Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)

ajánlotta az egyik géppuska átadását, amelyből „megelőzőleg néhány alkatrészt kiszedtek”; Lőwi kiment a katonáihoz, ő — Bayer — pedig, látva, hogy „a szakasz zárt rendben feltűzte a szuronyt és felemelt csőtorkolattal töltött”, jelentést tett Barthának, aki utasította, hogy hívja vissza a politikai biztost. De ekkor már a vörösök rajvonalba fejlődtek, megnyitván a tüzet, mire „a főépület földszintjének ablakaiban álló akadémikusok tüze azonnal elsöpörte őket”. Csak „egy töredékük” jutott el a bokrok közé, és „onnan tüzelt időnként, de amint a fejét felemelte, az akadémikusok pontos tüzelése elhallgattatta mindörökre”.

De érdemes egy kicsit tovább idézni Bayert:

„Nekünk lőszerre és fegyverekre volt szükségünk, s első gondolatom az volt, hogy ezeket az elesett és megsebesült vörösöket még addig hozzuk be, míg esetleg érkező nagyobb vörös erők ezt megakadályozhatják. A sebesült vörösökön is segíteni kellett. Ezek is csak félrevezetett gyerekek voltak. Néhány, a közelemben álló akadémikusnak parancsot adtam tervem végrehajtására ... Látva a pillanatnyi tétovázást arcaikon, eléjük ugorva előremegyek ... Mikor kilépek, azt látom, hogy a kapu előtt álló egyik zászlótartó árboc közelében egy feketeruhás hölgy könyörög segítségért. Combján volt könnyebben megsebesülve. Amint feléje sietek, látom, hogy az árboc kőoszlopa mögött Lőwi elvtárs kuporog. A hölgyet két akadémikusra bízva, szuronyt rántva feléje rohanok, hogy ne menekülhessen. Fölösleges volt, mert melléje érve láttam, hogy koponyája fel van törve, agyveleje kiloccsant, de még hörög... Behurcoljuk a kapu alá, ahol rövidesen kiszenved.”

Láthatjuk: ahány elbeszélő, annyi történet. Egyértelműnek csak a vörösök támadó szándéka és a ludovikások fölénye látszik, valamint Bartha „hidegvérű ravaszsága” és Bayer „halálmegvető hősiessége”. Eltekintve az emlékezet zavaraival is magyarázható ellentmondásoktól, jónéhány kérdés nyitott marad. Mi készteti Lőwit, hogy egyetlen rajjal bemenjen az épületbe? Egyáltalán: miért engedik be? Hogy kelepcébe csalják? Akkor miért hagyják, hogy Bartha szoruljon csapdába a saját irodájában? És ha már beszorult, miért engedi ki mégis a politikai biztos? Mi a magyarázata a többféleképpen előadott telefonálgatásnak? Miért engedi Bartha, hogy Lőwi a ludovikások megszállta központ segítségével beszélhessen a városparancsnoksággal? És ha ez igaz: miért tagadja le a saját jelentésében? Miért a huzavona a géppuskák körül? Miért fraternizált Bayer a vöröskatonákkal? Elképzelhető-e józan ésszel, hogy Lőwi — aki nem zöldfülű, volt frontkatona, tartalékos hadnagy — egyetlen szakasz élén megrohamozni készüljön egy sokszoros túlerőtől védett hatalmas épülettömböt? Végül: elképzelhető, hogy egy nyílt és aktív — tehát gyors sikerre törő — lázadás főerejét képező egység parancsnoka akció helyett olyan tárgyalásokkal vesztegesse a drága időt, amelyeknek egyetlen eredménye: szakasznyi ellenséges csapat ideiglenes lekötése?

Nézzük most a Vörös Üjság június 27-i beszámolóját a történtekről.

Először is az „50—60 főnyi” szakasz létszáma itt meglehetősen lecsökken: a tudósító szerint Lőwi 30 katonával indul a géppuskákért a Mária Terézia laktanyából és tíz emberével megy be az épületbe, „nem tudván a ludovikások árulásáról”. Ezután így folytatódik a cikk: „Bartha volt őrnagy parancsnokot kérdőre vonta, miért áll készenlétben a Ludovika legénysége. Bartha hazug, félrevezető módon azt válaszolta, hogy ez Haubrich elvtárs telefon-utasítására történt. Arra a felszólításra, hogy a gépfegyvereket azonnal adja át, egy gépfegyver átadására csak hosszas tárgyalás után volt hajlandó. Amidőn

318