Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Héra Zoltán: Odisszeusz és Odisszeia után (versciklus)

Szétnyesek magamban dél-tájra minden effélét, titkolni tudom már gyanúimat.

Kutyát, kutat, tócsát így megtéveszthetek, de lehet-e magamat félrevezetnem?

Titkolhatom-e, hogy lennék minden, csak én nem?

*

Szeretnék túrni földet, nem gondolva másra, csak a göröngyre (bár, ki tudja, vesződve röggel s ökörrel, a paraszt is mire gondol),

szeretnék őrizni makkoló sertéseket, csak rájuk ügyelve, semmi másra (bár ki tudja, tölgyesek disznók királya illatban, bűzben mire gondol),

szeretnék helységről helységre járni, kiáltozva, mint egy szidomi kereskedő (bár ki tudja, túl a furfangon, az a vidor is mire gondol),

szeretnék karcsú hajóval kalózi vizekre kinyilazni, nem' látni mást, csak a rabolni valót (bár a kalóz is! zsákmányperc után, ki tudja, mire gondol).

Nem, nem is ők:

szeretnék lenni sziklák moszatja,

vagy maga a szikla:

kő, kő csak, szívem szerint.

ODISSZEUSZ A VÁLTOZÖ TERMÉSZETHEZ

Mikor vagy igazi? Akkor-e, amikor villámmal ütsz a korhadt jóstölgyekre s dörejed minden barlangot bebarangol, szétveri jéggel a bikák áldozásait, s kikergeti a Kasszandrákat sikolyos-őrült önmagukból?

Abkor-e, amikor engem, a lustát, csúnya-szép csatákra unszolsz, küldenél tengerre öklelőzni s odacsapódni asszony-öbölhöz?