Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Héra Zoltán: Odisszeusz és Odisszeia után (versciklus)
Vagy akkor, amikor magadat sötét jós-szóknak átengeded, tunya te, hagyod, hogy a fák bőrét lenyúzza csendben a csend, és burkoljon porba szamárkórót meg o'leándert? Ez a reggel! Nem messze virul egy teljes virágmező, de semmi dongás, a kirepült kém-méhek közül nem tért vissza ma egy sem. Mikor vagy igazán magad? Akkor-e, amikor dörögsz, dúlsz, s vinnél el innen engem, vagy amikor csak bólogatsz arra a bennem támadtra, suttogóra, amely mondja, csak mondja: vészes itt minden, de legveszélyesebb az arca sincs, szava sincs veszélytelen. NEM RÖKA, NEM SAKÁL Fenyítenek engem az évek Telemakhosz, már nem mosolyog úgy össze erély és furfang a szemeimben, amivel ifjan együtt csodáltál koszorús lovat és virágos bikát, nem a régi az ámulatom sem. Ez így nem öröm'. De ezért ne miatta fájj. Jöhet még más is: egy rosszul végződött attak kecskebak-arora is nézhet még szememmel reád. Látod majd azt a feketén égő gyehennát? Ne bánd. Jobb ez, mintha régi szemeim helyén az ódalgó sakál, vagy a szaglászó róka örömszemeit látnád. 305
