Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Lőrinczy Huba: Tanulmány és vitairat (Király István: Intés az őrzőkhöz)

LORINCZY HUB.A

Tanulmány és vitairat

KIRÁLY ISTVÁN: INTÉS AZ ÖRZÖKHÖZ

ADY ENDRE KÖLTÉSZETE A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIBEN 1914—1918. 1—2,

IN MÉDIÁS RÉS: KONCEPCIÓ ÉS KOMPOZÍCIÓ: A kisvilág, a magánélet köréből indítja útnak hősét ezúttal is Király István , monográfiája, akár 1970-es keltezésű könyvében (Ady Endre I—11.), hogy itt is, amott is egy-egy — a vizsgált élet- és pályaszakasz lényegét, a költő magatartását, világképét szubsztancializáló — kuruc- verssel búcsúzzék az elemzés. S korántsem puszta véletlen avagy a hajdan meglelt s jól bevált struktúra kényelmes ismétlése ez. Jelzi egyfelől a folytonosságot, a művek tudatos összerímelését, tükre másfelől a nagyívű szerkesztésnek, a már-már szépírói anyagformálás hajlandóságának. Nem csupán tudományos produktumok, művészi alkotások is Király István Ady-monográfiái! S a kompozíció egyben koncepció is, a formát tartalommá lényegítve át. A fejlődés, az elmélyülés gondolatát hordozza mindkét könyvben. Az életrajzi esetlegességtől a végleges mű, a felszíntől a lényeg, a képtől a világkép felé megy itt a mozgás; a nembeli ember lép a partikuláris helyébe. Háttérbe szorul, halványodik az utóbbi, világol annál inkább az előbbi: ő lobbantja kuruc-verseivel a dac, a hit, a remény tüzeit. Ámde — eltérés az azonosságban — az érvényesség, a nembeliség más-más szintjére visz az ismétlődő, koncepcióba áttűnő kompozíció. Az 1970-es monográfia Adyja űzött individuumként kelt útra a totális otthontalanságból, hogy — használva a Király István-i terminológiát — mint kétmeggyőződésű forradalmár érkezzék el küldetéses magyarságtudatához a Bujdosó kuruc rigmusában. Derűs, magán- és közéleti okokból egyaránt bizakodással teli Ady Endre lép elénk az Intés az őrzőkhöz nyitányában, ki poklokat megjárva juthat csak el a Merre, Balázs testvér... egyszersmind magyar és összemberi vallomásához, a valóság forradalmárát reprezentáló bujdosó kuruchoz. Koncentrikus köröket formáznak így e monográfiák, utalva a megszüntetve megtartás gondolatára, jelezvén a tagadás tagadása törvényének híres spirálját. (KÖZBEVETÉS: A SZERZŐ ÉS HŐSE: Sorskeresés, ön vallatás, önvallomás is mindenkor a témaválasztás. Megnyilatkozik benne a lélek vonzalma, gravitációja. Tükör, amelyben magunkra is pillanthatunk, út, amelyen magunkhoz is közelebb jutunk. Foglalkozott vele bár korábban is, valóban 1964, Bóka László halála óta számít az Ady-kutatás vezéregyéniségének Király István. S ezúttal sem volt véletlen a találkozás. Körülmények sokasága predesztinálta, hogy az irodalomtörténész a maga — alkattól, hajlamtól is rokon — költőjére leljen. Literatúráról, politikáról, magyarságról, emberiségről kiformált véleményét Adyról szólván mondhatta el Király István a legérvényesebben, legszuggesztívabban, az ő világképét mutathatta fel úgy, hogy — közvetve — mindjárt a sajátjáról is vallhasson. A költői életmű minél jobb, minél teljesebb meghódításáért vívott küzdelem egyben az önépítésnek, a tökéletesülő ön- és világértésnek is dokumentuma. Mondják: évtizedeket társként lepergető emberek hasonlítani kezdenek egymáshoz hovatovább. S ámbár e kölcsönös változás bizonnyal szellemi természetű első renden, átsugárzik va- lemi társulásának. Az „elmátkázódás” perdöntő bizonyítékait a monográfia kínálja, derengő hasonlatosságot vette észre s örökítette meg Király István fényképén Bállá Demeter. Az arcmás, a beállítás — villanásnyi asszociáció — a méltán elhíresült Székely Aladár-fotót, a könyöklő Adyról készültet idézi. Korántsem tolakvó e kél

631