Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

gos Mezőgazdasági Kiállításra sem vitte el. (Aranyira félt, hogy berakjuk a vagonba és olyasmit csinál, hogy eltörik a lába, odalesz a ló. Már meg is volt a helye, sőt az összes okmánypapír, minden megvolt. Erőltetve el lehetett volna vinni, nem igen akarta elvinni. Szerette, (büszke volt rá, hogy van egy olyan lova, amilyen senkinek sincs a környéken.

Szerencsére, akikor még kevés volt az autó, de azért egy-egy mindig akadt az 'országúton. Ha elölről jött, (felágaskodott a ló majdnem a motoxház tetejére, hátulról (berregve, mintha nehéz és csípős ostor sújtotta volna, versenyt rohantunk a géppel az árokparton és gyakran fölborultunk. (Nemhiába sóhajtott föl apám minden induláskor: Jézus segélj! De nem vittek dűlőutak mindenhová. Mentünk a mezőre vagy a (búcsúba, egyszer a vasak között sebesülhettünk volna meg, máskor az ünneplő lehetett csupa sár, zöldmaszatos a fehér ing és a báli selyem. Sógorom szerint:

— Nem is a nagyvérűsége volt az oka, inkább a neveléstől (függött, tulajdonképpen el volt kényeztetve, mert otthon a Zalavámaik mást nem használtak csak egy ötven centis pálcát, csak fenyegették mindig, nem ütöttek rá, szóval egy elkényeztetett csikó volt. Nem volt lehajtva, sokszor nem bírt magával, alapjában véve egy igen jóindulatú ló volt. Hajtottam én azt csődör korában is meg később is. Ügy szoktuk mondani, elhozzuk ide Devecserbe iskolázni, mert aztán itt meg lett egreoíroztatva. Minden hónapban vérvételre kellett hozni, mikor fedeztetési időszak volt. Itt volt a Kopek, a járási állatorvos, ő annyira félt tőle, mint a tűztől. A Mikóéknál vettek tőle vért. Ott volt egy nagy körtefa, áhhoz szokták hozzákötni. Rudalókötéllel átkötötték a lovat meg a

584