Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Szántó Ágnes: "Itt állok a keresztútnál" - Lehetőségek és választások Henri Alain-Fournier Az ismeretlen birtok című regényében (tanulmány)
álom szót nem üres ábránd, menekülés értelemben véve, hanem mint a teljesség és tisztaság Igényét, vágyát, lehetőségét.” (Görög L.) Az ismeretlen birtok vagy eredeti címén „Le grand Meaulnes” a nagy nosztalgiák regénye. A kamaszok örök vágyakozását visszhangozza a gyermekkor eltűnt, fingató — melengető álmai, különös, meseszerű világa után, de benne sajog a felnőtt férfi mélabúja is a gyermek- és kamaszélet örökre elvesztett nagy kalandjai, örömei miatt. A fiatalos hit, „hogy itt van előttünk a boldogság, kettőt lépünk, és az öiünkbe hull” — messze már. Álomkergetés és illúzióvesztés lírai, légies, finoman érzelmes rajza ez. Álomregény, de valósághű: „A kamaszkor ábrázolása csak úgy lehet reális, ha benne van az irrealitás, az álmok világa is” (Zolnai B. 765.). A regény sok életrajzi utalást hordoz, mégsem tekinthető kulcsregénynek. Túllépi az önéletrajzi visszaemlékezések körét. Noha hiteles a topográfia, „s rengeteg tarka couleur locale-t, sőt etnografikumot mutogat”, a kamaszfantázia a realitást csodává nőtteti, az egyszer megtalált tündérvilág az olvasó „kezéből is elillan”, Sablonniéres jelképpé varázsolódva mindnyájunk hajdani otthonaként válik füstté. Az író nem kívülről láttat, maga is tevékeny részese az eseményeknek. Francois Seurel képében egyes szám első személyben mesél, együtt vágyakozik, érez, szenved hőseivel; s nemcsak Seurellel azonosul: önmagáról, saját különböző lehetőségeiről mintázza Meaulnes-t és Frantz de Galais-t is. \ Augustin Meaulnes, vagy ahogy a diákok emlegetik: „a nagy Meaulnes” rakétaként robban be Seurel életébe: „...anyám kikísérte Meaulnes édesanyját; épp ekkor röppent fel, nagy csattanással, két piros-fehér csillagkalász a kerengő mellől. Fényében talán engem is megpillantott anyám: ott álltam a varázsos fényben dermed- ten, mozdulatlanul, és görcsösen szorongattam az újonnan jött fiú kezét.” Az esemény egész további sorsuk jelképe. Seurel odaadó barátként figyeli majd mindvégig Meaulnes nyugtalan röptét; s Meaulrles ilyen magától értetődő természetességgel nyűgözi le újra és újra barátját, hol lázba hozva, hol kétségbe ejtve, mindig kiszámíthatatlanul^ \ \A Sainte-Agathe-i diákok életét felbolygató Meaulnes-t nemcsak nyurga alakja, de titokzatos, zárkózott, szuggesztív egyénisége, „csodalátó arca” is társai fölé emelte: „...nemigen beszélt, de az ő kedvéért nyomakodott a kör közepére minduntalan egy-egy nagy beszédű kamasz...” Vezérüknek tartották mindaddig, míg kalandja ki nem röpítette közülük. Ám a sértődött ellenségeskedés Meaulnes távozása után ismét csodálatba, sőt legendába csapott: szavukjárása lett: „— A nagy Meaulnes is megmondta...” vagy „Erre a n^gy Meaulnes azt mondta volna...” Élénk képzelete örökös felfedező útra hajszolja, kalandvágya kielégíthetetlen. Padlásokon kutat, vezérletével végiglátogatják a környék istállóit esti fejés idején, bekukkantanak egy-egy műhelybe: takácshoz, bognárhoz, kovácshoz. Szüntelenül terveket forgat a fejében. Alaktalan vágy sürgeti: „ ... igenis eljutni valahová, s minden akadályt legyőzve igenis, végbevinni valamit.’l Csibészes hőstettnek induló kocsikázása a rég vár nagy kalandot hozza meg számára. Most bomlik ki a regény titokzatos, mesés világa, innen kezdve a különös kirándulás minden részlete konkrét és jelképes is egyszerre. A nagy kamasz magára marad. Sötétedik, az út egyre szűkebb és rosszabb. Meaulnes elszoruló szívvel gondol a sötétségen kívül eső világra, Sainte-Agathe-ra. De aztán felülkerekedik büszkesége, mámoros, dacos öröm járja át: „lám elszöktem, pedig nem is akartam. ..” Remek a fiú magára maradásának, növekvő magára utaltságának rajza: a vidék kihalt; ember nincs a közelben. Egyszer lát valakit messziről, de utat tudakoló hangja nem ér el addig. Máskor távoli kocsizörgésre figyel fel, de a sötétség miatt nem láthatja. Az akadályok sokasodnak. Patak keresztezi az ösvényt, le kell térnie, s ekkor látja meg a fényt. Sövényeken pgrik át, hogy elérje a tanyát. Biztos pont ez, meséivé titokzatosítva. Lakói öregek. \Életkoruk, elszigetelt magányuk s a szobát megvilágító rőzseláng egyszerre jelképes-mesei és konkrét. Pillanatnyi célt adnak, percekre visszakötik Meaulnes-t a valósághoz is, de nem ez az ő világa, már nem az otthona, és még nem vágyainak színhelye. Ezért veszíti el — 487
