Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Szántó Ágnes: "Itt állok a keresztútnál" - Lehetőségek és választások Henri Alain-Fournier Az ismeretlen birtok című regényében (tanulmány)

róttak róla, nekiestek a fülesnek, cibálták, nógatták, ütötték-verték, ahogy csak bírták. Meaulnes csalódottan kijelentette, hogy tévedett.” Így vedlik minden hétköznapivá. Görcsösen kapaszkodna az emlékeibe: mindig ugyanazon a fasoron érkezik, amelyen legelőször, keresi az épületeket, a tavat, a hajókat, a pónikat, rohanvást ered egy akkor hallott dallam nyomába: „Piros az én csizmám, / Isten veled, rózsám, / Piros az én csizmám, / Sohase látsz immán...” Yvonne-t, a lányt megtalálja ugyan, a változatlanul szépet és kedveset, de már nem tudja elfogadni a boldogságot.

_Túl sokra, a mindent elborító fényre vágyott, s amit elért, töredéknek érzi.

Y

vonne megpróbálja az egyszer volt tűzvarázst újra csiholni, Hiába. Meaulnes menekül. Talán „attól félt, hogy semmivé foszlik a keze között ez a hallatlan boldogság, amelyet végre megragadott, s ezért fogta el iszonyú kísértés, máris, visszavonhatatlanul elpusztítani a csodát, amit oly nehezen szerzett meg” — véli Seurel. Yvonne jobban megértette: „— Azt mondtuk neki: itt a boldogság, itt van, amit egész ifjúságodban kerestél, itt a lány, akiről álmodtál. Erővel kényszerítettük, sürgettük: hogyne fogta volna el fokról fokra tétovázás, félelem, vakrémület? Cso- da-e, ha végül engedett a kísértésnek és elszökött?” Ami elmúlt, sosem tér vissza többé. Nemcsak azért, mert az ismeretlen, titokzatos birtok valósággá vált, hanem Jttert Meaulnes is megváltozott: „Ugyanaz a csontos arcú, hórihorgas fickó volt, aki régen, a haját most is rövidre nyírta. Felső ajkára kusza, alig serkedt bajuszféle borult. Hűséges tekintete is a régi volt... De egykori szenvedélyes lényét, kamaszkori lobogását mintha ködfátyol borította volna, amelyet csak nagynéha lebbentett fel a régi szenvedély kitörése...” Az érintetlen gyermeki-ifjúi lélek elvesztette a valóságot csodává nőttető illúzióit, s a nagy érzések sápadt visszfényeként pislákoló szerelem is „bepiszkolta”. Akaratlanul, de vétett Frantz ellen, s etikus lénye ezért a maga boldogságát is eldobja. A tökélyből megpróbál menteni annyit, amennyi még lehetséges: elindul Frantzot és Valentine-t megkeresni. Ám újabb „kalandjával” keserű árat-kell fizetnie: örökre elveszíti Yvonne-t. Nem érezte meg a lány hívását: a boldogságot ott kell keresni, ahol van, a közvetlen közelben. Vétkét helyrehozza ugyan, de saját életéről már elkésett. Nem marad más számára, mint vállalni az újabb kalandokat — a lányával.

Másfajta illúziót kerget Frantz.y’ö a regény másik nagy álmodója. Sorsa egy másfajta pálya, életlehetőség próbája. „Művész, író bohócruhában — a Cirkusz mint élet, világ, irodalmi nagyüzem (...) az újabb kori európai művészetben, irodalomban, festészetben, zenében és filmben gyakran felbukkanó azonosítás ez” — olvashatjuk Szabolcsi Miklós A clown mint a művész önarcképe című könyvében. „A féte galante Antoine Watteau óta témája a francia művészetnek — írja Zolnai Béla már említett tanulmányában. — Nem hiszem, hogy Alain-Fournier-t ne inspirálta volna a Chyterébe-indulás képe, vagy az olasz, francia színészekről festett néhány holdvilágos, fáklyás, bohócruhás jelenet. Albert Samain „királykisasszony-kertje”, elvarázsolt, elfelejtett kastélyai, méla sétái a tóparton, kecses álomvilága: szintén rokon inspirációt mutat. A színész, a bohóc — a Wilhelm Meister óta — maga is különleges, festett életével, a romantika hőse és a gyermekkor titokzatos imádatának tárgya, a sejtelmes, „felsőbbrendű” alakoskodó, amint Petőfi és Arany kereső pályakezdése mutatja... A Titokzatos Birtoknak egyik fejezetét tölti be a komédiások, a cirkusz életébe való bepillantás — s tegyük hozzá: az egész művet átszövi a Pierrot-alakra utalás. — (...) Az élet korlátainak kitágulását érzik ebben a másodlagos, de reális világban.” Ám a regény nagy fantasztái megtalálják-e benne valóban azt, amit keresnek? „Mit lát az ember egy cirkuszkocsiból?” — válaszol kesernyésen kérdezve Ganache maga is a nagy ünnep egyik résztvevőjének. S milyen áron lépheti át barátja, Frantz az élet korlátáit? A sorsa felel erre.

Gyermekkorától megszokta, hogy minden vágya teljesüljön. Játszik! Gyermekként felnőttet és fordítva. A tökélyt keresi ő is, de nem tud küzdeni. Türelmetlen, vágyait azonnal ki szeretné élni. ^Mesevilágot teremt, s menyasszonyát, Valentine-t is bevonná, de a varrólány nem követi reális életéből a tünékeny álomvilágba.

469