Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Endrődi Szabó Ernő: Kísérlet egy térkép kiegészítésére - avagy vázlat a romániai magyar költészet új jelenségeiről (tanulmány)
a Szamos mellett is / olyan hosszú ideje / de milyen hosszú ideje / ezek!” (Kérdések a XXVI. század költőihez). Ezzel a fentebb leírt párhuzammal, a harmadik Forrás-nemzedék lírája alapelemeinek vizsgálatához érkeztünk. Az új líra egyik alapmagatartása ugyanis épp az abszolút negativitásból építkező pozitív álláspont lehetőségének megteremtése, emberi-lírai tartalomként való versbeépülése, még ha olykor a fanyar irónia felhangjaival is: „minek akkor az álom a vérbő / kínpad ha kiszorulsz a veszélyből // a kész szövegként rád hulló napból / zuhanhat vakító aranypor / / azt sem tudod meg mikor érkeznek / liliomcsokorral szűzi szentek / / ágyad veted hátha lesz még ünnep / s a szédült lányok melléd feküsznek” (Bágyoni Szabó István: Ágyazás — a kiemelés tőlem: E. Sz. E.) Ugyancsak fontos építőelem a nyelv sajátos lehetőségeinek kiaknázása, egyfelől a nyelvjáték alapú versépítés, másfelől a „közbátorság” nyelvi technikájának meg- teremtése-kidolgozása. Példaként az előbbire álljon itt Cselényi Béla néhány sora: „felidéz becéz összvet / leül bekapcsol / hallgat halkít / feláll felgyújt leül néz / vet itat szól szid / összehasonlít megjegyez / aláhúz bevés átértékel / kihúz olvas újraértékel / fülel hallgat bevés töröl / átvesz betesz bezár töpreng” (Apám) EGY KÖLTÖRÖL A közbátorság nyelvi megjelenítésének bemutatásához elég hivatkoznunk a már többször említett Szőcs Géza soraira. A csoportosulásban ő az, aki talán a legtisztábban folytatja a Szilágyi Domokos hirtelen, tragikus halálával megszakadt nyelv- és versteremtő, újjáértelmező utat, és a nyelvi közbátorságnak azt az útját, amelyet a másik előd, Kányádi is, bár a szervesség más dimenzióiban, de szintén következetesen jár. Szőcs elsősorban nyelvi újító, formai újításai elsősorban a szintagmák hagyományoktól eltérő, a közmegegyezésen alapuló nyelvhasználat szabályainak átalakítása révén jönnek létre. Nagy formátumú alkotó, aki a verset nem kívülről, nem a formális rétegek lehántásával és új rendező elv szerinti fölrakásával forradalmasítja, teremti újjá, hanem belülről, a vers magjából és annak nyelvi burkából kiindulva keres átértékelhető szavakat, revelatív hatású, a versmag lényegét néhány tagban hordozó szókapcsolatokat, képeket, hasonlatokat. „Elrejt engem a bozótos, mint ezek a kék események / a mi igazságunkat. Hazám, kitépett torkú véres lazac / a kövezetre dobva. Te haza ne nyugtalankodj. Becsukjuk a bozótok / megsebzett ajtait-ablakait. Mit is mondjak: elmegyek / kísértetnek, kóborló fehér bozót-ingnek, tengeralattjárónak / az erdőbe.” (Délkelet) Szigorú logikával építkezik, a vers így briliáns gondolati szerkezetként funkcionál nála. Ez természetesen maga után vonja az asszociációs lehetőségek erős behatárolódását. E tény azonban nem csonkítja, sőt, inkább emeli a vers hatását. Az írás alapgondolatait új meg új logikai kapukon, áttételeken siklató költő, a szó-tűzijáték tudatos tervezője pontos szerkesztésbeli illesztésekkel kifejezetten kényszeríti az olvasót ugyanannak a gondolati útnak, műveletsornak az elvégzésére, bejárására, amit ő az alkotás folyamatában végigjárt. Így teszi biztossá a mondandó eljutását, átlényegí- tését s a befogadót ilyenképpen teljesen egyenrangú alkotótárssá emeli. Nyelvteremtő ötletei azonban sohasem válnak öncélú játékká. A felületes olvasásra néhol flamboyantnak tűnő zuhatagos vers-áradás nagyon is tudatos, ágondolt, élesen meghúzott határok között zajlik. „A vers transzfinit számsor, ahol a rész nem több mint az egész.” (Mi a vers?) Ám mindez nem jelent nyelvi elzárkózást, amint ezt többen szemére lobbantották, nem jelenti „a lélek kilátótornyába” való bezárkózást. Ellenkezőleg, nyelvi demokratizmusának bizonysága a versbeszéd tudatos és következetes használata, az élőbeszéd dikciójának lírai transzponálására. Igen fontos elemként kell megemlíteni a művelődéstörténet lehetőségeinek kiaknázását. Ezt már Szilágyi Domokos is beépítette költészetébe. Szőcs azonban továbbmegy nála, a művelődéstörténeti ismeret versrésszé vagy olykor versegésszé szervül, nem csupán az alkotáshoz, a műhöz csatolt jegyzetapparátus. Szőcs Géza egyértelműen nemzedékének legtehetségesebbje, legnagyobb formátumú, legátütőbb lírai erejű alkotója. 4Ő3
