Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XXVII. (életrajzi esszé)

Bethlen a legthűbb embereit is korrumpálta, azaz hagyta, hogy korrumpálódjanak, ezzel is engedelmes eszközeivé téve őket. Valójában Horthyból is pojácát csinált. Az egykori „fővezért” — egyébként ésszerűen, államfői „szalonképessége” érdekében — elválasztotta szélsőjobboldali támaszaitól, s a „nemzeti újjászületés” szimbólumává emelve egyszerűen becsukta a budai Várba. Számításai beváltak: balról vagy jobbról, bel- és külföldről nézve — de még a kisantant felől is! — ő volt a „kisebb rossz”. A stabilizáció mérsékelt ipari, mezőgazdasági fellendülést hozott — háború, Trianon, zűrzavaros évek után nem is csekély eredmény —, a bethleni külpolitika ügyesen használta ki a lehetőségeket, sikerült kitömi az elszigeteltségből.

De a válság érlelődött, machiavellizmussal, politikai bűvészmutatványokkal nem lehetett végtelenségig elodázni. A pénzügyi stabilizációt követő években a mezőgazdaság eladósodott, folyvást nőtt az ipari és banktőke hatalma a nagy- és kisbirfok rovására. A reálbérek változatlanul alatta maradtak a háború előtti szintnek, a munkanélküliség növekedett. A világkrízis első hullámverése megingatta a gazdasági alapokat, s ez hirtelen megnövelte a szovjet terv- gazdálkodás iránti érdeklődést. A munkásság növekvő elégedetlensége keményebb kiállásra kányszerítette a szociáldemokrata vezetőket, ugyanakkor a sztrájkok, tömegdemonstrációk mind jobban kezdték nyugtalanítani a tőke képviselőit; a „vörös veszély” aktivizálta a szélsőjobboldal erőit. Megbomlott a „kisebb rossz” elvére alapozott egyensúly, mind világosabban látszott, hogy a bethleni cinizmus valójában elrothasztotta a hatalom egész építményét.

Bethlen természetesen nem rokonszenvezett a fasizmussal: az olasz szövetség számára nem eszmei elkötelezettség volt, hanem pusztán reálpolitikai lehetőség, amelyet habozás nélkül elejtett volna a kínálkozó jobb ellenében. De Mussolini ,barátsága” az adott helyzetiben elháríthatatlan következményekkel járt: a kapcsolatokat nem lehetett csak hivatalos mederben tartani, ihász a magyar jobboldal eszmei szövetségest, sőt követendő példát látott a fasiszta Olaszországban. Gömbös már 1926 novemberében így nyilatkozik: „...abban az eszmekörben, amely Olaszország magasröptű felívelését létrehozta, ott találjuk a fasiszta táborban, ha kell, fegyverrel a kezében a tizenkét esztendős és az ötvenkét esztendős fasisztát. Csak így lehet tehát diadalmaskodni, és ha Magyarország is megérti a hívó szózatot, nem fog elmaradni (Magyarország reneszánsza.” Később az olasz fasiszta lapnak, a Lavoro d’Italián-ak adott nyilatkozatában kijelenti, hogy az „ébredők” szervezetében is van már „feketeinges” csoport, s noha „a mi fasizmusunk külső berendezésében, külalakjában, konstruktív és újító munkájában nem közvetlen leszármazottja lesz Mussoliniénak” mégis „sokat tanulunk és veszünk át tőle”. Aztán arról beszél, hogy nálunk fasiszta jellegű szervezetnek tekinthető az EME, a TESZ, de „elsősorban a MOVE, mely az ifjúság fizikai és katonai nevelésével foglalkozik”; és ezek az egyesületek „mind egy célt szolgálnak, egy mozgalomnak a részesei”.

A MOVE valóban lelkesen ápolja olasz kapcsolatait: küldöttségek járnak Róma és Budapest között, magyar és olasz „lövészek” indulnak csereutakra, a fajvédő Borbély MacZky Emil, aki 19(27 végén lesz az egyesület elnöke, programnyilatkozatában kijelenti: a MOVÉ-t olyan „szervezett erővé és hatalommá” kell tenni, amelyre a katonai vezetés „mint második vonalban fekvő, ha kell, első vonalban álló fegyelmezett és szervező erőre” számíthasson.

Jellemző egyébként, hogy az egyesület ugyanebben az időben sorvadásnak indult. Ne feledjük, hogy a MOVE igazából hatalmon belül lévő, a rendszer védelmére alakult szervezet, az érte és ibenne folyó harc valójában főhatalomra,

559