Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Endrődi Szabó Ernő: Kísérlet egy térkép kiegészítésére - avagy vázlat a romániai magyar költészet új jelenségeiről (tanulmány)
ENDRÖDI SZABÓ ERNŐ Kísérlet egy térkép kiegészítésére AVAGY VÁZLAT A ROMÁNIAI MAGYAR KÖLTÉSZET ŰJ JELENSÉGEIRŐL EGY NEMZEDÉKRŐL „tájfun sátra takar majd el megőrli a testem ám tegye: mégis a szó CSAK FENNMARAD így is amúgy is AZUTÁN is”. (Szőcs Géza: De a szó a szó) „Az esztétika megmutatja a művészetnek az életre mutató axiologikus elemeit, a kitekintés elemeit, egyébként ezt a képességét is a művészetnek köszönheti." (Egyed Péter tanulmányából) Egy Egyed Péter tollából származó tanulmány, amely a harmadik Forrás-nemzedék jelentkezésének körülményeit vizsgálja, fölállít egy szellemes elgondolást, mely szerint ez a folyamat, akárha valami „isteni akarat” vezérelte volna, a legtisztább fejlődési vonalat rajzolja elénk. Szerinte ugyanis először egy fiatal kritikusokból álló nemzedék, az ún. „esszéíró nemzedék" színrelépésének lehetünk tanúi (Bretter György „iskolája”), akik közvetlen szellemi elődeik (Gaál Gábor, Szőcs István és társaik) eredményeit hasznosítva, következetes szívóssággal kiépítettek egy radikálisan új „kultúra-, humánum-, egyén- és cselekvéselméletet” ezzel készítve elő a harmadik Forrás-nemzedék fiatal lírikusainak áttörését. Véleményem e kérdésben más. Ha nem is zárom ki alapvetően a fenti lehetőséget, semmiképpen nem vonatkoztatom azonban a nemzedék egészére. Sokkal közelebb járunk az igazsághoz, ha az „esszéíró” és a harmadik Forrás-nemzedék jelentkezését egységes, de legalábbis párhuzamos folyamatokként fogjuk föl. Egyed, az önmaga által fölállított tételre alaposan rácáfolva, épp a saját munkásságával támasztja alá elképzelésemet, de ugyanazt erősíti például Bállá Zsófia — igaz ő némiképp hamarabb indult, mint a tulajdonképpeni nemzedék — de Szőcs Géza vagy Cselényi Béla költészete is. Nem állítom azonban, hogy egyes alkotók esetében nem éppen az Egyed-féle koncepció volna érvényes. Bárhogyan is forgatjuk, tényként kell elfogadnunk azt, hogy a harmadik Forrás-nemzedék költészete erőteljesebb megvilágításba kerül az „esszéíró nemzedék” tevékenységének előzetes ismertetésével. Az „esszéisták” következetes teória-építése egy új, sajátos — általuk alkotott kifejezést használva — egy „kulturális-szimbolikus” kifejezésrendszer létrejöttét eredményezte. Mit jelent ez? Miből áll? Anélkül, hogy idevágó textusokat citálnék, engedtessék meg nekem egy tényközlő megállapítás: ez a szimbolizmus a költő számára az adott keretek között a társadalmi cselekvés egyik lehetséges mozzanata: azok a — főként romániai — kritikusok, akik ezt a racionális-szimbolikus kifejezésrendszert irracionális alapállásként közelítették-értelmezték, nem vették észre (vagy nem akarták észrevenni), hogy ez a fajta önkifejezés, egyúttal cselekvési mód is. Alapvető tévedés volna ezt a szimbolizmust a kifejezés nyelvi síkjára beszűkíteni. Természetes, hogy az elméletben jelentkező felismerések és verbalizált szimbólumrendszereik csak akkor képesek kilépni az egyéni tett hatósugarából, csak akkor válnak, válhatnak szélesebb értelemben vett társadalmi cselekvéseket mozgató ha460
