Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)
majd húsz főnyi erősítéssel visszatér különítményéhez, noha már ott is folyik a lövöldözés; fél hét körül a megeredő esőben aztán szorosra zárul a gyűrű a telefonközpont körül. A Ludovika Üllői-úti oldalánál sötétedésig tart a lassú, szórványos tüzelés; akkor előbb a vörös katonák puskái hallgatnak el, majd az akadémikusok is abbahagyják a lövöldözést. Bartha nyugtalan, újabb járőröket küld ki a szürkületbe, az egyik hirtelen tüzet kap, akkor esik el az egyetlen akadémikus; a visszatérők jelentik, hogy a vörös egységek lassan körülveszik az épületcsoportot és a fallal körülvett Orczy-kertet. Bayer indul egy szakasszal a kert és vele az épület hátsó frontjának védelmére, és természetesen „kemény elhárító harcokat” vív. Hallgassuk őt egy kicsit: „A kerten belül nem találtunk vörösöket, de... a falon átnézve, az Orczy-utat és az azt szegélyező árkokat eléggé sűrűn megszállva tartó vörösöket fedeztem fel... Röviddel intézkedéseim utálj jelenti egyik figyelő őröm, hogy egy laza raj vonal közeledik a fal fe'é. Néhány percnyi feszült figyelem után látni lehet, amint néhány fej a fal tetején felbukkan. Akadémikusaim parancs nélkül tüzelnek, mire a vörösök eltűnnek. Néhány percnyi kínos csönd, majd újra lárma és a támadás megismétlődik, de ugyanazon eredménnyel... Az utcán állandó zaj, vezényszavak. 12 óra körül géppuskatűz kezdődik a városi ház ablakaiból. A lövedékek mind a fejünk fölött mennek el. Egy figyelőm visszarohan és jelenti, hogy a vörösök támadnak. Több fej jelenik meg a jobbszárnyam előtt... Rövid tüzelés és csatazaj. A vörös fejek eltűnnek, káromkodás, jajgatás hallatszik. Ügy látszott, sebesültjeik voltak. Ismét csönd ...” Ügy látszik azonban, az épületben mit sem tudnak Bayer zajos háborújáról, mert a Lenkei—Bachó pár azt írja: „Az akadémiát körülvevő nagy csend ugyancsak gyanúsnak látszott.” Ezért is határoz úgy a mind nyugtalanabb Bartha — akinek Grassy is csak azt tudja jelenteni a József-központból: „megkísérelték mindenfelé az összeköttetést, de mindenütt csak vörösökkel tudtak beszélni” —, hogy Karátson századost másodmagával Haubriohhoz küldi: „az ő útján vegyék fel a kapcsolatot az állítólagos ellenforradalmi központtal”. Ekkortájt — kilenc óra után vagyunk — egymás után érkeznek az erősítések a Ludovikához: jön a tengerészkülönítmény, jönnek a Lemberkovics ígérte vasmunkások is — a mátyásföldi vasas zászlóalj —, csakhogy nem a ludovikások segítségére. De a hatalmas területet nem sikerül teljesen elszigetelni; a két tiszt baj nélkül kijut, fél tíz körül már a városparancsnokságon vannak Haub- richnál, aki erélyesen elhárít minden közösködést az ellenforradalmárokkal. Karátsonék az ő autójával mennek vissza; viszik a lázadás leveretésének hírét és Haubrich írásos parancsát: az akadémia szüntesse be az ellenállást, támadás nem lesz, a hallgatók feküdjenek le, reggel majd elkezdődik a vizsgálat. Bartha nagyon félhet, mert reménykedni próbál. „A szomorú hír” — mondja — „levert ugyan, de kételkedtem benne, mert ismertem eléggé szervezettségünket. Arra nem gondoltam, hogy a polgári lakosság más helyeken sem volt képes eleget tenni vállalt kötelezettségének... Megkíséreltem, hogy az akadémia környékéről néhány embert járőrökkel szedjek össze, de... mindenütt zárt kapukra találtak, hiába csengettek, az egész környéken az életnek semmi nyomát nem lehetett felfedezni.” Most már szóról szóra teljesíti Haubrich utasítását: parancsot ad, hogy az akadémikusok vonuljanak a hálótermekbe, a tisztek pedig a lakásaikra. Csak Bayer marad szolgálatban egy kisebb őrcsapattal. Karátson visszaindul a városparancsnokságra, de egy vörös járőr 321
