Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

tetszett, a próba és a nyers előjáték után sikeres lehet a dolog, a védőpapu- csos kancát elvezették, hosszabb gyeplőre engedték a csődört, aztán szárnyalásából visszafogták. Apámók repültek a száron s visszaestek az összegabalyodott monstrumok mellé. Valamelyikük hátralópett az emelődaru-erejű haran- gos szerszámot a kancába igazítani. Hatalmas tajték és medúzaremegésű velő hullott a kamillavirágra, lapulevélre.

— Tavasszal és ősszel volt a fedeztetés ideje — mondja a sógorom —, akkor naponta kétszer, reggel, estefelé, esetleg nap közben is, ha véletlenül jött valaki, hát akikor fedeztettek. Mindegyik után kapott egy kis véka zabot, mikor bevezették a helyére. Azt tudom, a szürke lovakat nem szerette. A mienk is az volt. Ügy csinált, mintha nem is látta volna. Nézegelődött a diófák között, nem érdekelte az egész. Akikor a Tóni kihozta a nyerget, egyvágtában elhajtotta Csőszig, kiizzadt, behabosodott, bemelegedett, akkor tudták (befödöz- tetmi vele a szürke lovat. Szóval azért kellett menni kilenc naponként próbára, hogy lesz csikó vagy nem lesz csikó. (Ha azt akarták, hogy biztos legyen, többször elrendelték, ha nem vette föl, ákkor hát jó, akkor vemhes. Akkor, ahogy eljárogattunk, én, mint amolyan lópeoér, aki szeret a lovakkal foglalkozni, segítkeztem, de csak, mikor apád meggyőződött, hogy értek a lóhoz. Megismerkedtem a lányaitokkal is, meg ott volt a Szanyi Ernő, aki osztálytársam volt a középiskolában. Megtudtam, apád ismerte az egész famíliánkat. Kisütöttük az ismeretséget, barátkozott. Volt nékem egy nagynéném Somló- vásárhelyen, a Terus néni, arról is szó volt, hogy elveszi. A végén kisült, hogy az egész família nem is olyan idegen egymástól, ismeri egyik a másikát. De elsőre még alkudoztunk. Pénzért födöztettak, abban az időben pénz, forint nemigen volt, hát én mondtam, hogy nekünk pénzünk nincsen, hát akkor valami másban, mondjuk borban egyezzünk meg. Kértek tizenöt litert, addig alkudoztam, míg tíz literben megegyeztünk, tíz liter borba került a csikó. Egyszer rendeztek az iszkázi legények egy bált ott a napháznál, de nem volt pénzük, egyezkedtek velem, a Lacitok volt ebben a fő egyezkedő, hogy én adjak bort, aztán megrendezik a bált, eladják a bort, utána nekem kifizetik. Elvittem nekik a bort, megrendezték a bált, a bort eladták, aztán fizettek. Bővült a kör, a Kiss Laci is ismerős lett, elmentem búcsúra Iszkázra. Három évig jártam udvarolni hozzátok.

Emlékszem, több segítője volt apámnak; a bátyám, de ő csak hazalátogatásakor vett részt a csődör életében, hosszú kötélen körbe futtatva fárasztotta; a Kanfcus, akit a faluban lótfaszigazgatónak csúfoltak, tetézve csúfnevét, hiszen a valóságban Tömör Jenő volt; Szabó Antal, a Tóni, aki nyergeim szokta, s vasárnaponként a környék falvaiban vágtázott némi üzletszerzés miatt, hogy a lovat ismerjék meg; segített a Kardos Jóska is, fia a községi kanásznak. Híre kelt. Az egyik környékbeli kiállításról díszoklevéllel tértek haza, aláírója Dobi István földművelési miniszter. Képe is megjelent az országos lapban, s anyám megrökönyödéséire kilógott a papa zsebkendője, ahogy ott állt, a gyönyörű lóhoz nem éppen illőn, kicsit nevetségesen. Jellemző anyámra, a híresség öröméből éppen ezt a kis rendetlenséget vette észre. Igaza volt a maga módján, mit szeressen örökös ijesztgetőjén? Hányszor jajgatott miatta, ha fölborultak; hányszor szállt le a kocsiról, ha jött egy autó?

— Kisnóniusz fajta volt, mikor kitenyésztették, ez a múlt rendszernek egy jól bevált lova lett. Jó volt hátaslónak, jó volt kocsislónak, a honvédség mindenre tudta használni, ágyúvontatónak is. Negyvenhatban volt itt Deve582