden körülmények között hű maradt. Több ízben hangsúlyozza, hogy Párizs tette emberré és magyarrá. Illyésnek Léopold Sédar Senghor felel: „a legnagyobb tanítás, amit Párizsból kaptam... nem annyira mások, mint a magam felfedezése”. Senghor 1928-ban került a francia fővárosba. Ö volt az első néger diák, aki a párizsi egyetemen diplomát kapott. A szürrealizmus városában talált magára. Ott vállalta négerségét, Afrikát, hogy aztán a négritude kezdeti-merev-bezárkózó álláspontját túlhaladva az egyetemes kultúra szószólója legyen. Vannak olyan mágikus címek, metaforák, melyek egy-egy költő világképét, etikáját mélységesen átvilágítják. „Nyitott ajtó”, válaszolja Illyés a világnak, és hozzáteszi: „Ingyen lakoma”, és kiegészíti „Kézfogások”. A Nyitott ajtó műfordításkötetének, az Ingyen lakoma esszéi gyűjteményének, a Kézfogások egyik legfontosabb verseskötetének a cím$. Az illyési nyitott ajtón keresztül könnyű megérteni Senghort. Mind Párizs-él- ményét, mind négerség-tudatát, mind azt, hogy az igazi nagy kultúrákat a görögtől kezdve, kevert kultúráknak tekinti. Az Ingyen lakoma bevezetőjében — 18. századi ízeket idéz a cím — Illyés így ír: „Enni jó, de az embereket erre is oktatni és biztatni kell. Nevelni fáradhatatlanul, hogy ízletest, jót, egészségeset egyenek, száműzzék e téren is az előítéleteket. Rengeteg kitűnő dologba merő — országonként változó — babonából nem harapnak, nem kortyolnak bele. A szellemi táplálékkal sincs másként. Itt kell csak étvágyat gerjeszteni; ízeket taglalni; kalóriát, vitamint beajánlani. Ismeretlen fogásokból legalább egy nyelet - nyit a húzódozóba belekönyörögni.” Műfordításkötetében Illyés a költőket nem országuk szerint mutatta be. „Tanulságosabbnak éreztem, ha születésük időrendjében vonultatom fel őket. Ez az összekeverés — külön csoportosítva mégis a távolkeletieket, mert az ő fejlődésük más — lényeges dolgok tisztázására vezethet. Mennyire jellemzőbb egy-egy civilizáció írójára az, hogy mikor élt, mint az, hogy hol! Egy-egy korszakban mennyire egy nyelvet beszélnek a költők, kiemelkedve anyanyelvűk sövénye, országuk várörve mögül! Mennyire értik ők egymást még vitáikban, veszekedéseikben is.” 726
