Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - "Költészet és valóság" - Takáts Gyulával Hozzák a derű képletét című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
Visszatérve Berzsenyire, azt hiszem, hogy nemzedéktársaid inkább csak a költői szuggesztiót vették át Berzsenyiből, és ebből a — nevezzük — pannon hangból, de teneked ott volt maga a pannon táj valósága is, ott voltak a pannon emberek és életstílus, tehát ezért lehetett egy egész életműre szóló ihletésű. Minden bizonnyal az óriásit jelentett, hogy nemcsak betűkből néztem, és nem betűkből és mondatokból olvastam a dunántúliságot, illetve talán a latinságot. Tehát neked nem irodalom volt, hanem élet. Természetesen. Vágyódtam ahhoz és alfélé, amelyik közvetlen érintett, mintegy fizikailag is engem. Szellemi életrajzom lett a somogyi homok, a somogyi berek, mert a berek hozzátartozik raagyonis a pásztorihoz, és hozzátartozik egy kicsit a bacahusihoz is. Az idillihez, és a dionüzoszilhoz és tragikushoz is. Mert iszonyú emberi magányt rejt a berek, a berkek végtelenje ... A nádasok állandó suttogása mindig valami titokról beszél. Alapjában arról a titokról, amelyik a költészetnek a lényege. A világ suttogásait megfogni, és a néma tárgyaknak is a titkát és a hangját kimondani. Hölderlin és Berzsenyi fülelt erre. Titkos kényszerből Niklára sokat kijártam. Ott Niklán éreztem, hogy akkor is ugyanaz a Berzsenyi áll a bereknek a szélén. És ugyanaz a patak folyt el mellettem, amelyik az ő malmát hajtotta. — Micsoda jelkép! — És a Berzsenyi unokák szedték nekem a kukacot, amelyekkel horgomat fölcsalizva Berzsenyi patakjából fogtam a halaikat. — De egyáltalán halak voltak-e? — Tehát ez a világ énnekem magát az életet, az üzenetet, a szépet, a titkosat is jelentette, és ebből a világból mentem azután én át a túlsó partra a becei világba. Mi a két világ különbsége és azonossága? Erre egy jellegzetes verset tudnék megemlíteni, ez a vers, az Egy kikötésre használt fűzfánál című, talán megmagyarázza, hogy miről is beszélek én. Egy kikötésre használt fűzfánál 1 Nem volt a kezében ragyogó dárda, a hajók mégis csak jártak diája. Itt állt, ahol e nádfedelű malom vizet lapozgat a berki patakon. Gergely is mesélte, az öreg halász: — A lápon erre állt minden csónakorr. — Szent volt ez a fűzfa, mint szentelt kalász, mint Attikában az Athenae szobor. 455
