Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

cserben egy mezőgazdasági kiállítás, ősszel lehetett. A iKiss Laci is jött velük, a tanító fia, ismered, ide jártaik be hozzánk az udvarba. Akikor m<ég az volt a silklk, hogy semmiféle (jel nem lehet rajta, mert most nem az. [Most vagy a lába legyen kesely, vagy csillag legyen a fején. Akkor egyszínűnek kellett lenni. A Zalavár homlokán volt (pár szál fehér szőr. Hát az úgy nem lesz jó, hát aztán bebokszoltuk, fekete boksszal (bekentük, nehogy az a pár szál szőr meglásson. Itt iepufooltufc, hogy szép legyen, petróleumos ronggyal bekentük, hogy szép csillagos legyen, a patáit kipucoltuk, aztán felvezettük a kastély udvarára. A Zalavár kapta meg az ainanyolklevelet. Volt egy tüskevári, ugyancsak magán- mén, nagyon helyes kis arabs mién volt, az lett a második. Az újságban bent volt, amint Kiss Lacival vezettük a Zalavárt.

Ettől a ló új reménység lett. Vártuk, hogy megveszi az állam, a jó, új forint idején legalább húszezret képzelt apám belőle, s valami olyan iföltáma- d'ást, amitől visszaáll a régi állapot, s még jut nővéreim kiháza sí tására is.

— Fehérváron meg akarták venni a méntelepen. Ígértek érte két kancát, cserebere. De nem akarta az apád, mert tetszett neki, hogy van egy ménje. A két kanca helyett ígértek tizenkétezer forintot, a tizenkétezer nem ment, utána nyolcat ígértek érte, a végén lement hatezerre. Én mondtam akkor, elviszem Fehérvárra, mert a vonattól nagyon félt. Nem merték vállalni, hogy be- vagonírozzák, összetöri magát, valami baja lesz. (Én azt mondtam, hajlandó vagyak elmenni Fehérvárra, menjenek előre kocsival, vigyék a takarmányt, én meg utánuk lóháton, akkor nem kell a főutakon menni, (hanem mellékutakon. Szó se lehetett róla. ö nem akart megválni a lótól, annyira szerette. Az Orszá583