Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Halmágyi Miklós: Szindbád, a hajós és K., a földmérő (tanulmány)

san a dolgokra. Fiatal olvasóim a megmondhatói, hogy helyesen és igazságosan cselekedett-e Szindbád (kiemelés tőlem — H. M.) Menj hajós, vitorládra szívek vannak hímezve!”

Ebből a szempontból rendkívül érdekes Szindbád fiának szerepe, ö lesz az első, aki kívülről, de egyben belülről is szemléli apját. Kívülről azért, mert nem érdekelt Szindbád kalandjaiban, belülről pedig azért, mert az egyetlen olyan résztvevője Szindbád történeteinek, aki folyamatosan együtt van Szindbáddal. Az ő alakjának feltűnésével kezd Szindbád alakja véglegesen devalválódni. (Szindbád fia a Valamely szívhez szóló történetben jelenik meg először. Ez a novella 1925-ben született.) Az addigi történetek hőse, a hódító, daliás gavallér, a ködlovag, az álmok alakja, aki bármit tesz, csak helyesléssel találkozik. A fiú feltűntével azonban megszaporodnak Szindbád negatív, vagy éppen szánalmas vonásai, Szindbád gyakran viselkedik úgy, akár egy ripacs, fia pedig úgy kezeli, mint egy gyermeket szokás. A korántsem rokonszenves fiú mégis érezhetően túllép apján. Nem egyéni jó- vagy rossz tulajdonságaival, hanem azzal, hogy a realitások, a való, s nem a képzelt világ képviselője. Ö már mit sem tud a Szindbád kereste világrendről, ő egy másikban él, amit készen kapott, s legyen bár az esetleg értéktelenebb, de mindenképpen valóságosabb a másiknál. Már önmagában az is ítélet, hogy Szindbádnak ilyen fia van. (Csupán az érdekesség kedvéért idézzünk fel egy részt az egyik novellából:

„A fogadósné olyan elképedve nézett Szindbádra, mint az árván maradt rózsakaró. Eltorzult az arca a dühtől:

— Hát nincs magában egy csöpp érzés sem a gyermekei iránt?

— Nincs. — felelt egykedvűen Szindbád.

— Akkor légy átkozott!. .. ”12

Van valami rokonvonás eben A kastélybeli utolsó jelenettel!

A devalválódás mozzanatai legtöbb esetben alig-alig észrevehetőnk, megfigyelhetőek. Sokszor csak egy-egy gesztus, egy mondat, vagy egy női sóhaj jelzi, a folyamat azonban feltartóztathatatlanul halad a végkifejlet, a Purgatórium felé. Hogy hová jut Szindbád az álomlovagtól, arra idézzük ismét Krúdyt a Purgatóriumbó1: (A kiemelések tőlem származnak — H. M.)

„Vajon kihez hasonlítottam, ha valaki szemügyre vett a távoli sétányútról? — kérdeztem magamban, mert beláttam, hogy a veres intézkedése folytán nem lehetek, se leromlott, se züllött halott, mint egy dunai hulla, mint ahogy szerettem volna. de nem lehetek félbolond szökevény sem, aki elhagyván a szanatóriumot idő előtt, köz és önveszélyessé válik. Meg kell tehát maradnom valamiképpen valami emberformájú embernek, akit esetleg a sétányról szemügyre vesznek az erre járó nem is feltétlenül jóindulatú emberek.

Kihez hasonlítottam tehát a magános pádon? Társaitól elmaradt, fogságbaesett darumadárhoz, akinek szárnyait megnyírták, hogy ne repülhessen — gondoltam magamban.

Még jobb indulattal azt gondoltam magamban, hogy tán egy nagyratörekvő, de elbukott regényhőshöz hasonlítok szürke köpönyegemben, átkozott barna harisnyámban, kitágult gombos cipőmben, ócska szürke kalapomban, mert nemigen törődött senki az öltözködésemmel, még magam sem, miután az előbb említett okból semmiféle érdeklődés nem volt irántam. Regényhőshöz hasonlítok itt a mellékúton, ahonnan óvatosan gusztálom az embereket, a tört remények, nem sikerült kalandok, a nágy bukás után ismét közéjük kell keveredni.”

A bukás érzete mindenesetre ekkorra már tudatosul Szindbádban, aki élő emberből, egyre inkább költött alakká, regényhőssé devalválódik. A számvetés végeredménye nyilvánvaló. A kudarc felismerése azonban már elkésett. K. ugyan nem képes erre a felismerésre, de legalább illúziói megmaradnak, reménykedése nem ér véget. Szindbád pedig ugyanúgy az elszalasztott alkalmak és az elszalasztott lehetőségek embere lesz, mint K.

Szindbád léte többértelmű „útonlét”. Ezt szimbolizálja hajós mivolta is, neve is. Ez az „útonlét” lehetetlenné tesz bármiféle állandóságot. A lét felcserélődik az „útonléttel”, az állandóság az átmenetiséggel. Egy átmeneti kor gyermeke Szindbád, s ez jelenti kudarcát is. A szétesett világrend helyére ezért nem lelhetett másikat. Az átmenetiség egyenes következménye az elszalasztott lehetőségek sorozata. Szindbád minden nőt igyekszik meghódítani, csak azt nem, akit kellene, mint például a Francia kastélyban Mariettet. (Nem véletlen a kastély motívumnak Krú- dynál való feltűnése sem. Freud Pszichoanalízise is fokozott jelentőséget tulajdonított az épületeknek és tartozékainak — lépcső, ablak stb. — mint szexuális szim71