Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

anyámat meglátogatnám, s mindenféle rosszal képzelgeti. Nekem nincs kocsisom védelmemre, mint a Tekintetes Űrnak, aki azt mondta Szemere Pálnak Pesten: „Elég víg, pedig sem miaga, sem felesége soha bort vagy pálinkát nem iszik.” Ennek ellenére Szemerétől megtudhatom az Űr mulatását, mely Bihari muzsikájától lódult magasra a Paradicsom nevű vendégfogadóiban. S mert Szemere Kazinczynak írta, s ha Uraságad nem ismerné, a nekem oly kedves jelenetet, emlékeztetőnek most szorul szóra ideírom: „Ekkor Berzsenyi, Vitkovics, Horvát, Kölcsey s én asztalt foglaltunk s leültünk. Alig monda ki Vitkovics Berzsenyi előtt ezt a szót: Itt van Bihari, azonnal felkele Berzsenyi, s Vitkovics őtet a másik szobában hegedülő Biharihoz vala kéntelen tüstént vezetni. Berzsenyi Biharival sokáig hegedültetett, s annyira el volt ragadtatva Bihari által, hogy a más szobában utána várakozókról egészen elfelejtkezett. Vitkovics s én, akik eddig Berzsenyi kedvéért hallgattuk Biharit, megumatkozánk s visszamentünk társainkhoz s Berzsenyit egyedül hagytuk Muzsikásával. Végre bejött Berzsenyi s Ihegedültette Biharit. Nekünk vacsorát akart parancsolni: mi már utána voltunk. Úgy láttam, hogy ezért elszomorodott. — „De legalább isznak egy-két pohárt bort az Urak? Bort ide! Te pedig Bihari húzd. Énnekem a muzsika, csak magyar nóta legyen, igen tetszik.”

Ügy örülök Kegyelmed jó kedvének, mint ennek a tolinak, mellyel feleségem ma ajándékozott meg, bár evvel mégsem lehet olyan kellemesen írni, mint Biharival szórakozni. Borozgatásuk nagyon kedves nekem, bár nem föltételezem, hogy bárányprémes kalpagját a Paradicsomban felejtette volna, s <még- inkább nem sározta be szürkés színű köpönyegét. Sötétbarna, szőrös télikaibá- tomat én bizony jól besároztam.

A Ságihegyről jövet betértünk Zámbó Ferenchez, egy vágóhídi (henteshez és kitűnő vadászhoz,' aki soproni inaskorában még a nyers vért is megitta. Zám- bónál elbeszélgettünk egy liter és mindenféle borkorcsolyák mellett, főként a vadászatról. Tudom én, milyen nehéz bejutni egy vadásztársaságba, s meglepődtem, hogy egyszerű hentes is tag lehet, mikor még a Sopronban erdőmérnöki egyetemet végzett sógoromnak sem lehet Pakson. Most is megválogatják, kinek adnak fegyvert a kezébe, ha jutna pénze erre a passzióra. Azt hiszem, Zámbó nyúzza, boncolja föl a zsákmányt, hiszen a szarvasnak majdnem olyan az anatómiája, mint a bikának. De nem kocavadász ám a mi vendéglátónk! Mindenf éle trófeáiból jól láthattam, melyekkel a falakat (betelepítette. Ágasibo- gas szarvasagancsok, öldöklő hegyes őztrófeák, vadikan-agyarak kerítettek. Tehetségét jó szívvel elismertem. Borát olyan kedvvel köszöntem meg, hogy marasztalását elfogadni illetlenségnek tartottam volna. D barátomat inkább a Sághegy nevű vendéglőbe invitáltam.

Ott kezdődött a haj, vagyis az én rakoncátlan konyakozásom. Bezzeg a régiek tudtak inni, a bort konyakkal, pálinkával nem keverték! Apám tanácsát betartanom ideje lett volna. A Sághegyen még csak a sapkámat, .az órámat már a szállodában hagytam, miközben nagykabátomat disznó mód összesároztam. Ha nem iszom meg azt a büdös féldeci konyakot, akkor most a Tekintetes Űmák másról írnék, de úgy gondolom, ha az ember másról nem kertel, akkor magáról se kerteljen. Ne vághassanak hozzám mindenféle szólásokat, mint például: „Bagoly mondja a verébnek, nagy fejű.”

A konyaktól hirtelen, józanságomtól elhagyatva hanyatt estem egy pocsolyában, gyönyörű, imódis télikaibátom olyan lett, mint a disznó sörtéje nagy csömböllékekkel. Másnap vasárnap délután háromkor ébresztett D, és azt mondta:

406