Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 5. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

éppen Kresznerics keze írását bogarásztam nagyon nehezen, még nagyító üveget is használtam betűihez, s a nagyabbakból következtettem az aprócskákra a „Sági Hegységnek (Törvényei” másolatában, melyet il82i8-ban vetett papírra. Az 1734-es törvény nehézkes fogalmazását csalk másodszorra, harmadszorra értem, ahogy a mai jogszabályokat sem különben. De még azokat sem fogalmazzák ilyen körülményesen: „Nemes Vas Vármegyében iKemenes alatt levő szőlőknek és Hegységnek Törvényei, mellyek azon Hegységnek régi Törvényeiből és szokásaiból öszve szedegettetvén Artieulusokra kiosztattak. Melly Articu- lusokat, hogy szentül meg tartsák fő képpen azok, akik belső és külső hegybéli Hivatalokra választatván lépnek mindazokban foglalt cikkelyekre kötelezzenek, azonnal a megtett választáskor az bűtöket Magyar Országi Hazának bé vett Törvénye szerint semmit abbul ki nem hagyván, ha tenni terveznek, hogyha pediglen valaki .vissza vonyó tapasztaltatnék lenni az ilyen hüt letételében, azonnal kiki mégy forintra büntettetődjék kinek is sok az ollyanon Templomra besummalta&sék, minthogy azon Isten, és az ő Szentéi dicsősége promoveáltatik az maga házában, akinek abbeli Hüt le nem tétele által tiszteleti »értetődik, fele pediglen lészen az [Helybelieké.” Mi már nem bonyolítjuk ennyire a mondatokat, hiszen csak arról van szó, hogy aki a hegyközség törvényeit meg nem tartja, négy forintra büntettetik, melyből két forintot a templom javára, kettőt a hegyközség hasznára fordítanak.

A Tekintetes Úr írása sokkal olvashatóbb, tágasabb, a t betűket nem csöppend le lúdtolla hegyéről, szárát fölvonja, ahogy ma is szokás. Nem értem, ugyanakkor Kresznerics miért húzza olyan magasra az l és h betűket, még az s-et is? Ahogy a grafológusok mondják, minden írás írójára vall, de igaz mégsem lehet annyira, hogy Kresznericset következetlen jelleműnek mondhassam. Berzsenyié, mint a török írástudóké, pántlikás, melyet sorvégtől lobogtat a szél, Kresznerics, mint a germánok, szálkás, takarékos.

Régi fényképeket, térképet böngészek és a mostani valósággal összehasonlítom. Magam mellé rakom fényképezőgépünket, s próbálom gyarló ismeretemmel megmagyarázni a Tekintetes Úrnak, micsoda ez a találmány, mely a viliágot egy kattintással megörökíti, mielőtt a gép-dobozba fényérzékeny szalagot fűzünk, sötét kamrácskáját egy gombnyomással napvilágra nyitjuk, miután üveglencséit úgy igazítottuk, mintha szemünkkel tisztán látnánk, majd a pillanatot a gép megállítja és megörökíti, mert a szalagra rögződik az óhajtott látvány, a nagy fénnyel (árasztott részeket sötétebben kikezdi a sugárzás, s minden árnyalat a maga ellentétes valóságából fordítható, azután egy oldat segítségével olyanná, miként magunk is látjuk.

Remélem, az Úr körmondatokihoz szokott elméje könnyebben megérti technikai leírásomat, mint ahogy én megfogalmaztam, s valójában a körmönfont fogalmazást gyakoroltam olyan tárgyban, amit magam is kontár módon ismerek.

A fényképezés tudománya miatt nézegethetem most, majd száz évvel később a hajdani Kis-Cellt és Celldömölköt. Mintha akkor indulnék a vasútállomásról, előttem a Kossuth Lajos utca, jobbról a sarkon Szabó Lajos vendéglője. A léckerítésnek két kalapos férfi dülleszkedik, s az egyik talán éppen a fehér kötényes Szábó Lajos korcsmáros. De én nem térek be hozzá, hanem a csünt fák alatt a Fő térre igyekszem. Éppen egy képes levelezőlap kelti ottlétem képzetét. „Édes Julisunk, csak azt tudatjuk, hogy Seregély Pistánál levelek s egy csomag várakozik Reád, melyeknek mielőbbi átvételét ajánljuk. Csókolunk ezerszer Anyád és Marisod.” Micsoda körülményes értesítés, gondolom, miköz403