Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

tárt. Volt nelki egy fcötőffékije, amin nem volt szemellenző, az azért nem volt jó, mert mindent látott, Iha megmozdult valami, akikor mindjárt rebbegett, ugrott. Ha rátettük azt a szemellenzős kantárt, akkor nem ment, egyszerűen nem indult el. Ha kimentünk vele a Somlóra vagy elmentünk valahova, akkor a szemellenző nélküli volt rajta, hazafelé rátettük a szemellenzőset, hazafelé eljött. Féltek tőle az iszkáziak, csak apád nem, ő annyira szerette, még véletlenül sem ütötte meg, még a tenyerével sem bántotta, büszke volt rá. Mi, mikor idehoztuk, nem adtunk neki akkora pardont. Egyszer eljöttek az iszkázi unokatestvéreim, a Hogyor lányok, edényeket vettek, a vekkerórát megcsináltatták az órásnál és vittük hazafelé, aztán ahogy megyünk az iszkázi Nyíres úton, jött szembe egy teherautó, ahogy közeledett, gondoltam, itt probléma lesz, ahogy a teherautó odaért, a Zala vár ugrott egyet jobbra, ugrott egyet balra, a kocsi fölborult, hát a Hogyor Ili a tányérokat, ahogy az ölébe fogta, ledobta, összetörött a tányér, összetörött a vekkeróra. Bajunk nemi lett, mert ahogy a kocsi fölborult, a ló megállt. Nem mertük megmondani, mi történt, azt mondtuk, tányérokat nem kaptunk, a vekker nem (készült el, letagadtuk, hogy fölborultunk. Az esküvőkor mind a két lovunknak csikója volt, ott voltak a lovak Iszkázon a csikóikkal együtt, a Zalavár meg itt, iDevecserben. Mikor ezt az esküvői ügyet intéztük, elég sokat mentem Iszkázra, jöttem Isz- kázról. Mikor az esküvő előtti este jöttem, annyira fáradt voltam, hogy elaludtam. Magam jöttem a Zalavárral, akikor még osődör volt és úgy elaludtam és úgy eljött velem haza végig a műúton, hogy semmi bajunk nem történt. Arra ébredtem föl, hogy amikor ideértem Devecsenbe, jött a vonat, attól megijedt és nekiment a kerék egy kilométerkőnek. Akkor ébredtem föl és én már aludtam Alsóiszkáznál, tizenöt kilométert, ezt onnan tudom, volt egy igen elegáns lostornyelem lés az elveszett, és a kátéesz kocsisa ott (találta meg. Na, mikor volt az esküvő, akikor is a Zalavárral mentünk. [Körmendiéket vittük magunkkal (hintán, azok meg csináltak egy méter magas culkortortát, arra kellett vigyázni egész úton, ahogy ők fogták a kezükben azt a méter magas dió- meg cukortortát.

1949 júniusában szénát hordtunik a rétről, apám rakta a szekeret, bátyám villázta föl a szénát, én a tizenegyéves gyerek, azért sündörögtem körülöttük, hogy Lad pesti történeteit hallgassam. Keserűen, szorongva (beszélt Rajk László letartóztatásáról, s mert a letartóztatások váratlan, érthetetlen kórsága a nópik'ollégistákra is átterjedhet, ő meg már 46-tól lelkes tagja, híve volt ennek a népújító mozgalomnak. Anyám és két nővérem végső erejükig lesoványodva sározták, meszelték a házat, készültek a lakodalomra, (ami a család utolsó nagy, rosszat sejtető ünnepélye lett. Ma inkább arról a csoportképről emlékezem, melyen annyi ember állt a fényképész elé, hogy a lugasos kiskertet eltakarták. Mi, (gyerekek, elöl törökülésben, rajtam a sánta Pali bácsi füstös- konyhaszagú ruhatákolmánya, fölöttünk az ifjú pár, a nyakkendős, fehénblú- zos nyoszolyólányok, a sötétzalkós vőfélyek sorában. Hátul még anyai nagyanyám is, apám, a bátyám, anyám fivére, a Vas Pista — miár halottak. Miikor a csoportkép megbolydult, mulatság kerekedett, pecsenyék párologtak, vanília- és íahéjillatot árasztották a sütemények. Sógorom barátai harmonikáz- tak, hegedültek a táncra. Még az a félkegyelmű (káplán is hivatalos volt, aki éppen ott, a lakodalomban fizette ki nekem a Pajtás úttörőújság (árát. Vas Pista bátyám némelyek megrökönyödésére azt énekelte reggelig:

586