Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Thiery Árpád: A hinták hidegzöld vasváza (regényrészlet)

— A felesége talált rá a fészerben — mondta a sajtmester.

Frank maga előtt látta az öreget és az öregasszonyt. Karalyos Gyula kabátjának a gomblyukából ezüst óralánc függött alá, a kabát alól kilátszott a gombos szvetter. Telt, piros arcát vérnyomásosnak vélte. — A szégyen vöröse volt — bor- zongott meg.

A sajtmester lánya lépett be.

— Megcsinálom az elvtárs reggelijét — ajánlotta.

Széles csípőjű, lomha mozgású volt. Frank mögé állt. A tükörben összenéztek.

— Megengedi? — kérdezte a lány.

— Egy szelet vajaskenyeret — mondta Frank zavartan.

A sajtmester felesége elszörnyülködött.

— Mi az a szelet kenyér egy ekkora férfinak?

Frank befejezte a borotválkozást, amazok szemeláttára megmosakodott. A reggelihez hozzá se nyúlt.

Mielőtt belépett volna a pártirodába, azt gondolta: — Nem mondhatom, hogy az este elkövettünk valamit...

Káló egyedül volt. Az arca szürke.

— Az öreg felakasztotta magát — roskadt le Frank.

— Tudom.

— Ez őrület..".

— Megtartotta a szavát — nyúlt Káló az asztalfiókba. Kitette az asztalra Karalyos Gyula aláírt belépési nyilatkozatát. — A rokona hozta be.

Frank elsápadt.

— Még ez is ? ...

Kibámult az ablakon. Az utcán egy hordós szekér haladt, a sajtüzemből vitte a mosléknak valót. Nem egész pontosan, de Frank valami olyasmit gondolt: hogy lehet ennyire igazságtalan az élet, hogy zavartalanul megy tovább, mint ez a szekér is. ök is, akik itt ülnek most az irodában, bizonyos értelemben bűnösökként, de egy óra múlva, vagy holnap már mindenképpen kibúvókat fognak keresni — és találnak! — pedig ők voltak az öreg Karalyos utolsó látogatói.

— Ott voltunk az este — mondta.

— Jártak előttünk ott sokan.

— Ha nem megyünk oda áz este ...

— Ne erőltesd az összefüggéseket! — szakította félbe Káló. — Túl messzire vezetnek.

— Valami közünk csak van az esethez, nem?

— Verd ki a fejedből.

— Aláírt, aztán felakasztotta magát.

Káló felugrott.

— Nekem se mindegy — meredt Frankra. — Nem veszed észre?

— Egy ember, akinél ott voltunk, beszéltünk vele, és reggelre felakasztotta magát.

Káló az asztalon turkált.

— Mondom, hogy verd ki a fejedből.

— Állandóan előttem van, ahogy kimászott az ágy alól. Nem megy! Képtelen vagyok rá, hogy kiverjem a fejemből. Akárhogy szeretném.

Káló felmarkolta az asztalról Karalyos Gyula belépési nyilatkozatát, és eltette. A fiókot kulcsra zárta.

— Mi lesz itt, ha mi is elkezdünk letargiázni? — nézett Frankra fáradtan.

— Nem tehetek róla.

Kálót az öreg halálának a hírére először félelem fogta el. Megfordult a fejében, hogy azonnal beutazik a megyéhez, mindenről őszintén és részletesen beszámol, s döntsenek azok: hibázott-e? Túlment-e a határon? Aztán elmúltak az ijedtség percei, és lassan kezdett visszatérni a magabiztossága. Sorban iktatta ki az ösz684