Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Petneki Áron: Mátyás király öröksége
hadszíntérré változó magyar földről, szerencsésen épen megmaradt. Kicsit szomorúan szemléljük a másak tárlóban a hasonló tálak apró töredékeit, amelyek a budai vár ásatásaiból kerültek elő. Mátyás palotájának bronzszobraiból semmi sem maradt — a fém kiváló alapanyagul szolgált a török ágyúöntőknek. Eddig jobbadán csak Bonfini leírása nyomán volt valamelyes fogalmunk róla: „Az udvarban szemben három fegyveres álló szobor tekint le a belépőkre. A középső Mátyás, fején sisak, ... Jobbról atyja, balról a szomorú tekintetű László. Az udvar közepén márvány medencében érckút áll, tetején sisakos, fegyveres Pallas-szoborral. A palota bejáratánál, az elülső nyitott erkélyen Talpazatukra körben győzelmi jelvények vannak faragva.” Ez utóbbi kapuőr-figurák egyikének modelljét Balogh Jolán abban a kis bronzszoborban fedezte fel, amely Bertoldo di Giovanni firenzei szobrász műveként ma a liechtensteini herceg tulajdona, s a kiállítás egyik legszebb darabja. Újabb nagy élmény vár ránk: elsötétített teremsorba érünk. Csak néhány sápadt neoncső világít. Így próbálják védeni a napfény káros hatásától a világ minden részéből újra egybehordott corvinák legszebb miniatúráit. A csodálatosan illusztrált kéziratok között nem lehet esztétikai rangsorolást tenni, ám mindegyikük közül kiemelkedik a bécsi Hieronymus-kódex, a párizsi Cassianus-kódex, s hazai corvináink elseje, ä Philostratus-kódex. Mindezeket együtt látva tudjuk magunk elé képzelni a budai vár könyvtárát, s a fáradalmait könyvei közt kipihenő Mátyást, aki 1471-ben, Pomponius Laetus itáliai humanistához írt levelében maga is bevallja, hogy még a háborúban is minden szabad percét az irodalomnak szenteli. A tompa félhomályt hirtelen csillogás váltja fel. Elérkeztünk az ötvösművészet termébe, ahol az egyik főhely — lévén, hogy az esztergomi Mátyás-kálvária csak fényképen van jelen — a bécsújhelyi Korvin-serleget illeti, amelyet a király ajándékozhatott 1471 táján a városnak. Az egyházi rendeltetésű tárgyak között ott sorakoznak a gyöngyösi Szent Bertalan templom kedyhei, amelyek a mai Magyarország területén fennmaradt legteljesebb középkori templomi kincstár darabjai. AteUenben kétfelől egy-egy meztelen ércszobor áll, pajzsosán bárdot, illetve kardot emelnek, pedig, a hímzett egyházi öltönyök közepén foglal helyet az úgynevezett fojnicai ka- zula, amelyet későbbi „kegyelete®” kezek Mátyás király Firenzében készült trónkárpitjából szabtak. 1874-ben bukkant rá Kállay Béni belgrádi osztrák—magyar konzul egy boszniai ferences zárdában. A Korvin-címerrel ékes miseruhát Ferenc József váltotta vissza. Ez a kiállítás egyik kulcsdarabja, ott látni valamennyi plakáton, szórólapon, katalógus-címlapon. Bár az élmények hatása alatt kissé már megfáradtunk, a kiállításnak koránt sincs vége. Most következnek a magyar reneszánsz művészetnek azok az emlékei, amelyek a budai udvaron kívül keletkeztek. Ismerősként üdvözölhetjük a várkápolnában a visegrádi mérványkút oldallapjait, a Báthori-madonnát vagy a diósgyőri, arcán megcsonkított domborművet; a csíkmenasági oltárt s az egyik terem mennyezetéről ránktekintő gogánváraljai festett famennyezetet, a budai és visegrádi udvar itáliai eredetű, kazettás mennyezeteinek későbbi, s immár magyarul szóló visszhangját. Az egyik négyzetbe páncélos katonát festett a piktor. Ez is mintha jelképe lenne a XVI. század elejének: az ország szüntelenül hadban áll. Az utolsó terem kissé nehezen áttekinthető, mint maga a mohácsi vész kora is; fegyverek, sírkövek, török császárok genealógiája mellett talán a legtöbbet egy címereslevél árul el az akkori időkről. A címerképben menekülő lovast látunk, mellette gyalogosan futó katonát. Bakács Sandrin azért kapta ezt a „beszélő címert” Szapolyai János királytól; mert a mohácsi csatamezőn átengedte lovát Bánffy Jánosnak, a későbbi nádornak. A kiállítás utolsó tárgyának is szimbolikus jelentése van. Sylvester János 1541- ben kinyomtatott Újszövetség-fordítása ez. Abban az esztendőben hagyta el a sajtót, amikor a török végképp bevette Mátyás budai palotáját, s amellyel egy korszak záródott le. Az 1982-es sohullaburgi 'kiállítás anyagának legnagyobb részét ez év első felétől a hazai közönség is láthatta a budavári Magyar Nemzeti Galériában. Túl az esemény müzeológiai és kultúrpolitikai fontosságán volt egy olyan mozzanat is, amelyet valahol szinte minden látogató érzékelt. Ha töredékeiben is, de ismét eredeti helyén, Mátyás székvárában láthattuk Mátyás király örökségét.
