Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XXVII. (életrajzi esszé)
pozíciókra törő vezetők harca. Az egyszerű tagság kilépése, elmaradása tehát valójában ugyancsak a bethleni óra válságát, a .kiábrándulást tükrözi. De azért ne áltassuk magunkat: a kilépők többségét később megtaláljuk a szélsőjobb- oldal alakuló pártjaiban. Mindenesetre az 1929 februári díszközgyűlést — ekkor van a MOVE 10 éves jubileuma — kétszer is meg kell hirdetni, hogy összeverődjék a kellő létszámú reprezentatív választmány. Az ügyvezető alelnök főként a sporttevékenységről és a lövész-mozgalomról beszél — 32 lövész-egység van ekkor az országban 2500 taggal, de lehet, hogy csak papíron, hisz a létszámtól függ a hadseregtől kapott anyagi támogatás —, s mintegy 30 ezer „ízig-vérig nacionalistát” emleget, akik mind a MOVE neveltjei. Két évvel később ugyanez az ügyvezető már arról kényszerül beszámolni, hogy 1930-ban a „keresztény-nemzeti szervezetek” a csőd szélére kerültek: elapadtak a pártoló adományok, a tagdíjakat nem lehet behajtani, gondot okoz a helyiségek fenntartása; s ami a legnagyobb fea|j, „az eszmék igazát illetően is” kétség, bizonytalanság mutatkozik. Az 1929. februári díszközgyűlésen ott van Gömbös is. Felszólalása mintha ugyancsak a MOVE válságát tükrözné: „a legtöbb egyesület az elnökségből áll, test nélkül élő élet”, mondja; de amit hozzáfűz, az ,különösen furcsa az „alapító elnök” szájából: .......természetemnél fogva sohasem 'éreztem kedvet e gyesület alapításához vagy egyesületbe belépéshez”. Ez pedig már egyenesen szemtelenség: lfÉn sohasem tartottam az egye9ületesdit komoly foglalkozásnak, még mulatságból sem...” A magyarázat egyszerű: Gömbös látszatra beépült Bethlen apparátusába, államtitkár, reménybeli honvédelmi miniszter, beszédét ehhez igazítja: „reálpolitikus gondolkodásra” int, a .konzervatív világrend” védelmére szólít, a szövegen érezni a bethleni ízt: „Nekünk igenis engedelmes magyarokra van szükségünk.” Természetesen taktikázik. Nem sokkal később, amikor már övé a honvédelmi tárca, csöndben összegyűjti a Harthyban csalódott egykori „kapitányok” közül azokat, akikre számíthat — Kozma Miklóst, Görgeyt, MecSért — s már- már az 1918. decemberi napokra emlékeztető módon szövögetik a titkos terveket: a kiszemelt áldozat most Károlyi Mihály helyett az akkori legfőbb patrónus, Bethlen István. De Gömbös azt is tudja — bizonyára ezért is óvatos az 1929-es MOVE-közgyűlésen —, hogy Bethlen felismerte a veszélyt: a jobboldal úgy juthat legkönnyebben a hatalomhoz, ha az olasz fasiszták receptje szerint kihasználja a növekvő szociális elégedetlenséget és a nacionalizmust egyesíti a szélsőséges társadalmi radikalizmussal. S azt is tudják: a tőke ria- dozó köreiben szívesebben látnák az „olasz megoldást”, mint akár egy „rózsaszínű” szociáldemokrata kormányzatot. A MOVE-közlöny ili930-as első számában így ír az „ideológus” Buttinger Árpád az „agyonszanvezett magyar társadalomról”: „Ausztriában, mikor a vörös őrület már-rnár nyalkára hágott a polgári társadalomnak, az osztrák nagytőke politikai és felekezeti különbség nélkül a keresztény Heimwehrek támogatásával, hatalomra segítésével kerülte el a katasztrófát.” Nyílt felkínálkozás ez: amennyiben a tőke hajlandó támogatni a „keresztény-nemzeti erők” hatalomátvételét, cserébe védelmet kap a „vörös őrület” ellen; de még a fajvédelem is felffüggesztetik, legalábbis a zsidó kapitalistákkal kapcsolatban. A cikkíró egyébként nyíltan utal Mussolini példájára: „Még ima sem késő a MOVE-t azzá a szervezetté erősíteni, ami az olasz fasizmust megelőzve lehetett volna”. Ekkor, 1930-|ban már valóban mind jobban megmutatkozik a jobboldal 560
