Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Endrődi Szabó Ernő: Kísérlet egy térkép kiegészítésére - avagy vázlat a romániai magyar költészet új jelenségeiről (tanulmány)

ISMÉT A VERSRŐL

Tovább folytatva e líra alaptechnéjének elemzését: a formális logika módszereinek alkalmazása ugyancsak alapelem. Ez a módszer különös, érdekes változatban bukkan föl a kiváló Mandics György munkásságában: matematikai ihletésű költői neo- racionalizmusban ölt lírai formát. Folytassuk a számbavételt a látomás költői technikájának megteremtésére irányuló törekvéssel. Ez, mint a világ leképezésének egy lehetséges módszere legjobban Adonyi Nagy Máriánál lelhető föl, érzékeny költői világában a látomás a művek generatív szervező ereje. Íme: „özekért fájt az egész erdő / akik lejöttek valamikor / sátoros léptekkel / az álom fehér csapásain / nekiindultak a havasoknak / távolodó léptű éjszakában / és bután megették / a legelők méregfogait / utána csodálkozva ittak a kutak szájából / források torkából / és égve elaludtak / a forróságtól / szeptemberben / akár egy torokcsípő fulladt játék után / Dér szemük csobbant még egyet” (Sok éve már)

Végül, de nem utolsóként említem a különböző egzisztenciaszférák egymással való behelyettesítésének módszerét, mint a nemzedékre jellemző, az alkotás különféle módozataiban központi helyet elfoglaló technéalapelemet. Ez a világ megragadásának és lényegi leképezésének egyik alapeszköze, amely jellemző példáiban a társadalmi státus értékelésének, értékelhetőségének viszonylagosságát, egyszermind a társadalmi cselekvés lehetőségét (vagy lehetetlenségét) mutatja föl. Másképpen fogalmazva: arra világít rá, hogy az egyéni tehetetlenség — a bezártság, elszigeteltség — érzete tulajdonképpen teremtő erők forrása lehet, azaz megmutatja, hogy a tehetetlenség bizonyos értelemben csak szemlélt éti. E módszer (vagy technika) lényege az egzisztenciális metafora verssé emelése. Legtökéletesebb és egyben legfrappánsabb megvalósítása — miként az eddigiek majd mindegyike — ugyancsak Szőcs Géza nevéhez fűződik. A Nézőpontok avagy a versíró fekete ember (kiemelés tőlem E. Sz. E.) című írásában lelhetjük föl. A szóban forgó alkotást lehetetlen — egyrészt sajátos módszere, másrészt e módszer sajátos alkalmazása miatt — kiragadott részletekkel, idézetekkel bemutatni, ezért csak a suta körülírás lehetősége marad számomra. Nos, képzeljük el azt a (talán nem is olyan abszurd) helyzetet, amelyben velünk átellenben, a földgolyó túlsó oldalán, valamelyik világóceánon egy hajótörött hánykódik parányi lélekvesztőjében. Ezt teszi a költő s miközben mindezt elképzeli versében, föltételezi azt is, hogy a vele pontosan átellenben levő hajótörött ugyanazt teszi amit ő, vagyis épp arra gondol, hogy vajon vele szemben, az ő nézőpontjából tekintve ki áll s éppen mit csinál, mire gondol. Az effajta alaphelyzet elképzelése többé-kevésbé magával hozza a grafikai megjelenítés lehetőségét is. Ez nem öncélú, a vers fogalmi megragadását hívatott segíteni. Magunk előtt látjuk tehát a földgömb vonalas rajzát, amelynek kétoldalán, egymással épp szemben levő pontokból két, a képregények szövegmezőinek keretrajzát utánzó fekete vonallal kerített vers olvasható. A két vers azonban egy és ugyanaz, ugyanis a jobb oldali mező texusa, szóról szóra megismétlődik a bal oldali mezőben, csak épp fordítva. A vers mindkét része, tehát a jobb oldali, a költő monológja és a bal oldali, a hajótörötté teljesen azonos terjedelmű, egymásnak tökéletes, betűre, ékezetre megegyező tükör-szövegei. Ám a megfordított (?) a végétől az eleje felé haladó szöveg értelme egy csöppet sem csorbul — ez egyúttal a költő imponálóan fölényes technikai tudására is utal — végeredményként tehát Kolozsváron a szobájában és a földgömb túloldalán csöppnyi csónakban hányódó hajótörött nézőpontjainak, egzisztenciális helyezetüknek egymásra vetítésével, illetve fölcserélésével világítja meg szerzőnk, hogy fölfogása szerint semmiféle egyéni tettre (sem itt, sem ott) nem nyílik lehetőség. Másképpen: ő ugyanúgy ki van szolgáltatva az akaratától független társadalmi mozgásoknak (erőknek), mint a hajótörött a természetieknek. Ez a fölfogás természetesen megszabja a vers tónusát is.

464