Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Körössi P. József: Írd és mondd! (próza)
t sem igen vian, de azzal, amije van neki — szemtelenül tapad minden mozdulatommá. Elhallgatok. Na, most lássalak! Tollászkodik. Gondolom így mondják, amikor csőrével tolla alatt ma- tarász egy szárnyas. Nem érdekli tehát mit művészkedek. Pedig, amikor elkezdtem., akkor éppen ... Azt teszek hát saját — saját? — lakásomban, a nyitott ablak előtt, amit csak akarok! Dolgozom. Nem az volt a szándékom, (hogy errőll a — mégiscsak {kedves ugyan, de) — vadállatról írjak ezen a reggelen. Mindegy. Rekonstruálok. Azaz mindent feljegyzők visszamenőleg . . . Ennyire jutottam. Éppen ennyire. Tíz óra (huszonhét perc. És most azt (fogom írni, íhogy gépelek. Azt, hogy kopog a 'gép az ujjaim alatt. Ugat, ha úgy tetszik. Írom, .amit gondolok és látok egyidőben. Látom és az)t gondolom, hogy ez a — ugyehogy — vadállat éppen falatozik, lakmározik, azaz szedeget, csipeget, sőt: köziben a vizeimből is iszogat a saját ablakpárkányomon. Látom és gondolom és írom egyidősben: az ablakpárkányomon egy madár — egy vad madár — táplálkozik; az ablakpárkányomon, melyet ügyes mesterembereknek tizennemtudoimhány évvel ezelőtt (betoncellámba sikerült beépíteniük. Miközben a fentieket írtam — s írom ezt itt, amint következik — szemmel láthatóan jobban érzi magát. Otthonosabban billegeti a fejét. Kopog a csőrével, írtam már: szedeget, figyel, csipeget, megfigyel, szemez. Amint abbahagyom — mint most, amikor úialbb ívet fűztem a gépbe — ő is leáll. ö .is csak .akkor, ő is csak olyankor, amikor .én is kopogok a magam munkaeszközével. Munkaeszköz? Az enyém? Fenét! Csak lehetne... Akaratom ellenére elpusztíthatnám ezt a szerencsétlent, ha nem dolgozom. Éhesen szédül le az ablakomból, ha sokat tétlenkedem. És én, ha ő tagadja meg a táplálékot? Ügy gondolom eleget evett már, abbahagyom a gépelést. Lemezeket hallgatunk, olvasunk, meditálunk — memorizálunk. Ezt is — mindent — együtt. Újra dolgozunk. Üresben. Böfögünk, böffentünk az írógépemen, nehogy éhen maradjunk. Tudvalevő, hogy sokat fogyasztunk. A repüléshez — szárnyaláshoz? — még egy madárnak is sok energiára van szüksége. (De nem repülünk. Ide telepedtünk az ablakomba, ablakunkba.) Reggelizünk. Vodkát is. Itt ebben a szobában sohasem — ritkán — szoktam. Most mégis. Nehogy egy pillanatra is szem elől tévesszem; nehogy az én madaram szem elől tévesszen engem, aki most már csak akkor dolgozom, ha ő megéhezett. Dolgoznunk kell — tetszik ez .az én madaramnak. Most már bizonyos vagyok abban, hogy étvágygerjesztő ez a sokat emlegetett írógépfegyverropogás. Fürgébben, mohón kaparász a foádogpárkányon; én is ráerősítek. Fokozom az iramot. Üresben, papírrongyokon, ahogy jön, ahogy megkívánjuk, ahogy sikerül. így, együtt nagyon jó. Megszeretett engem ez a madár 'és a munkatempóm is megfelel neki. Persze: diktálja. Tizenegy óra. Tizenkettő. Dél. Jól megvagyunk. Égy galamb — nem veréb, de valójában vadállat — mászkál le s fel, le és fel az ablakom külső párkányán: egyik 421
