Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)

1926-ig hadnagyokat, 1926 és 1930 között főhadnagyokat avattak, attól kezdve ismét csak hadnagyok kerülnek ki az akadémiáról.

1923. június 24-én, az ellenforradalmi évfordulón ünnepük a ferencjózsefi kor Ludovikájának 50 éves jubileumát is. Jelen van Horthy kormányzó, a kormány tagjai, s a „júniusi bajtársakkal” együtt a „legöregebb ludovikások” képviseletében az egykori Monarchia két honvédelmi minisztere: Hazai Samu és Szurmay Sándor tábornokok. S ott van József főherceg mellett az 1901-es zászlóanya, Auguszta főhercegnő is. Mi sem természetesebb, hogy az akkori lobogót most Zadravetz István tábori püspök áldja meg, észrevehetően fölhasználva a Prónay-század 1919-es szegedi avatóünnepségén mondott egykori beszédének elemeit: „Zászló! Kit nagy és fényes ünnep már megszentelt, megáldalak ... Zászló! Kit sok esztendő hűséggel itatott át, megrázlak, hogy terjedjen belőled szerteszéjjel a jövendő hűség kenetének balzsamillata ... Zászló! Kit azoknak vére áztatott meg, kik árnyad alatt nőttek fel a hősiességig, szétterjesztelek, hogy fedő árnyékod, meleget adó lepled alatt, mint tyúk meleg szárnyai alatt — nőjenek, acélosodjanak a közeljövő küzdelmeinek titánjai... Teremjenek alattad oly tisztek, kik tudjanak rajongani színeidért, imádni eszméidet, de tudják, ha kell, két kézbe markolni rudadat s azzal Toldiként döggé verni mindazt, mi ellened támad... Zászló! Légy áldott e jövő missziódban!” Következik aztán az évzáró sportünnepély, benne az intézeti nyelvtanár és egyben dilettáns festőművész Galánthay-Glock Tivadar ezredes irányításával: „turáni testvérnépeink” harcosainak színpompás felvonulása a nagyréten

__

A jubileumi ünnepség híven tükrözi a kialakuló új „ludovikás szellemet”. Nyoma sincs ebben a Ludoviceum épületében is testet öltött reformkori eszméknek, 1948—49 valódi hagyományainak. Turulmadár és kétfejű sas párosításából születik ez a szellem, összelötykölődik benne szittya vadromantika és nyalka kuruckodás császári-királyi nosztalgiákkal, ausztrogermán katonai örökséggel. Ferenc József helyét elfoglalja az egykori szárnysegéd, mint legfőbb Hadúr, s e zavaros eszmeiséget összefogja a „szegedi gondolat” és a mítosszá hizlalt június 24-ike.

Az oktatás-nevelés egyszerre volt a kényszerűen szűk lehetőségekhez képest korszerű és — ugyancsak e lehetőségekhez mérten — korszerűtlen. A kiképzés anakronisztikus durvasága, a bokacsattogtatás, szellemi és erkölcsi mérlegelést kizáró drill tükrözte a hadsereg egészének szellemét, egyben a majdan követendő gyakorlatot is meghatározta a most még szenvedő alanyként szereplő akadémikusnak, akibe egyidejűleg beléoltották, hogy katonatisztként különleges hely várja a társadalomban, vagy inkább: a társadalom fölött. Ezzel el is szigetelték nemcsak a „civilek” világától, hanem eljövendő beosztottaitól is. Hazafiságát hamis mítoszokkal alapozták meg, ugyanakkor — ha igényeinek ennyi is megfelelt — eüátták bizonyos, a „társaságbeli úr” számára nélkülözhetetlen szalon-műveltséggel, megtanították „tisztként viselkedni” a legkülönbözőbb helyzetekben. A szakmai kiképzés a lehetőségekhez képest magas színvonalú, eléggé alapos volt, de — és itt nem lehet mindent a trianoni tiltásokkal magyarázni — túltengetett benne az elmélet, túl nagy szerepet kaptak a sémák, alakiságok, a katonai bürokratizmus megnyilvánulásai. A frissen avatott ludovikás hadnagy nemcsak kiválóan rögzítette vázlaton a végrehajtandó vagy lezajlott harcgyakorlat mozzanatait, de elméleti tudása magasabb beosztásra is alkalmassá tette; csak épp az nem volt, aminek lennie kellett volna: csapatával, katonáival együtt élő jó szakasz- vagy századparancsnok.

327