Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

zsam is legyen balzsamomos, miként a lúd máját májájának mondják arrafelé.

Ihlete forrásait olyan szűkre szabta azzal, hogy csak az érzelmet, gondolatot hitte méltónak kimondani, már-már azt hiszem, ez az elsődleges oka hosz- szas és végső terméketlenségének. Horatius dúskálkodik az élményekben, neki minden alkalom a versre: a mulatság, a történet, a táj, a szerelem, a politika. Volt bölcs és bolondos, rengeteg szálon játszott, még a legalacsonyabb tárgyat is magasra emelte. Berzsenyi a magas tárgyaknál nem adta alább. Túlságosan steril úgy a gondolat, érzés, ahogy ő vallotta az erkölcsöt, az észt, a virtust, az életfilozófiát. Költői különösségükre, plasztikus, árnyalt kifejezésükre a mitologikus görög-latin műveltség közmegegyezéses lehetőségeit használta föl. Óriási, halhatatlan nyelvi energiával!

Milyen jó alkalma lehetett volna a Búcsúzás Kemenes Aljától című versében elmondani addigi életét, szülőföldi világát. Ez a nagy vers a maga módján kikezdhetetlen és egyérvényű, de vágyok egy nyers változatára kíváncsiságom kielégítése végett. Ezt a változatot csak akkor találom meg, ha versei személyes „változatát” leveleiben próbálom megkeresni.

Berzsenyi nem levelező természetű, 123 ismert levele van, Kazinczynak hatezer. Utolsó szellemi tette is befejezetlen levél, egy nappal a kolera előtt hagyta abba, s negyednapra már halott. Kazinczy irodalomszervező, újdonsá- gos, kitárulkozó, kíváncsi hajlamával magához láncolta, így nemcsak 38 darabot serkentett ki belőle, de mások iránt is nyitottabbá tette. Érzett valami fontos feladatot, s fokozatosan fölszabadult tartózkodásából. Már öt éve Niklán élt, s még mindig nem tartott kapcsolatot tája országos hírű személyiségeivel: Sárközy Istvánnal. Csokonai somogyi földbirtokos patrónusával. Pálóczi Horváth Ádámmal, a híres népdalgyűjtő költővel: „Horváth és Sárközy urakat távolról ismérem, de sem ezekkel, sem másokkal én még Somogybán barátságban nem keveredtem. Nem azért, hogy sorsom az elsőbb társaságokból kitiltana, hanem mivel mozdíthatatlan princípiumom szerént magamnak és gyermekeimnek éltem és élek. Az én egyedülvaló barátaim a magánosság és elmélkedés.” 1808-tól, miután Kis János papköltő és Kazinczy az íróvilágba beavatta, szaporodik a postája; leginkább Széphalom felé Kazinczynak, Pestre Helmeczy Mihálynak munkái kiadása okán, Döbrentei Gábornak Kolozsvárra versekkel, drámatervvel, írói léte híreivel tömött koperták, Hetyére apjának az engedelmes fiú kötelessége szerint, feleségének Niklára soproni gyógykúrája idejéből. „Jóllehet, serény levelező azért nem vagyok” — nemcsak Döbrenteinek írhatná. Mindig akkor és annyit ír, amennyi föltétlenül szükséges. Általában nem az életét, hanem praktikus ügyeit vagy gondolatait viszi a levelekbe. Magával nem hivalkodik. Feleségéhez Sopronból több a gazdasági tanács, utasítás, mint a saját baja és gyógyulása. „Egészségem mindennap változó, s következésképpen a magánosságtúl és gondtúl most is őrizkednem kell” — ennyi magáról, míg utasításai annyira aprólékosak, hogy a gondatlanságra hajlító orvosi kérelem teljesen hiábavalónak látszik, még Kis János koma-barátjától is elzárkózik 1820-ban. „Írjátok meg az egész gazdaságnak állapotját... kanca lesz-e vemhes, híznak-e a csikók, hogy kél a bor... Ha a kertali földeket meggana- józták, a hátra levő gabonát hordjátok a... sánc nyugoti felére, s mihelyt az idő engedi, a béres szántson.” Még hozzátartozói iránt sem enged semmi érzelmet: „az én szeretetemnek és tiszteletemnek meg bizonyítására pedig nem szükség, hogy írjak, mert hiszen azok természetesek” — szól apjához. Elszámolással kezdi első diákköri levelét; mennyit fizetett csizmadiára, szabóra, kávéra.

296