Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Beszélgetés Weöres Sándorral
Hát több drámára való anyag valaihogy nincs bennem, ezek mintha ősidők óta érlelődtek volna, a Theomachia is, az Octopus is, A kétfejű fenevad is, de én azt hiszem, hogy ezzel a drámaírást részemről befejeztem. Nem érzek indítékot újaibb drámák megírására. Itt nem a külső indítékra gondolok, hogy előadiják-e vagy sem, hanem belül valahogy nem nyugszik bennem több drámai anyag. Olyan, mint a bányászoknak, ha egy tárnát teljesen kitártak, onnan a szenet vagy ércet elvitték, marad az üres tárna. Így vagyak én a színdarabokkal. Ezt mostanában gondolja így, vagy már évek óta ez a véleménye? Amikor írtam A kétfejű fenevadat, valahogy éreztem, 'hogy az egész drámai vénámat ebbe beleöntöttem és ezután új ra versek következnék. Beszélhetünk általánosabban a magyar dráma és a magyar színház kapcsolatáról? Igen. Katona Bánk bánja óta A kétfejű fenevadig jelentős színpadi alkotásaink nagy része évtizedekig előadatlan maradt. Gondoljunk Csokonaira, Ma- dáchra, Vörösmarty Csongor és Tündéjére, Teleki Kegyemére, Füst Milánra, Remenyik Zsigmondra, Déry Tiborra és a sort még folytathatnánk. Pontosan azoknak a drámáknak jutott ez a sors osztályrészül, amelyek több rétegű, bonyolult, filozófiai mondanivalóval rendelkeztek és eredeti gondolatiságuk vagy újszerű stílusuk serkentően, továbbvivően hathatott volna színházi és szellemi közgondolkodásunkra. Ha nagyon sarkítva fogalmaznék, Spiró György kifejezését kölcsönvéve, színháztalan dráma- irodalomról is beszélhetnénk. Véleménye szerint mi az oka annak, hogy színikultúránk szinte soha nem tudta időben asszimilálni a nehezen befogadható és jelentős drámákat, míg a könnyen megemészthető középfajú — és ha bántó akarok lenni — középszerű művek előtt sohasem volt akadály? Azt hiszem ez mindenütt így van, hogy Angliában előadnak ezer új színdarabot, de T. S. Eliot remdkműve, a Gyilkosság a katedrálisban nem került előadásra, csak valami kis műkedvelő kör játszotta. Azóta azután, már Eliot halála után, volt néhány bemutatója a Gyilkosság a katedrálisban színdarabnak, de úgy látszik annyira könyvdráma, annyira költőnek a drámája, hogy ilyesmire kevéssé van igény. Egy kicsit én is így vagyok, a drámáim nagy részét fcönyvdrámának érzem. Az Octopus tele van olyan mondatokkal, amik első hallásra nem is érthetőek, a cselekménye oly bonyolult, hogy előadásban elvész, csak az tudja követni, aki már olvasta. Sok mindenben hibáztathatjuk színházainkat és színházaink gazdáit, gondozóit, de ezzel azt hiszem nem, hogy nem siettek jobban a Theomachia előadásával. En most nem a Theomachiára gondoltam, hanem A kétfejű fenevadra, és általában arra a jelenségre, hogy nálunk — véleményem szerint — a megkésett bemutatók száma sokkal magasabb, mint a fejlettebb színházi kultúrájú országokban. 517
