Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Mándy Stefánia: Vajda Lajos 1939-ben készült tusfestményei (tanulmány)

tájairól és lényeiről, valamint a konkrét formák egyéb vajdai asszimilációjáról, il­letve azok átfogalmazásáról és mozgásuk irányáról mondja Kemény Katalin, hogy nem ennek a világnak elhagyását, hanem teljes átértését és magábafoglalását jelen­tik. „Könnyűségük nem a bizonytalanság, hanem az elszakíthatatlan összekötte­tés ... így éri el Vajda, különösen fehér hátterű, a tiszta űrbe simuló képeiben azt, amit alig valaki (a kínaiakon kívül), hogy képei nem kívánják és nem is kedvelik a keretet. Képei a világnak valódi részesei, önálló lények és éppen emiatt nincsen szükségük elkülönülésre.”3 Mindez Vajda Lajos tusfestményein követhető legjobban. A korábban taglalt impressziótól a kompozíció felé haladó tusrajzok sora után a finom, áttetsző papí­ron készült tusfestmények ciklusa, s talán éppen a Zenei ütemek című kép jeleníti meg leginkább a maga jól áttekinthető tisztaságában, hogyan dolgozik ezután Vaj­da, s miképpen ötvözi a fenti kétféle — hagyományos és újító — módszert még sok más eddig is kultivált technikai, szerkezeti, hangulati, kifejező és absztraháló komponenssel. De menjünk sorra. Ami a hagyományos kínai festészetben a formák előrajzo- lását illeti, az sajátos módon jellemezte az idáig elemzett pasztell-, szén- és tus­kompozíciók tekintélyes részét. Vajda azonban legtöbb művét ceruzával rajzolja meg. Olykor felfigyelhettünk rá, többnyire nem is esett külön szó róla, hogy ezek a nagyrészt kitöltött, tehát nyomaveszett alapszerkezetek némely helyen mégis ki­töltetlenek maradtak. Az ilyen halványan húzódó ceruzavonalak azonban csak rit­kán keltik a hiány vagy befejezetlenség érzését. Inkább halk kísérőmotívumok vagy fontos kontraformák szerepét töltik be. Ezen a képen, amelynek végső értelme épp a befejezetlenség — és nemcsak a ceruzarajznak, hanem a tusvonulatnak lénye­gét illetően is — ez a ceruzahálózat a maga teljes egészében mutatja a szerkezet funkcióját. Alig látható vonalritmusa egyszerre érzékelteti az ütemek lüktetését, az ellenpontokat és kompozicionális egységüket, és ugyanakkor a lehető legpuritá­nabb formanyelv struktúráját jelzi. 646

Next

/
Thumbnails
Contents