Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Halmágyi Miklós: Szindbád, a hajós és K., a földmérő (tanulmány)

minden igyekezete arra irányul, hogy eljusson a kastélyba, annak ellenére, hogy már első kérdéseire is véglegesnek látszó elutasító választ kap telefonon: „Sem holnap, sem máskor.” K. kezdetben látszólag logikátlanul, de alapjában véve mégis a kastély belső törvényeinek megfelelően gondolkodik: „Csak úgy érhet el valamit a kastélyban, ha mint falusi munkás, minél messzebb kerül uraitól. Ezek a falusiak, akik egyelőre oly bizalmatlanok iránta, csak akkor fognak megszólalni, ha tán nem is a barátjuk, de mindenesetre polgártársuk lett.” Az úton, a faluba tartva Barnabással szálláskeresés közben lehetünk tanúi egy régi, személyes, gyermekkori élmény felvillanásának: „K. utolsó vonzó fellobbanása ez a vak megszállottság napjai előtt”.10 Az egész azonban csak futó impresszió, hal­vány benyomás, melyhez hasonló többet nem fordul elő a regényben. K. tarthatná magát az egyébként helyes elképzeléséhez, hogy minél messzebb távolodik a kas­télytól, annál közelebb kerül hozzá. K. azonban nem is annyira e tétel paradox volta miatt, mint inkább türelmetlenségéből fakadóan képtelen így cselekedni. Nem tud várni, s mindjárt az első adódó, látszólagos lehetőséget erőszakosan igyekszik megragadni. Ez a lehetőség pedig Frida, aki egyben K. első emberi kapcsolatát is jelenti a faluban. Frida alakjában érdekes probléma kerül elénk. Egyértelmű, hogy Fridát azért választja K. szeretőnek, mert Frida azelőtt Klamm kedvese volt, s K. úgy véli, Frida révén eljuthat a kastélyba. Azt persze nem tudhatja, hogy Fridának, de tulajdonképpen a tisztviselő Klammnak sem sok köze van a kastély lényegéhez. Kezdetben Frida K. szemében csak eszköz. Első szeretkezésük groteszk és taszító jelenete egyben K. első lépése a lefelé vezető úton. Épp mikor azt hiszi, hogy kö­zelebb került céljához, akkor kezd el tőle távolodni. Fridában K. önmagát alázza meg, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Etikai és morális szempontból itt ítél­tetik el először K. Frida kapcsán vetődik fel az a kérdés is, milyen szerepet játszanak a kastély­ban, illetőleg Kafkánál a nők? Kafka nőszemléletét alapvetően befolyásolta (A kas­tély tanúsága szerint is) Otto Weininger munkája a Nem és jellem. Weininger fő kérdése a női szexualitás. Kiinduló alapja az, hogy a női sejtplazma gyökeresen el­tér a férfi sejtplazmájától (gondolom, nem kell hangsúlyoznunk, hogy a fenti tétel helytelen). Ebből a tipikusan biológiai alapállásból pszichikai és társadalmi meg­állapításokat tesz. „W. (a nő) semmi más,, mint szexualitás. M. (a férfi) szexuális természetű és még valami ezenkívül. — mondja Weininger, s még: Az asszony ál­landóan, a férfi csak időközönként szexuális.” Nyilvánvaló ezután, hogy a zsenialitás kérdését is ehhez köti. A nagy egyéniség, a kort gyakran foglalkoztató problémája ezzel megoldást nyer Weininger szerint, hisz csakis a férfi lehet zseniális, sőt uni­verzális zseni. Csak a férfi képes arra, hogy zsenialitásával átlényegítse a világot! A nő szerepe így szexuális(l) mivoltára korlátozódik, legfeljebb inspirációs feladat tulajdonítható neki. A kastélyban a férfi a világalkotó tényező, (mi sem bizonyít­ja ezt jobban, mint az, hogy a kastély lakói között a regény tanúsága szerint nincs nő!) a nő csak mint eszköz jelenik meg, akkor is, ha elfogadja kiszolgáltatott hely­zetét, mint Frida, s akkor is, ha visszautasítja, mint Amália, akinek tette a falu jogos(!) ítéletét vonja maga után. Azért fontos elkülönítése, mert Amália a kastély, és a falu létét biztosító törvényt szegte meg. K. Fridával és Amáliával szembeni viselkedése teljesen megfelel a kastély követelményének. Célja érdekében felhasz­nálja Fridát, s egyben kielégíti saját szexuális vágyát, de pusztán mint biológiai szükségletet. Ezzel birtokba veszi a lányt, s ő ugyanolyan alázatosan enged K.-nak, mint ahogy valószínűleg Klammnak is engedett. K. azonban elkövet egy súlyos hi­bát. Megszereti Fridát. Ez a szerelem pedig a kastélybeliek szemében a gyengeség jele. K. annyival kerül így könnyebb helyzetbe, mint Amália, hogy ő a törvény is­merete nélkül szegi meg a törvényt. Amália alakja sem kevésbé figyelemre méltó, mint Fridáé. Pók Lajos szernt Amália „titka a kastély titka: ellenállt annak a szörnyűségnek, amelyet a falu lakói egyaránt természetes magatartásként értékelnek, és a génjeikben hoznak magukkal. Kocgkáztatta sorsát, és bár így nyert szabadsága a nihilbe lökte, nem volt hiába­való: kívül került a kastély hatalmán.”11 Pók úgy véli, hogy ez útmutatás K. szá­mára. Csakhogy K. nem kívülkerülni akar, hanem épp fordítva. K. azt hiszi, hogy a kastélyba való bekerülésével automatikusan részesedni fog a kastély számára meg­magyarázhatatlan hatalmából is. S ebben rejlik K. újabb tévedése. A kastély ön­állósult, függetlenült hatalom, elidegenedett azoktól is, akik a kastély lakói. Öntör­vényű mozgás viszi előre, csakúgy, mint a már idézett, Musil által értelmezett 69

Next

/
Thumbnails
Contents