Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Beszélgetés Weöres Sándorral

Hát több drámára való anyag valaihogy nincs bennem, ezek mintha ősidők óta érlelődtek volna, a Theomachia is, az Octopus is, A kétfejű fenevad is, de én azt hiszem, hogy ezzel a drámaírást részemről befejeztem. Nem érzek indítékot újaibb drámák megírására. Itt nem a külső indítékra gondolok, hogy előadiják-e vagy sem, hanem belül valahogy nem nyugszik bennem több drámai anyag. Olyan, mint a bányászoknak, ha egy tárnát teljesen kitártak, onnan a szenet vagy ércet elvitték, marad az üres tárna. Így vagyak én a színdarabokkal. Ezt mostanában gondolja így, vagy már évek óta ez a véleménye? Amikor írtam A kétfejű fenevadat, valahogy éreztem, 'hogy az egész drámai vé­námat ebbe beleöntöttem és ezután új ra versek következnék. Beszélhetünk általánosabban a magyar dráma és a magyar színház kap­csolatáról? Igen. Katona Bánk bánja óta A kétfejű fenevadig jelentős színpadi alkotásaink nagy része évtizedekig előadatlan maradt. Gondoljunk Csokonaira, Ma- dáchra, Vörösmarty Csongor és Tündéjére, Teleki Kegyemére, Füst Mi­lánra, Remenyik Zsigmondra, Déry Tiborra és a sort még folytathatnánk. Pontosan azoknak a drámáknak jutott ez a sors osztályrészül, amelyek több rétegű, bonyolult, filozófiai mondanivalóval rendelkeztek és eredeti gondolatiságuk vagy újszerű stílusuk serkentően, továbbvivően hathatott volna színházi és szellemi közgondolkodásunkra. Ha nagyon sarkítva fo­galmaznék, Spiró György kifejezését kölcsönvéve, színháztalan dráma- irodalomról is beszélhetnénk. Véleménye szerint mi az oka annak, hogy színikultúránk szinte soha nem tudta időben asszimilálni a nehezen be­fogadható és jelentős drámákat, míg a könnyen megemészthető középfa­jú — és ha bántó akarok lenni — középszerű művek előtt sohasem volt akadály? Azt hiszem ez mindenütt így van, hogy Angliában előadnak ezer új színdarabot, de T. S. Eliot remdkműve, a Gyilkosság a katedrálisban nem került előadásra, csak valami kis műkedvelő kör játszotta. Azóta azután, már Eliot halála után, volt néhány bemutatója a Gyilkosság a katedrálisban színdarabnak, de úgy lát­szik annyira könyvdráma, annyira költőnek a drámája, hogy ilyesmire kevéssé van igény. Egy kicsit én is így vagyok, a drámáim nagy részét fcönyvdrámának érzem. Az Octopus tele van olyan mondatokkal, amik első hallásra nem is ért­hetőek, a cselekménye oly bonyolult, hogy előadásban elvész, csak az tudja kö­vetni, aki már olvasta. Sok mindenben hibáztathatjuk színházainkat és szín­házaink gazdáit, gondozóit, de ezzel azt hiszem nem, hogy nem siettek jobban a Theomachia előadásával. En most nem a Theomachiára gondoltam, hanem A kétfejű fenevadra, és általában arra a jelenségre, hogy nálunk — véleményem szerint — a megkésett bemutatók száma sokkal magasabb, mint a fejlettebb színházi kultúrájú országokban. 517

Next

/
Thumbnails
Contents