Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Thiery Árpád: A hinták hidegzöld vasváza (regényrészlet)
szefüggéseket. Egy-két óra múlva már úgy emlékezett a hír fogadtatására, hogy első érzése keserűség volt. Mint akit méltánytalanság ért. Sejtette: üzenet van abban, hogy Karalyos Gyula előbb aláírta a belépési nyilatkozatot, aztán önkezével véget vetett az életének. Bizonyos értelemben megragadta a tett pátosza. Sajnálta, hogy nem lehet ezt valamiképpen az ügy javára fordítani. — Meg fogom írni — szólalt meg Frank. — Mit? — Az öreg öngyilkosságát. — Ezt aligha. — Abba te nem szólhatsz bele, hogy mit írok meg és mit nem. — Te épp olyan katona vagy most itt, mint én — mondta Káló csaknem gorombán. — Ugyanannak a seregnek a katonája. — Csak részben. — A forradalmi helyzet mindenkire egyformán kötelező. — Ne keverd bele a forradalmat abba, hogy az öreg felakasztotta magát. Káló megkerülte az asztalt. Volt benne valami fenyegető. — Én nem akarlak kioktatni — mondta —, de a forradalmi helyzethez nem feltétlenül szükséges puska és dinamit. Most ugyanaz a helyzet állt elő, mint amikor államosítottuk a bankokat meg a gyárakat. A szó, az agitáció most éppúgy fegyver, mint a politikai döntés. Ezzel te is tisztában vagy. Mi most egy évszázados paraszti beidegződés, a magántulajdon ósdi szemlélete ellen indítottunk harcot. Forradalmi magyarázatot kell adni a parasztságnak arról, hogy miért nem tartható fenn tovább az államosított ipar és a magántulajdonosi mezőgazdaság közti ellentmondás. A jövő világszerte a nagyüzemi mezőgazdaságé. Meg kell, hogy értsék! Ezt akarjuk elmagyarázni nekik! A mi agitátoraink nem finomlelkű professzorok, hanem kommunista vasutasok, akik vállalták, a párt szavára, hogy segítenek ebben a kampányban. Nincs megfelelő szókincsük ahhoz, hogy szakszerűen és választékosán fejezezék ki magukat. Részt vettek az előkészítőn, ott azonban csak érveket kaptak az agitációhoz. Szónoki képességeket nem. Hogyan adják elő? Az már őrajtuk múlik. Ezek az emberek fékezők, kalauzok, sarusok, térfelvigyázók. A beszédük, a viselkedésük nem szalonképes, de azt senki se vitathatja el tőlük, hogy minden szót átéreznék. Hogy hisznek abban, ami mellett agitálnak ... — De egy ember felakasztotta magát! — Sajnálom az öreget — komorodott el Káló. — Nem vagyok vadállat. Az este, amikor mászott kifelé az ágy alól, legszívesebben odaugrottam volna, hogy fölsegítsem. De nem tehettem meg. És most sem adhatom át magam az érzelmeimnek, mert az kell, hogy izgasson: az öreg öngyilkosságával új helyzet állt elő. — Üj helyzet, igen — bólintott Frank. ősszel a pártiskolán hallotta beszélni Kálót egy szemináriumon. A kínai „száz virágról” és a népi kohók szerepéről tartott előadást. Közben fel s alá járkált, mint most, akkor is úgy tűnt fel, hogy ez a gépies mászkálás hozza mozgásba a gondolatait. — Ezek mind egyformák — gondolta csüggedten —, szinte szavakra azonos a szókincsük, a fordulatok is, a hanghordozás, és milyen üresen kong az egész, talán észre se veszik ... Káló mérgesen csapott a levegőbe. — Ezek az emberek, ha kell, az életüket és a vérüket odaadják a pártért. Meg a rendszerért! — Nem kétséges. — Becsúsznak rohadt dolgok. De a parasztokat se kell félteni! Ismerem őket, én is falusi ivadék vagyok. A gyerekkoromat falun éltem. Nagyon jól tudom, hogy mi forog a fejükben. Kapálóznak, ahogy tudnak. Emberileg talán még meg is értem őket. Elbüjdosnak, pincébe, fészerbe, padlásra. Ágy alá! Már az is divatba jött, hogy némának tettetik magukat. Beszél hozzá az agitátor, a paraszt meg, mint a süketnéma. Hát, ezek miatt legyen nekem lelkifurdalásom? Hogy rémhíreket terjesztenek? Hogy rágalmaznak? Faluszerte azt ugatják, hogy behurcoltuk ide ikszet meg ipszilont a szállásra, és négylábú széket húztunk a fejére. Még jó, hogy nem tüzes 685
