Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Endrődi Szabó Ernő: Kísérlet egy térkép kiegészítésére - avagy vázlat a romániai magyar költészet új jelenségeiről (tanulmány)
tóerővé — erkölcsi felfogássá, érzelmi alakzattá, stb., vagyis a személyiség(ek) energiáivá — ha adekvát tartalomként és kifejezési módként magukban a művészi alkotásokban is megjelennek és viszont, a művészet különböző ágaiban egyidejűleg jelentkező új alkotói attitűdök eredményeinek elméleti felismeréssé kell lényegülniük. A hatvanas évek végének és a hetvenes évek elejének romániai magyar gondolkodása tehát egyfelől elvégezte az alkotói folyamatok eredményeinek esztétikai szintű tükrözését, másfelől új és új lehetőségek fölkutatására, új és új utak bejárására ösztönözte magukat az alkotókat. A hetvenes évek elején, közepén jelentkezett a fiatal lírikusoknak az a csoportja — Adonyi Nagy Mária, Cselényi Béla, Egyed Péter, Gittái István, Kőrössi P. József, Mandics György, Bágyoni Szabó István, Palotás Dezső, Szőcs Géza, Vári Attila és mások —, amely képes volt az „esszéíró nemzedék” kulturális eredményeit lírai tartalomként új formában kifejezni. Költészetük ugyanakkor nem egy esetben áthágva-meghaladva az „esszéisták” addigi eredményeit újabb és újabb elméleti megállapítások kimunkálására sarkallta amazokat. Maga a jelenség természetesen nem új — gondoljunk csak az erdélyi progresszivitás történeti hagyományaira vagy akár a közvetlen elődök, Páskándi Géza, Kányádi László, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Király László és főként Szilágyi Domokos fellépésének körülményeire. Ami azonban a jelenségen belül valóban új, az korántsem a korosztályi sajátosság, hanem a versírás új módja, egy minden eddiginél újabb irodalmi techné alkalmazása s ezek mellett még olyan momentumok is, amelyeknek mélyebb, a társadalmi folyamatokban rejtőző gyökerei vannak. NEMZETISÉGI LÉTRŐL Jelentkezésük ugyanis nem pusztán irodalomtörténeti, poétikai tény. Föllépésük egybeesik a nemzetiségi tudat, a nemzetiségi művelődés fölfogásának s egyúttal az egész romániai társadalomnak a megváltozásával, korszakváltásával. Megváltozott gyakorlati és szellemi létfeltételek eredményezték tehát a nemzetiségi lét vizsgálata új, korszakos jelentőségű eredményeinek (Gáli Ernő és munkássága) az irodalmi-művészeti alkotófolyamatokba való, teljes érvényű beépülését. Mit jelentett ez a korszakváltás? Jelentette a megelőző nemzedékeknek a megváltozott társadalmi gyakorlattól való eltávolodását, társadalmi praxisuk bizonyos mérvű szűkülését, ugyanakkor lehetővé tette a készülődő fiatal nemzedék számára, hogy az örökségül kapott történelmi tudással és a megváltozott társadalmi gyakorlatból merített konkrét tapasztalatokkal fölvértezve megkísérelje kitölteni a keletkezett űrt. Egyúttal predesztinálta őket a kétféle mozgást hordozó korszakváltás egyedül lehetséges emberi-költői attitűdjének megteremtésére, e korszakváltás irodalmi leképezésére, végső soron egy új nemzetiségi irodalom — s ezen keresztül új nemzetiségi művelődés — új nemzetiségi minőség megteremtésére. A minőség minőségének letéteményesei lettek tehát. Versmegnyilatkozásaik is mind ennek az ütés helykeresésnek, önmegvalósításuk kísérleteinek dokumentumai. Történelmi-énjük irodalmi megvalósításának kísérlete mindannyiuknál nyomonkövethető s e történelmi-én leképezésének sikere vagy sikertelensége nem pusztán ön-értékpróba, nem is csupán a nemzedék választóvize: egy nép mérettetik meg. (Szőcs Géza: Elődök). Útkeresésük egyúttal a nyomasztó nemzetiségi bezártságból s nem egy esetben a nemzetiségi tudat szintjének megrekedéséből való kiútkeresés, amely — az eredmény ideatípusát tekintve — az állami szinten külön, és önállóan integrált (vagy integráltabb) nemzetiségi létet jelentené. A nemzetiségi nagykorúsítás igénye szólal meg műveikben, noha a társadalmi gyakorlat nem csak mögöttük kullog, hanem homlok- egyenest ellenkező irányba tartva cáfolja vagy negligálja létüket és létük ilyenfajta felfogását. (Szőcs Géza: Levél Burgosba Angel Otaguinek, Kérdések a XXVI. század költőihez.) Mindez nemcsak a hagyományok átvállalására, továbbvitelére bizonyíték, hanem erőteljesen rávilágít a nemzetféltés, a nemzetiségi lét fennmaradása iránti aggodalom aspektusaira is, „Huszonhatodik századbeli hazám költői, akik ezt, amit mondok / csak mint nyelvemléket fogjátok olvasni, ha fogjátok / látszunk-e nektek, / láttok-e tisztán?” (Szőcs Géza: Kérdések a XXVI. század költőihez.) 4ől
