Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Thiery Árpád: A hinták hidegzöld vasváza (regényrészlet)
THIERY ÁRPÁD A hinták hidegzöld vasváza Franknak a sajtmester házában szereztek szállást. Az elsötétített szobába lépve állott, poros szag csapta meg. Az ablakredőny leeresztve. Villanyt gyújtott, táskáját a díványra dobta.- A bútorok komor fénye, régies formájuk s a csönd üressége nem igazolta a helyi tanácselnököt, aki vidáman kacsintott, amikor útnak indította: — Lány is van a háznál... Be akarta akasztani a kabátját a szekrénybe, de zárva volt. — Hol van az a lány? — dünnyögte, majd hozzákezdett a kicsomagoláshoz. Otthon sietve dobált be ezt-azt. Valósággal menekült. Most kiderült, hogy otthon felejtette a borotvapengéket. — Szappant se hoztam — mérgelődött. A sajtgyár előtt a villanyoszlopra szerelt hangosbeszélő szünet nélkül harsogott. Mozgalmi indulók és magyar nóták között a helyi pedagógusok nyilatkozatát olvasták be. „A helyi nevelőtestület februárban tartott rendkívüli ülésén egyöntetűen a következő nyilatkozatot tette. Mi, nevelők, magunkévá tettük a pártnak és a kormánynak a mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatos politikáját. Teljesen egyetértünk azzal. Nemzedékek múltja van mögöttünk, és nemzedékek jövőjéért vagyunk felelősök. Tudjuk, hogy mit cselekszünk. Nincs más út! Nem lehet más utat keresni. Többségünk szegény sorsú munkás- vagy parasztgyerek volt. Azon leszünk, hogy egész oktató-nevelő munkánkkal az iskolában és az iskolán kívül elősegítsük községünk szocialista átszervezését. Ezt megköveteli tőlünk a parasztságunkkal tartott szoros barátságunk, és az eskünk, melyet népi demokráciánk mellett tettünk. Haladásellenesek lennénk, ha századunk nagy harcából, amely a szocializmus teljes megvalósítását tűzte ki célul, nem vennénk ki a részünket. Munkánkkal a jövőt építjük, mert a jót akarjuk a legjobban.” A vegyesboltban vett két borotvapengét meg egy mosdószappant. Onnan átment a vendéglőbe, hogy iszik egy pohár pálinkát, aztán megkeresi a pártházat, ahol a megyei agitátorok rendezkedtek be. A főszerkesztő jótanáccsal búcsúztatta. — Az első utad Káló elvtárshoz vezessen, ő a megyei megbízott. Mindenben segíteni fog neked. Frank csak futólag ismerte Kálót a megyei pártbizottságról. — Fogalmam sincs, hogy mi a keresztneve — morfondírozott. Az agitátorok körzetekre osztották a községet. A megyeszékhelyről érkezett vasutasok és a helyi tanítók, tanácsi alkalmazottak — páronként — reggeltől estig járták a falut. Minden pár naponta tíz címet kapott: öt délelőttre, öt délutánra. A vasutasok mellé beosztott tanítónők szemlesütve valamiképpen szerették volna elhitetni magukról, hogy ugyanazok, mint előtte, noha mégse voltak ugyanazok. Valahogy kettéváltak. A vasutasok túlbuzgó lendülettel dolgoztak, bár többé-kevésbé gépiesen azt mondva fel, amit az előkészítő előadásokon hallottak. Este kimerültén zuhantak a vaságyra. Vacsorázni se volt kedvük. Vasárnap hazautazhattak volna a családjukhoz, mégis maradtak. Egész nap a szálláson aludtak, vagy csak feküdtek az ágyon, és örültek, hogy nem kell megszólalniok. A vendéglő zsúfolásig volt. Frank a bádogpulthoz tolakodott. — Egy deci pálinkát! — szólt a csaposnak. 677
