Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

reke a drága nejem alól, akkor aztán Vérékhöz mentünk be, a Zalavár bölcsen állt, nem volt vele semmi [baj. Kértünk egy franciakulcsot, azzal visszacsavartuk, mert megtaláltuk a csavart is, visszacsavartuk és úgy jöttünk De- vecserbe. Hát igen. Aztán a csődört 49-ben vagy 50-ben kiherélték. Nem a kiöregedés volt a fő oka, hanem hogy egyszer nem adták oda két kancáért, nem adták oda tizenkét ezer forintért, nem adták 'oda nyolcért. És mint a jó gazda, apád azt mondta, ha másnak megér hatezer forintot, akkor nekem is megér. Megalakultak az 'állami méntelepek, megszűntek a magánmének. Kapott egy kábítóin] akciót az istállóban, egy halom szalmát raktak az udvarra, kivezették, aztán ott szédedgett. Az állatorvosnak volt egy olyan lánca, amit mind a négy lábára rácsatoltak, akikor egy karikán keresztül összehúzták és elesett, akkor a Kartai Dódi kivágta. Miikor fölállt, bóklászott, emlékszem, akkor ment el egy lovasfcocsi a ház előtt, a Zalavár fölnyerített utána még egy utolsót. Aztán megibambult.

Idősebb nővérem házasságához a bútort a két ökör árából vették meg. Nem maradt igásállat a házban. Akár az országnak a fordulat éve, a csődör- nek a herélés ideje, és még az utolsó lehetőség a haszonra. Amint megtudhattuk, a későn heréit ló szinte őrültté butul. Megbízhatatlanságából adódott. Ami eddig zabolátlanság, ezután eszetlen ijedtség, melyből csák akkor nyugodott meg, ha valami óriási testi fájdalom letaglózta. Egyszer apám szántott a mező végén és egy hirtelen ógdörgéstől megijedve Zalavár kirántotta az ekét a, barázdából, s mindenestül vágtatott szinte a világ végére. Csánkját verte a hámfa, ez a rángatózó ütés hajszolta egyre tovább. Tovább a gulya felé. Akinek gyeplő van a kezében, nem engedheti el semmi áron. De ott az ekevas hasító éle mellett csúszni, Iköáben kapálózni valami biztos talajért?! Csoda segített, a bámifa leszakadt a taliga kampójáról és elszakadt a gyeplő is, a heréit elszabadulva, a hámifától egyre űzve belecsapott a viharból hazamenekülő tehenekbe, letiporta az egyik állatot. Azt mondják, a ló ettől a vulkánikus izzástól időlegesen megvakul. Valóban így történhetett, mert a tagútról egyenesen rázuhant a templom bástyájára, a kis kanyarra képtelen volt miár. Véres homlokkal, összezúzott szüggyel és térddel jutott haza egy arrajáró kezén, jámboran, dögrováson. Apóm egy óra múlva érkezett utána, elmondta, a töröttlábú tehenet levágják és pörrel fenyegetőzik a gazdája. Pör lett belőle, több éves harag. Kuláfclista, rettegés, egy elhullott szalmaszál után, ami tüzet okozhat, s apám, túl a hatvanon, a rettenetes állat gazdájaként.

— Elhoztuk Devacserbe, még itt is ápolgattuk, mert annyira agyonverte a hámfa, hogy megdagadták a lábai, a két hátsó lába, ecetes ruhával borogattuk neki, mosogattuk, hogy apadjon le az a daganat.

Elegünk lett belőle. Jó lett a rosszban az az ajánlat, hogy a Horváth Lajos Cella nevű kancájára elcserélné.

— Amikor kivágták, bamba lett. Meg az a rebbegőssége, az az ugrálása, fölrebbent egy madár, aztán megugrott, az megmaradt azért benne. Idős embernek nem való. Mindig attól féltünk, hogy valami baj lesz vele .A Horváth Lajosnak volt egy kancája, ahogy mondják, szőrért szőrt. A Zalavár sokkal erősebb volt. A Zalavárról még el kell mondani, mert dicsőségére válik. A mi lovainkat vittük el Iszkázra, mikor az őszi foehordósok voltak, a Zalavár meg itt volt. Egyszer, egyik délután elmentünk Iszkázra. Ott az ákácás mellett a háznál répa volt. Hát 'amikor bejártunk az udvarra, hallom ám én akkor, hogy így Laci, úgy Laci. Az egyik neve Laoi, a másiké meg Juci volt. Se a Laci, se a Juci, csak mint a fűrész, egyik se ment. Meg volt rakva a kocsi répával, be