Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XXVII. (életrajzi esszé)
„szociális érdeklődése”. Megalakul az Alkalmazottak IMOVlE Nemzeti Ligája — ebből lesz később a Nemzeti Munkaközpont —, nyilvánvalóan a fasiszta munkásszervezetek miintáijiáira. 'Folyik a sajtóhábouú a két pólus között: a MOVE követi az osztálylhancos alapon álló szakszervezetek (betiltását, a végső leszámolást „a nemzetközi szociáldemokrácia idegenfajú ihydrájával”, a Népszava pedig sorozatban közli a jobboldali demagógiát leleplező cikkeket. A szeptember 1-i tüntetést követően MOVE ,különítmény-egységek’’ alakulnak, tagjai megfigyelik a vonatok utazóközönségét, listákat gyártanak, készülődnek a letartóztatásokra. Keresztes iFisdhennek, a későbbi belügyminiszternek kevésbé tetszik majd a nagy segítőkészség: Il(9i3ll-ben körrendeletben igyekszik leállítani az új „polgári-védelmi alakulatok” szervezkedését, hiszen, mint mondja, a Belügyminisztérium maga is képes megbirkózni a feladatokkal... Hitler pártjának előretörése is megtenmi a maga gyümölcseit: a hagyományos, konzervatív német „fegyverbarátság” mellett — amit maga Horthy és a tisztikar egy része mindig is képviselt — ibontakozóban van az új „sors- közösség” ideológiája. Rákóczy Béla, az „ébredők” cikkírója a MOVE-lapban az 'olasz mintára megalkotandó magyar ,^munka-alkotmányt” követeli, majd megállapítja, hogy a versailles-i békerendszert szétzúzni akaró erők „Kemál pasától Mussolini, az osztrák Seiipelen keresztül a német Hitlerig törnek előre”; eztán következik az új irány kijelölése: „a békediktátumot negligáló német hitleristák oly erővel tömnek előre a nemzeti élniakarás mesgyéjén, hogy ma már mindenki tisztán látja a nemzeti szocializmus sorsdöntő létjogosultságát — csak mi magyarok nem.” Bajcsy-Zsilinszky (Endre — láthattuk — józan, kiábrándult értékelést ad a Trianont követő tíz esztendőről. De a MOVE volt elnöke egy kicsit miég mindig „szegedi kapitány”; lapjában óvatosan, szinte konspirativ módon támogatja Gömböst, akihez nemcsak barátság, de most még remény is fűzi. Hitler pártjának választási 'győzelmét pedig így kommentálja az Előre szeptember 20-iki számában: „Én a nemzeti szocializmusért mint konstrukcióért igazán nem lelkesedem. Még sokkal kevésbé, mint a fasizmusért, különösen, ha csalóka reménységeket látok, amelyek akár a fasizmus, akár a német nemzeti szocializmus lemásolására csábítanak... De teljes bizonyossággal érzem, hogy a jövendő fejlődés csírája azért valamiképpen benne van a német nemzeti szocializmusban ... Milotay István keresi a szeptember elsejei nagy szocialista-kommunista megmozdulás ellensúlyát, azt az ötvenezer jó magyart, akinek válaszul a szocialista tüntetésre meg kellett volna jelenniük Budapest utcáin, de valahogy elmaradtanak. (Bizony ezen el lehet tűnődni ... de az igazi főoka az ötvenezrek távolmaradásának mégiscsak az, hogy az emberek elfásultak, hitüket, reményüket vesztették, kiábrándultak mindenből, amit nekik ez a tíz esztendő nyújtott vagy ígért. Űj hitet kell adni e végképp kiábrándult nemzeti érzésű tömegeknek. Ezt teszik Hitlerék ...” Félelmetes mondatok. Tükrözik írójuk ellenérzését a totális rendszerek iránt, újra összegezik tíz esztendő csődjét, de odarvilágítanak az útra, amelytől Bajcsy-Zsilinszky visszahőkölt, s amelyen nem sokkal később mégis tömegek indultak el, köztük tömérdek kispolgár, de bizony munkásak, agrárproletárok is. Csődött mondott a bethleni konzervativizmus, a liberális eszmék hitelüket vesztették; konformista szociáldemokrácia és illegalitásba szorított — s az illegalitásból következő külső és belső (hajóikkal küzdő — kommunista mozgalom nem gátolhatta meg „a jobboldali radikalizmus” előretörését, a szociális demagógia zavartalan áradását az elnyomorodott tömegek 'közé. Gömbös „forradal561
