Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Halmágyi Miklós: Szindbád, a hajós és K., a földmérő (tanulmány)

minden igyekezete arra irányul, hogy eljusson a kastélyba, annak ellenére, hogy már első kérdéseire is véglegesnek látszó elutasító választ kap telefonon: „Sem holnap, sem máskor.” K. kezdetben látszólag logikátlanul, de alapjában véve mégis a kastély belső törvényeinek megfelelően gondolkodik: „Csak úgy érhet el valamit a kastélyban, ha mint falusi munkás, minél messzebb kerül uraitól. Ezek a falusiak, akik egyelőre oly bizalmatlanok iránta, csak akkor fognak megszólalni, ha tán nem is a barátjuk, de mindenesetre polgártársuk lett.”

Az úton, a faluba tartva Barnabással szálláskeresés közben lehetünk tanúi egy régi, személyes, gyermekkori élmény felvillanásának: „K. utolsó vonzó fellobbanása ez a vak megszállottság napjai előtt”.10 Az egész azonban csak futó impresszió, halvány benyomás, melyhez hasonló többet nem fordul elő a regényben. K. tarthatná magát az egyébként helyes elképzeléséhez, hogy minél messzebb távolodik a kastélytól, annál közelebb kerül hozzá. K. azonban nem is annyira e tétel paradox volta miatt, mint inkább türelmetlenségéből fakadóan képtelen így cselekedni. Nem tud várni, s mindjárt az első adódó, látszólagos lehetőséget erőszakosan igyekszik megragadni. Ez a lehetőség pedig Frida, aki egyben K. első emberi kapcsolatát is jelenti a faluban. Frida alakjában érdekes probléma kerül elénk. Egyértelmű, hogy Fridát azért választja K. szeretőnek, mert Frida azelőtt Klamm kedvese volt, s K. úgy véli, Frida révén eljuthat a kastélyba. Azt persze nem tudhatja, hogy Fridának, de tulajdonképpen a tisztviselő Klammnak sem sok köze van a kastély lényegéhez. Kezdetben Frida K. szemében csak eszköz. Első szeretkezésük groteszk és taszító jelenete egyben K. első lépése a lefelé vezető úton. Épp mikor azt hiszi, hogy közelebb került céljához, akkor kezd el tőle távolodni. Fridában K. önmagát alázza meg, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Etikai és morális szempontból itt ítéltetik el először K.

Frida kapcsán vetődik fel az a kérdés is, milyen szerepet játszanak a kastélyban, illetőleg Kafkánál a nők? Kafka nőszemléletét alapvetően befolyásolta (A kastély tanúsága szerint is) Otto Weininger munkája a Nem és jellem. Weininger fő kérdése a női szexualitás. Kiinduló alapja az, hogy a női sejtplazma gyökeresen eltér a férfi sejtplazmájától (gondolom, nem kell hangsúlyoznunk, hogy a fenti tétel helytelen). Ebből a tipikusan biológiai alapállásból pszichikai és társadalmi megállapításokat tesz. „W. (a nő) semmi más,, mint szexualitás. M. (a férfi) szexuális természetű és még valami ezenkívül. — mondja Weininger, s még: Az asszony állandóan, a férfi csak időközönként szexuális.” Nyilvánvaló ezután, hogy a zsenialitás kérdését is ehhez köti. A nagy egyéniség, a kort gyakran foglalkoztató problémája ezzel megoldást nyer Weininger szerint, hisz csakis a férfi lehet zseniális, sőt univerzális zseni. Csak a férfi képes arra, hogy zsenialitásával átlényegítse a világot! A nő szerepe így szexuális(l) mivoltára korlátozódik, legfeljebb inspirációs feladat tulajdonítható neki. A kastélyban a férfi a világalkotó tényező, (mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a kastély lakói között a regény tanúsága szerint nincs nő!) a nő csak mint eszköz jelenik meg, akkor is, ha elfogadja kiszolgáltatott helyzetét, mint Frida, s akkor is, ha visszautasítja, mint Amália, akinek tette a falu jogos(!) ítéletét vonja maga után. Azért fontos elkülönítése, mert Amália a kastély, és a falu létét biztosító törvényt szegte meg. K. Fridával és Amáliával szembeni viselkedése teljesen megfelel a kastély követelményének. Célja érdekében felhasználja Fridát, s egyben kielégíti saját szexuális vágyát, de pusztán mint biológiai szükségletet. Ezzel birtokba veszi a lányt, s ő ugyanolyan alázatosan enged K.-nak, mint ahogy valószínűleg Klammnak is engedett. K. azonban elkövet egy súlyos hibát. Megszereti Fridát. Ez a szerelem pedig a kastélybeliek szemében a gyengeség jele. K. annyival kerül így könnyebb helyzetbe, mint Amália, hogy ő a törvény ismerete nélkül szegi meg a törvényt.

Amália alakja sem kevésbé figyelemre méltó, mint Fridáé. Pók Lajos szernt Amália „titka a kastély titka: ellenállt annak a szörnyűségnek, amelyet a falu lakói egyaránt természetes magatartásként értékelnek, és a génjeikben hoznak magukkal. Kocgkáztatta sorsát, és bár így nyert szabadsága a nihilbe lökte, nem volt hiábavaló: kívül került a kastély hatalmán.”11 Pók úgy véli, hogy ez útmutatás K. számára. Csakhogy K. nem kívülkerülni akar, hanem épp fordítva. K. azt hiszi, hogy a kastélyba való bekerülésével automatikusan részesedni fog a kastély számára megmagyarázhatatlan hatalmából is. S ebben rejlik K. újabb tévedése. A kastély önállósult, függetlenült hatalom, elidegenedett azoktól is, akik a kastély lakói. Öntörvényű mozgás viszi előre, csakúgy, mint a már idézett, Musil által értelmezett

69