Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - Fodor András: Ismerkedés Milan Rúfusszal

FODOR ANDRÁS

Ismerkedés Milan Rúfusszal

Létezhet az ember életében olyan tehetetlenségi törvény, hogy ami legközelebb van hozzá térben és időben, azzal találkozik legkésőbb. Ifjúságom két évtizedét töltöttem egyik nagy költőnk földjének szomszédságában, de magát a beszédes környezetet ahol élt, írt, meghalt, csak évtizedekkel később ismertért meg.

Szinte minden európai nyelvből fordítottam már, a szlovákot kivéve. A közelmúltban Garai Gábor és Tőzsér Árpád kitűnő fordításai döbbentettek rá, milyen jó költő Miroslav Válek és Ljubomir Feldek. Ez az inspiráció döbbentett rá saját mulasztásomra, s talán a törlesztés szándéka is ösztönzött, hogy a jóhíréből már régóta ismert harmadik szlovák költő, Milan Rúfus tolmácsolását megkíséreljem.

Tízegynéhány antológiába szánt vers átültetése — kiváltképp, ha a közvetítendő nyelvet, költői formát inkább csak sejtjük, mint érezzük — nem elegendő ahhoz, hogy határon túli pályatársunkról megbízható képet kapjunk. Ahhoz azonban igen, hogy kíváncsivá tegyen a költő magyarul elérhető egyéb munkái iránt. A tizennégy költő által fordított Válogatott versek (Madách, 1973.), és a Roncsol László tolmácsolta válogatott esszék (A költő hangja, Madách, 1981.), meggyőzött arról, hogy Rúfus a jelzők még devalválatlan hitele szerint csakugyan legtisztább, legérdemesebb, reménybeli közös szellemi hazánkról legérvényesebben valló írók közé tartozik.

„Ami az én származásomat illeti — nyilatkozik egyhelyütt — a szlovák értelmiségnek ahhoz a népes csoportjához tartozom, amelynek meg kellett tisztítania cipőjét a mező sarától, mielőtt a városba lépett.” Ám költői stílusában nyoma sincs semmiféle rusztikus nehézkességnek, kisebbségi érzetből eredő görcsnek. A versekben persze ott vannak a havas hegyek, ott van a bárány, a kanca, a fűzvessző, a tarló, a fonóasszony, a szekér, a pajta, a kotlós, a poz- dorja, a széna, a lenből szőtt hálóing, sőt, „rókarőtszín hold esik a partnak”, de mindeközben sehol a szándékolt népiesség, a hivalkodó etnográfiai kolorit. A plebejus közvetlenség inkább bibliai képekbe, vagy a közmondások egyszerűségébe öltözik. „Ahogy anyjából kihúzzák a gidát / olyan gyengéden kell kiszedni / a földből a krumplit.”

Természetesen így is pontosan meghatározható, a fenti sorok költője Kelet- Közép-Európának mely részén szerezte meghatározó élményeit. Észrevehető, mondhatnám meglepő, a gyerekkori determináció mennyire másként hatja át írásait, mint magyar kortársaiét. „Én meséken nőttem íföl. Olyannyira kitöltötték gyerekkoromat, hogy néhány mese egy-egy mondatát ma is mágikus varázsigeként érzékelem.”

Az újra és újra megszemélyesülő mese Rúfus-féle, eredeti atmoszféráját magyarul fölidéznünk éppoly nehéz, mint amilyen Nagy László magyar nép- költészethez, néipballadákhoz kötődésének más nyelvre való áttétele.

647