Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Lőrinczy Huba: Tanulmány és vitairat (Király István: Intés az őrzőkhöz)

ként csupán részleges érvényű költészet az Adyé. Befogadja s hagyományozza a mindenséget. A tágasságban él, távlatok övezik mindenünnen.

c) Kontextualitás: A háború éveiben született Ady-líra volna csak tárgya e monográfiának. Király István jóval többet vállal ennél. Gazdagon árnyalt, széles valóságmezőt terít köréje (történészeket, szociálpszichológusokat megszégyenítőn elemezvén pl. — Babits szavával — „a háború világnézeti alapjai”-t) , s nem az egészből kiszakítva, relatív önmagára teljesültében interpretálja a periódus költészetét, hanem szembesíti folyvást a korábbi pályaszakaszok tanulságaival is. Az életmű egészében gondolkodik mindenkor. Regisztrálhatja ekként a legparányibb módosulásokat csakúgy, mint az alapvető összefüggések, értékhangsúlyok változásait, így ragadhatja meg s láttathatja állandó mozgásban, alakulásban — ki* kell mondanunk — fejlődésében a világképet. Mikroelemek és makrostruktúrák, a Sainte- Beuve es Taine követelte „kis tények” és a nagy hatósugarú általánosítások szakadatlan helycseréjének s harmonikus illeszkedésének lehetünk szemtanúi végig, s feledve már-már, hogy csupán résztanulmányt olvasunk, teljességében, egyívű egészként vázolódik elénk Ady életműve. (Vö.: a keletiséggondolat avagy a természetszemlélet változatai, a magyarság-, az istenes és a kuruc-versek szemléje, az újjászülető szerelemélmény stb.) Nem sikkadnak el így az árnyalatok, szilárd kontúrt kaphatnak a végső felismerések. Ez az egyetlen autentikus megoldás. A részmonográfia folyvást az életmű egészére néz. S e tudatosan vállalt és érvényesített kontextuali- tásnak is folyománya a mű kivételes komplexitása és koherenciája.

d) Sokszínűség: Ily terjedelmű elemzés esetében szerzőt-olvasót egyként fenyeget a veszély: az egyhangúságé. Nem gáncsolja el Király vállalkozását az érdektelenség, a monotónia veszedelme. Könyve olvasmánynak is kitűnő, ébren tartja a maga gerjesztette szellemi feszültséget mindvégig,- s már-már műalkotásként is funkcionál. Megőrzi bár „... a tudományos stílus kötelező monovalenciájá”-t, az irodalomtörténészi okfejtés szigorú logikáját, precíz terminológiáját stb., mégsem mond le a jó értelmű hatáskeltés, a plaszticitás megannyi eszközéről. Nagy sodrású esszé is e monográfia, benne lüktet mondataiban, szóhasználatában az Ady iránt érzett, egyszersmind felkelteni kívánt, szenvedélyes érdeklődés, elkötelezettség. Még a szó- és hangstatisztikák, motívummustrák is átizzanak itt, s hány fogása van Királynak a perspektíva- és modalitásváltástól a hangnemkeverésen át a nyelvi színességig! A nyitány pl. szépírónak is becsületére válnék, oly leleménnyel mozgósítja a szimultaneizmus kínálta lehetőséget, ellenpontozván a nagyváradi, gyanútlan idillt a szarajevói pisztolylövés szimbolikus, korszaknyitó gesztusával. S követi e remek intonációt — felsorolni is ki győzné? — közel- és messzeképek, nagyívű, szaktudományos fejtegetések és minuciózus pontosságú tények, életszagot árasztó konkrétumok és távlatos elvonatkoztatások, biográfiai betétek és pompás miliőrajzok, könnyű kézzel odavetett s fejezetnyi terjedelmű portrék, textológiai megjegyzések és poétikai adalékok, elméleti érvényű kitételek és diagonális avagy egyedi, de mindenképpen mintaszerű verselemzések sokasága. Mesteri elegy, mi kikeveredik így, új s új tápot adván folyvást az érdeklődésnek. Magába öleli e monográfia

— sokszínűségének velejárója ez is — túl a szűkebb szakma legmodernebb fogásain a történettudomány és a filozófia, a lélektan és a szociológia, a nyelvészet és a művelődéshistória metódusait és tanulságait, a jelenleg lehetséges teljességre és tökélyre tör. Valóban „ ... a kor tudományos és eszmei színvonalán” álló alkotás. S

— jelezvén az állandó szerzői „belüllétet”, a személyes érdekeltség hőfokát — magvas szentenciák simulnak gyakorta a tudományos okfejtésbe, kifejezni vágyván egy életút maximákba sűrülő bölcsességét. Ízelítőül néhányat közülök. „Nem kell önmagával is megküzdenie az egyénnek az övétől eltérő eszmékkel összetalálkozva. Idegen itt a világkép egésze. A társak részéről jövő másként gondolkodás viszont többnyire belső nyomássá alakul át egyben. Behatol az énbe.” — „ ... ki milyen irányban költi az életét, merre mutatnak választásai: az már nem a felszínen, nagyon is mélyen jellemzi az ént. A gesztus minősít.” — „ ... a nagyság is ember. Nem az összetétele, az aránya más.” — Avagy: „... az életet maradéktalanul a szándékhoz közelíteni sohasem sikerült. Elgáncsolja ezt a maga ellenállásával mindig a va634