Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Halmágyi Miklós: Szindbád, a hajós és K., a földmérő (tanulmány)

Monarchiát. „Az egész valószínűleg csak az ösztönző eszme hiányából adódó mozgás.” — idézzük újra.

Az azonban bizonyos, hogy K. számára Amália sorsának nem követése az utolsó menekítő lehetőség elmulasztását jelenti. K. pedig egyre távolabb kerül a kastélytól. Figyeljük meg! Először még látta Klammot és ölelte a szeretőjét, ezután Frida elküldi K.-t, s összeáll Jeremiással, s K.-t most már csak Klamm titkára, Erlanger hívja találkozóra, de K. még az ő ajtaját is eltéveszti, s egy másik titkárhoz, Brü- gelhez téved be. K. vele folytatott beszélgetés a regény „groteszk és talányos, siváran hétköznapi és fantasztikus csúcspontja.” Brügel tudniillik olyasmiről beszél K.- val, ami a földmérő számára fontos lenne, de ő képtelen a fáradtságtól odafigyelni a titkár szavaira, s nem veszi észre a felkínált lehetőséget:

„K. nem tudta; megjegyezte ugyan, hogy az amiről Brügel beszélt, valószínűleg erősen illette őt, de most nagy ellenszenvet érzett minden őt illető dolog iránt, s kissé odébb tolta a fejét, mintha ezzel szabad utat engedne Brügel kérdéseinek, hogy őt ne érintsék többé”.

S K. nem is veszi észre a titkár szavaiban rejlő lehetőséget. Semmi nem maradt már a kezdeti K.-ból, aki belefásult a csalódásokba és a csüggesztő környezet alakító szorításába. Az ágy lábánál bóbiskoló K. leírása már-már a tragikomikum határát súrolja. K.-t eddigi tapasztalatai teljesen megváltoztatják, saját lényéből kiforgatják. Az így elbizonytalanodott ember már végképp képtelen arra, hogy célját, a kastélyt elérje.

Brügel még mond egy nagyon fontos dolgot: „Itt minden alkalom.” K. egész küzdelme, és kudarca pedig nem más, mint elszalasztott alkalmak sorozata. Kafka művészetében ennek ellenére K. az első hős, aki nem csak elszenvedi a dolgokat, hanem cselekvő, aktív személyiség. Az persze más kérdés, hogy végül is az ő cselekvő énje sem elégséges ahhoz, hogy a dolgokat ismét ne csak elszenvedje.

Szindbád sorsának alakulása sokkal nehezebben összefogható, mint K. lényének változása. A novellák, novella-füzérek, regények, melyeknek ő a főszereplője, nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, de ennek ellenére nem pusztán Szindbád alakja fűzi őket össze, hanem a sajátos szindbádi világlátás is.

Az összegyűjtött Szindbád-történetek kötete közel száz novellát, két regényt, a Francia kastélyt és a Purgatóriumot, valamint a Szindbád, a hajós első utazása — 1911-ben jelent meg, az utolsó, — a Purgatórium — 1934-ben; egy évvel Krúdy halála után. Azaz 23 év van közöttük. A folytonosságot azonban biztosítja az, hogy Krúdy Szindbádot ennyi év alatt és ennyi történet során juttatja el oda, ahová Kafka saját hősét egy regény keretein belül. Ennek oka nyilvánvaló. Kafka regényét már a Monarchia, és az akkori világrend felbomlása és bukása után, a teljes és végleges szétesés után írta. Krúdy viszont menetközben. 1911-ben a felszínen még minden rendben volt, és tökéletesen működött, a 30-as években pedig már nyilvánvalóvá vált, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia végérvényesen a múlté. E között a két időpont között jut el Krúdy Szindbádtól a hajóstól, Szindbádig az elmegyógyintézeti ápoltig. Krúdy gyakorlatilag konkrét képekben nem ábrázolja a Monarchiát (legfeljebb Ferenc Józsefet emlegeti néha), de Kafka sem! Csakhogy amíg Kafka monarchikus kötődése egyértelmű, addig Krúdy esetében ez a szempont legtöbbször fel sem merül. Pedig az igazság az, hogy Krúdy még „monarchikusaibb” mint Kafka. Ezért vezet Szindbád útja törvényszerűen az elmegyógyintézetbe. Abból a tudati világból, melyet a kiegyezés útjára indított, amelyet Szindbád a maga számára átlényegített, s amelyet a háború visszavonhatatlanul megszüntetett, abból józanul, reális módon nem lehet kilépni, de megmaradni benne is lehetetlen. Egy eleve irracionális világból csak irracionálisán lehet távozni, ha lehet egyáltalán. Szind- bádnak ki kellene „gyógyulnia” régi énjéből, ez azonban az én feladásához vezetne. Ezért Szindbád és Krúdy közbülső megoldást választ. Végigjárja a Purgatóriumot, vagyis a tisztítótüzet, végig éli a tisztulás folyamatát, de mégsem „tisztul” meg. Marad, aki volt, már amennyire egy ilyen purgatórium után bárki is maradhat. Az utolsó kísérlet tehát nem sikerült. Ezért valószínű aztán, hogy bár Krúdy halála automatikusan lezárta a Szindbád történetek sorozatát, ha nem következik be a halál, a történeteknek ekkor sem lett volna folytatása. A Purgatórium ugyanis mindössze lezárása annak a devalválódási folyamatnak, amelyről már beszéltünk.

Szindbád ugyanúgy saját sorsában hordja ítéletét, akárcsak K. Krúdy felismeri ezt a problémát, s viaskodik is vele. Krúdy ezt írja történeteinek bevezetőjéül:

„Midőn új kiadásban látom újra régi hajósomat, elfog a kétség: vajon így tör- tént-e minden, mint az ifjúkor szemével láttam? Én már nem is emlékszem ponto70