Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

Ragyogó, Rastag, Remete, Rongyos lámpás, Só-vető, Strázsa, Zsidó-szakály, Ugró, Vég-hely, Zabola.” „Hazánk tudósai! Utat törtem, kövessetek. Végezem Ságon (Vas V-ben) 1827. Ápr. 6-dikán.” Utat tört ő is, sokan követték, az utat szélesítették, pusz­tákon, hegyek alatt vezették át, könyvet lehetne írni, miképpen és milyen ered­ménnyel. Én inkább csak azt mondom, ez az úttörő a Sághegy aljában élt. Ma­napság elképzelhetetlen, vagyis csak Budapesten és a nagyobb városokban ku­tatnak a tudósok, a vidék szellemi élete pedig soványabb ezáltal. Akodémikus faluban? Nem hiszem, hogy volna egyetlen. Mit szól hozzá Berzsenyi Dániel, a Tudós Társaság tagja Nikláról? Ugye, nem tartja jónak? Anélkül, hogy a számtalan mai, magánszorgalmú helytörténész, etnográfus szorgalmát alábe­csülném, Kresznerics országos jelentőségű tettét példásnak tartom, mert mun­káját nemzeti üggyé rangosította. Ígérem, kemenesalji útjaim során figyelek, hátha új Kresznericsre találok, aki nehéz körülményei ellenére, szinte passzió­ból gyűjt, rendez és fogalmaz országos hasznú dolgozatokat. Délben elég messzire, a Dabrókai Csárdába csábított a gyomrunk. Pirított- májat ettem, a többiek babgulyást, a pincér parasztgatyában tálalt. Ne higgye a parasztgatyát elterjedt viseletnek Uraságod, régen leszoktak róla. Én csak egy kertai öregen láttam valamikor, azt is már jelmezbálban használhatják, vagy efféle betyárcsárdákban a hangulat emelésére, a külföldiek csodálatára. Az ebédről nem számolok be, mert olyan meglepetés siettet, ami a Tekintetes Urat fölöttébb érdekelhetné. Egy oldalági rokonáról lesz szó a továbbiakban. Amit most írok, azt még az alsósági iskolában tudtam meg ebédünk előtt. A folyosómennyezetről arcképek lógtak, olmützi rabtársait rajzolta meg az 1850-es években Berzsenyi Lénárd. Berzsenyi? — hiszen rokona lehetett Uraságodnak, gondoltam. Micsoda meglepetés! Nem egyenesági — nyomoztam magamban, hiszen az Ür családja Farkas nevű fiától származva él tovább, s él még Piroska néni a niklai kúriá­ban, s Berzsenyi Múzeumban. Ez a Lénárd Magasiban született az 1800-as évek elején, s hadviselt aggastyánként ott is temették el. Róla nem mondhatnék sem­mit, ha ezek a képek nem hívták volna föl rá a figyelmemet, s a közfigyelmet, ha a képeket a celldömölki posta padlásán meg nem találják, a régi Berzsenyi- házban. Százötven rab élethű arcmása került elő a feledésből, önarcképéről hegyes, hosszúbajúszú ember éles tekintete mered, szakálltalan, de az ajka alat­ti gödörben kis szőrpamacs feketéllik, fején olyan a sapka, mint egy fordított zsompor. Életcéljának a katonáskodást választotta, az való az ilyen kemény- nézésűeknek, s lett, mind a kardos oroszlán a berzsenyiek címerében, s vén­korára, mint a sisakdíszen zöld gallyal a daru, békés. , Hazádnak és az emberiségnek élj, Tiszteld a Szépet, Jót, Igazat, Valót, S az álszinüség leple ajkad S tetteden soha ne lebegjen. Helmeczyt idézett notesza mottójául. Tekintsünk el most Helmeczy személyé­től, aki vad neologizálással ferdítette Uraságod költeményeit, midőn azok ki­adását rábízta, inkább arra gondoljunk, ez az ifjú rokon, Berzsenyi Lénárd, minő tájékozott lehetett, ha az Auróra című almanachot olvasta, s abból Hel­meczyt idézett. 1832-ben már főhadnagy, 1848 márciusában a Miklós-huszárok 291

Next

/
Thumbnails
Contents