Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Héra Zoltán: Odisszeusz és Odisszeia után (versciklus)
HÉRA ZOLTÁN Odisszeusz az Odisszeia után VALAHOL, AHOVÁ NEM AKART MENNI Nem, ez nem lehet. Nem utaztam én el sehová, semmi-közöm e bokrokhoz, melyeknek levele mint a csdrketoll, ezekhez az álfatörzsekhez, melyeket megölt a kúszónövény s most csörögnek elő belőlük kígyók. Nem indultam én el se hajón, se tutajon keresni társaságát e dermedt vízikirálynak, kinek állkapcsa konyul, szája megnyílik, készül engemet elmorzsolni. Iszapból dögök, kátyúból manók: nem sodródtam én, nem sodorhattak engem ily szigetekre, a brekekke-úrfi, e bütyök-szemű, „megjártad megint”-szavakkal ily helyen engem nem fogadhat. Nem, nem volt, és nincs is effajta útvesztésem. Otthon — itthon — vagyok én házamban, kertemben ugye? Ugye, úgy? Miért nem feleltek házi állataim, bohóc-hernyók és libasor-hangyák? Ugye, nem tűnt semmi a semmibe át? Miért nem szóltok, ficseri fecskék. ODISSZEUSZ, A SZIVE SZERINT Mit veszítettem el, hogy lelnem magamban erre kellett? Mire ébredtem rá mindenben jártas, amit eddig még nem tudhattam? Lehet, hogy egy túl jól sikerült démon fattya vagyok? Lehet, hogy valamely magát bemocskolt nemzetségé? Az Agamemnón-ház fertőjéhez hasonló bűnök akarnak általam kitudódni? 303
