Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)

jommirigy-átültető Voronov tanár, aki örök és potens fiatalságot ígér mindenkinek, aki meg tudja fizetni: a pesti humor szerint minden pesti mannöken nála szeretne próbakisasszony lenni... Egy időre ismét feltűnik a képoldalakon a „doorni száműzött”, Vilmos császár, aki most ünnepli hetvenedik születésnapját: kedvenc tacskójával, magányos sétán a villa behavazott parkjában, derék ólomkatonái között.

Hosszabbodnak a szoknyák, a divattervezők kezdik újra fölfedezni, hogy a nőknek derekuk is van. De a rövid haj tartja magát, Monsieur Antoine, a párizsi fodrászkirály erősebbnek bizonyul Gréta Garbónál: a rövid haj a korszellem kifejezője, dolgozó és sportoló nő csakis bubit hordhat, másképp nem lehet méltó párja a leffegős nyelvű sportcipőt, golfnadrágot és kockás harisnyát viselő határozott, kemény „sofőrtípusnak”. Az év elejének budapesti szenzációját viszont épp egy ilyen „sofőrtípusú” aranyifjú szolgáltatja: január— februárban, 32 napon át marad a figyelem középpontjában a színésznő-feleségét meggyilkolt, csaló és okirathamisító „doktor úr”, Erdélyi Béla bűnügyének tárgyalása.

Ebből az időből való a pályakezdő Bálint György nemcsak típust, de kort is jellemző — sőt kortörténeti igényű — „levele” a fiatalemberhez, aki a villamosban felejtette Edgar Wallace valamelyik detektívregényét. Előbb a „bátyjáról” — a bátyokról — emlékezik, eképpen:

„Kissé furcsa fiatalember volt, erősen sznob... Majdnem egy időben olvasta Nietzschét és Marxot, szemelvényeket Kantból és Anatole France-ot, Burck- hardtot és Freudot... Mondom, kissé sznob volt, de hallatlanul becsületes, és szinte babonás tiszteletet érzett az irodalom, a művészet, legfőképpen pedig a szociológia iránt. Lapok neki jelentek meg, képeket neki festettek, könyveket neki írtak. És egyszer barátai elvitték az irodalmi kávéházba is, és bemutatták Ady Endrének, aki öt percig elbeszélgetett vele. Szerény és becsületes fiatalember volt, és lelke mélyén folyóiratszerkesztő vagy valami magántanárféle szeretett volna lenni, és nyilván lett is volna, ha nem jön közbe a kom- mün, és ő nem tartja meg azt a bizonyos szabadelőadást a kultúregyesület- ben... E miatt a beszéd miatt kénytelen külföldön tartózkodni az ön bátyja, és még szerencse, hogy apjának van elég pénze ennek a tanulmányútnak a finanszírozásához ...”

A mézzel-borssal fűszerezett jellemzés után következik az „öccs”, aki nem nagyon szereti, ha a bátyját emlegetik mostanában: „Kellemetlen önnek sok szempontból, ez érthető is. Csak az nem érthető, hogy nagyban fogyaszt mindent: cigányzenét és dzsesszbendet, benzint és parfümöt, pezsgőt, halászlét, teniszlabdát, tecsakpipáljladányit, tevevanegypuput, szervuszkérlekalássant és nazágsonédesegyvezéremet, kezdő szubrettjelöltet, intimpistát, zárórameghosz- szabbítást, túrautat a művésznő számára és nagyon régen egyszer egy közös balatonfüredi szerenádot Erdélyi Bélával. Igen, ennyit fogyaszt ön, és nemde, mit tesz az végeredményben, hogy a bátyját sznobnak hívták, önt pedig jam- pecnek? A fontos az, hogy ön él, nívót és tempót diktál, karaktert ad egy társadalomnak ... ön él... Harsányan, száguldva, kissé kellemetlen atmoszférát árasztva, mint a motorbiciklije. Csakhogy a motorbiciklije amerikai gyártmány, és ön, sajnos, nem az. Nagyon is közép-európai...”

Az esztendő egyébként magyar sikerek jegyében indul. Január 9-én Mussolini egy interjúban elkerülhetetlennek mondja a békeszerződések revízióját, és hozzáteszi: „Vannak nemzetek, amelyek nem maradhatnak meg jelenlegi állapotukban, így például Magyarország, amelynek sorsán könnyíteni kell.” Cso334