Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

körtefát, hogy a ló ne tudjon ugrani vagy mozogni. A Kopek, akkor messziről úgy vett tőle vért. Evvel annyira megbolondítottáik, mikor az bement Mi- kóékhoz az udvarra, akkor kétlálbon ment be, mert tudta, hogy mi vár rá. Ez nagyon elrontotta a Zalavárt. Meg a vasalás! Kezdetben Iszkázon szokták megvasalni. Az első lábait patfcolták, a hátsót meg csak kipuoolták, mert hát mén, ne legyen baj belőle, ha rúg. Iszkázon nem tudták fölvenni a hátsó lábát. Itt az öreg Horváth Jenő bácsinál csináltuk. Eleinte semmi baj, de egyszer úgy elrúgta a lábamat, egy hónapig sántiikáltam vele. Később már annyira elromlott a vérvétel miatt, egyáltalán nem lehetett megvasalni. Akikor a Hinger állatorvos eljött, kapott egy injekciót, attól elszédült, megvasaltuk a hátsó lábait. Az iszkáziak meg se nézték, annyira sajnálták. Meg kellett, mert amíg nem járt közutakon, a körme nem kapott el, de amikor hosszabb utakon járt, annyira elkopott a körme, kénytelenek voltunk. Sokszor pár hétig itt volt, a devecseri lovak meg mentek oda. Mikor a betakarítás volt, a mi lovainkat elvittük Iszkázra, a Zalavárt meg elhoztuk ide. Többször elvoltam vele borért a Balaton mellé. Csikós lovakkal nem lehetett elmenni, mert a csikóikkal nem lehetett mit csinálni. (Nem volt itt vele semmi baj, mert minden nap megvolt a feladata, le volt hajtva. De főleg eleinte, mikor elmentünk hosszabb útra, nem ment. Sümegig elment, Sümegtől le Lesencetomaj felé ismeretlen volt a táj, csak megállt az út közepén, aztán nézelődött. Akkor gondolt egyet, megint ment egy darabig, aztán megint megállt, aztán megint nézegelődött. Hazafelé viszont annál jobban. Akkor se völgy, 'se domb, semmi nem számított neki, jöttünk végig. Sokat vesződtünk vele, mert nem lehetett rárákni ellenzős kan585